Mi az a spanyol DANA-időjárási jelenség, és súlyosbítja-e a klímaváltozás?
A DANA okozta a 2024-es valenciai halálos áradást, amelyben 200 ember vesztette életét.
A DANA okozta a 2024-es valenciai halálos áradást, amelyben 200 ember vesztette életét.

Donald Trump Jr. vehemensen ellenzi az iráni háborút és közölte az édesapjával is, hogy rossz döntést hozott – tudta meg az Atlantic a Trump-családhoz közelálló források alapján.
Ha téli utazást tervez, miért ne vállalná be a hideget, és szállna meg jég-, hó- vagy iglúszállodában? Svéd és finn Lappföld szezonális „szállásaitól” a norvég, egész évben jeges hotelig öt európai célpontot mutatunk.
Noha Európa egyre több pénzt áldoz Ukrajna védelmére, az amerikai hírszerzést és technológiát nem tudja kiváltani vagy helyettesíteni. Ezért Trump és Zelenszkij újabb konfliktusai - a korábbi kibékülések ellenére is - közvetlen veszélyt jelenthetnek Kijev hadviselési képességeire.

Lakos Esztert, a Tisza Párt EP-delegációjának vezetőjét alelnökei közé választotta az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciója a ciklus közepén esedékes tisztújításán – közölte a Tisza Párt EP-képviselőcsoportja.

Konstruktív megbeszélés után.

Az 1945-ös jaltai konferenciához hasonló formátum alapján rendezné az ukrajnai háborút és a nemzetközi geopolitikai viszonyok átalakítását Donald Trump elnök – írja a Wall Street Journal véleménycikkben.

Nem lesz könnyű dolga. Az amerikai elnök békeügyi különmegbízottja előzőleg az ukrán elnökkel tárgyalt.

Volodimir Zelenszkij Oslóban tárgyalt Donald Trump megbízottjaival, valamint a norvég és a finn vezetőkkel.
Az Egyesült Államok ismét megosztja Ukrajnával az orosz rakétatámadásokra vonatkozó hírszerzési információkat, és újra előzetes figyelmeztetéseket küld a ballisztikus rakéták érkezéséről – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden. A politikus azt követően beszélt erről, hogy Norvégiában találkozott Steve Witkoff amerikai különmegbízottal. Zelenszkij szerint a hírszerzési együttműködés újraindítása életeket menthet.

A támadó a „Carin” nyílt forráskódú, AI-alapú problémamegoldó platformot használta – és világszerte ismert vállalatok oldalait sikerült feltörnie.

Idegenbeli győzelemmel kezdte meg szereplését a jégkorong Magyar Kupában a Dunaújvárosi Acélbikák.

Kedden a szenátorok is valamennyien igennel szavaztak a felsőházban egy ünnepélyes ülés keretében

Százötvenhárom halálos áldozata van a hétfői dróntámadásnak Szudán és Dél-Szudán határvidékén, írja a Guardian . A dróntámadás egy zsúfolt piacot ért a vitatott hovatartozású Abyei térségében. Ezzel 250-re nőtt az elmúlt napok támadásaiban meghaltak száma. Dél-Szudán 2011-ben kiáltotta ki függetlenségét Szudántól. Azóta mindkét ország igényt tart az olajban gazdag Abyeire. Szudánban 2023 áprilisában robbant ki polgárháború a kormányt 2021 óta irányító Abdel Fattáh al-Burhán tábornok, illetve a Mohamed Hamdan Dagalo tábornok vezette RSF között azután, hogy nem tudtak megegyezni a félkatonai erő…

Megszavazták a honatyák.

Még népszavazást is tartana.

A javaslat korlátozná azon orvosok büntetőjogi felelősségét, akik a törvény által nem engedélyezett esetekben, de a várandós nő beleegyezésével hajtják végre az abortuszt, illetve azokét is, akik rábeszélik a nőt a terhesség megszakítására.

Valószínűleg Elon Musk techmilliárdos hozta meg a döntést az ukrán haderő számára létfontosságú Starshield rendszer korlátozásáról – tudta meg a Wall Street Journal.

Irán nem tárgyal, de szerinte a "bizalomépítés" jele lenne, ha Amerika teljesítené a feltételeket. A Irán megtartaná az uránkészletét, Netanjahu megdöntené az azzal fenyegető rezsimet bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

A Volkswagen (VW) német autógyártó 72 ezer 700 elektromos járművét hívja vissza hibás akkumulátorok miatt, amelyek potenciálisan tüzet okozhatnak – közölte a szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA) kedden. Az érintett tulajdonosokat levélben értesítik.

Az orosz–ukrán háború legfontosabb eseményei.

Az 1945-ös jaltai konferenciához hasonló világhatalmi csúcson akarja rendezni az ukrajnai háborút és a világ más biztonsági kérdéseit Donald Trump amerikai elnök. Amerikai források szerint Elon Musk techguru vágta le az ukrán haderőt a Starshieldről. Amerika állítólag a Patriot-rakéták szállításának visszatartásával is nyomást akar gyakorolni Ukrajnára. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant ostormolják. Cikkünk percről percre frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

Ekkor nem hallottam a szolidaritás hangjait a fideszes képviselőktől, polgármesterektől sem.


Fel fogják gyorsítani az Európai Unió költségvetési tárgyalásait a több országban kitörő zavargások. Ezt Zalai Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európai Tanszék oktatója mondta az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol az új EU-s költségvetésről beszélt.

Mi történik, ha egy elnök politikai döntései már nemcsak az ellenfeleit, hanem saját táborának egy részét is elbizonytalanítják? Az Epstein-akták körüli viták, az ICE fellépése, az iráni háború, a sajtóval vívott csaták és a szövetségesekkel szembeni konfrontáció mind olyan ügyek, amelyek próbára tehetik Donald Trump támogatottságát. Az amerikai félidős választásról szóló cikksorozatunk harmadik részében Trump legkényesebb ügyeit vesszük górcső alá.

A párt tiszta, korrupciómentes előkészítést, a lakosság igényeit szolgáló beruházásokat és a háborús országok sportolóinak részvételét sürgeti

Brüsszel ma már nem a cégek vagy a versenyképesség problémáival foglalkozik.