
Ejzenkot: Pártja nem venne részt egy olyan kormányban, amelynek Netanjahu is tagja
Még egy rotációs elven működő kormányban sem venne részt Netanjahuval

Még egy rotációs elven működő kormányban sem venne részt Netanjahuval

„Több helyről is érkeztek erre utaló jelek” – fejtegette az osztrák diplomácia vezetője

A tárca szerint az orosz erők mind a hat ukrajnai frontszakaszon előre tudtak nyomulni

A jósok ügyfelei és hozzátartozóik is felkerülhetnek a tádzsik hatóságok listájára

Európa komoly hátrányban van

Szerdán a tiltakozok egyike rosszul lett, rohammentősök hozták fel és látták el őt

A francia elnököt különösen azok a politikai vezetők bosszantják, akik naivan ismételgetik az MI-vel előállított hamis állításokat.
Táiz peremén tankok és lövések jelzik az újabb összecsapásokat. A jemeni városban a felgyülemlő szemét és az elzárt utak a közegészségügy miatt keltenek aggodalmat.
Tankok és lövések jelzik az összecsapások kiújulását Taiz peremén, miközben a jemeni városban a felhalmozódó szemét és lezárt utak közegészségügyi aggodalmakat keltenek.
Tüntetők ezrei vonultak végig Athén utcáin október 21-én, nagyobb oktatási beruházásokat követelve. A főváros utcáit megtöltő tömeg transzparenseket lengetett, jelszavakat skandált, dobokat vert, miközben elhaladt a görög parlament előtt.
A Real Madrid 4-1-re győzte le az RB Leipzigot a Santiago Bernabéuban labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 3. fordulójának szerda esti mérkőzésén. A vendégeknél Willi Orbán kezdőként végig a pályán volt. A nap rangadóján az Arsenal nem bírt a Bayern Münchennel.
Emmanuel Macron „elfogadhatatlan” és „ostoba” állításnak nevezte, hogy muszlim bevándorlók lennének felelősek a franciaországi erőszakért. A francia elnök azzal vádolta meg szerdán Donald Trump amerikai elnököt és több más külföldi vezetőt, hogy saját politikai céljaikra használják fel a zavargásokat – írja az MTI.

Az amerkai elnök kitiltaná az újságírókat a sajtótájékoztatókra használt teremből

Donald Trump Jr.-nak egyszerű elképzelése volt arról, hogy apjának milyen külpolitikát kellene vinnie a 2024-es elnökválasztási kampány során.

Szöul új katonai képességgel üzenhet Phenjannak

A BIFF vetítései sorban lesznek telt házasak, de vannak még kincsek azok között, amikre még vannak jegyek, a testváltós horrortól az indonéz NER-gyilokon át a könyveken át követett vatikáni összeesküvésig. Ezeket ajánljuk.

Így a műtéten túl egyelőre nem lesz szükség másra.

Harmadszor is megpróbálták visszavezetni a tengerbe a dél-koreai cápát
A kormányfővel folytatott tárgyalás után egyöntetűen csalódott szakszervezetek november 5-re széles körű mozgósítást hirdettek. A CGT főtitkára arra szólított fel, hogy „tegyék általánossá a sztrájkot”.

Csődvédelmet kért a Getty Images Holdings, miután sikerült megállapodnia a szerkezetátalakítás feltételeiről.

Nyolcszázötven katonai szavazókörben, mozgóurnáknál és bevetési övezetekben is voksolhatnak a szolgálatot teljesítők

Az amerikai alelnök nemrég jelezte, nem támogatja az izraeli választáson Benjamin Netanjahut.

Fél éven belül ez már a második alkalom volt, hogy egy Santa Fe-i esküdtszék Új-Mexikó javára döntött a Metával szemben.

Ezért nem támogatja Benjamin Netanjahut a választások előtt. The post Vance: Egyetlen külföldi jelöltet támogattam egész életemben, nem ment kifejezetten jól, bármennyire is tisztelője vagyok Orbán Viktor miniszterelnöknek first appeared on 24.hu .

Veszélyes eszközök arzenálját találták meg az otthonában
A Facebook anyavállalatát, a Metát 25 milliárd dolláros, azaz körülbelül 8 ezer milliárd forintos bírság megfizetésére kötelezte az új-mexikói bíróság a Cambridge Analytica-botrány kapcsán. Az ügy középpontjában az áll, hogy a brit tanácsadó cég a Facebook-felhasználók engedélye nélkül gyűjtött adatokat, amelyeket politikai kampányokhoz használtak fel, többek között a 2016-os amerikai elnökválasztás során.

Jeffrey Donaldsont korábban 18 rendbeli szexuális abúzus miatt már 15 éves börtönbüntetésre ítélték.
Ukrajna jövőjét három, a következő két hónapban bekövetkező esemény határozhatja meg: az amerikai közbenső választások, az orosz, amerikai és kínai vezetők esetleges találkozója, valamint a decemberi G20-csúcstalálkozó – írja a The Atlantic, hivatkozva Donald Trump tanácsadóinak és ukrán tisztviselőknek a véleményére. Az első esemény a november 3-i amerikai kongresszusi választás. A magazin szerint Kijevben attól […]

A magyar álhír ellenére a javaslatot nem vonták vissza. 2024-ben a miniszterek soros magyar elnöksége egy tanulmányt hiányolt, ami egy EP-képviselő szerint csak ürügy, de év végéig elkészülhet.

24 óra alatt a légvédelem 373 repülőgéptípusú, pilóta nélküli ukrán repülőszerkezetet fogott el és semmisített meg