
Március óta legalább 56 embert végeztek ki Iránban
Türk felszólította Teheránt, hogy állítsa le a kivégzéseket

Türk felszólította Teheránt, hogy állítsa le a kivégzéseket

Az FTC 22 éves versenyzője ezúttal is az olasz Ginevra Taddeuccival vívott csatát a győzelemér

A munkálatok több szakaszban zajlanak jövő nyárig

Halálos áldozatok is vannak

Az iráni elnök a Hamász új vezetőjével egyeztetett

Az orosz közlés szerint emellett Odessza közelében három teherhajót is támadás ért
Közleményében a londoni rendőrség azt írta, hogy az ügyet jelenleg „mentális betegséggel összefüggő incidensként” tartják számon.

Egy villanás döntött.

A Liverpooltól távozott egyiptomi Mohamed Szalah a török élvonalbeli Trabzonspor labdarúgócsapatához igazolt szerdán.

Az elnök egyúttal kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Kijev megkaphatja-e az eszközök gyártásához szükséges licencet

Máig élő mítosz, hogy Jurisics hétszáz fős várvédő alakulata késztette visszavonulásra a Bécs ostromára felvonuló oszmán sereget.

Egy CNN-vizsgálat feltárta, hogyan kötnek villámházasságot egyes nők az ukrajnai frontra induló vagy haldokló orosz harcosokkal, hogy megszerezzék a legközelebbi hozzátartozói státuszt, és milliós állami kártérítést vehessenek fel a katonák halála után.
Félreértette a fogadóirodában, amikor azt a választ kapta, hogy a nyeremény nem fizethető ki.

A Trump-kormányzat eddig mintegy 100 milliárd dollárnyi vámot fizetett vissza az importőröknek, miután a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a nemzetközi rendkívüli gazdasági hatáskörökről szóló törvényre (IEEPA) alapozott, úgynevezett "felszabadítás napján" kivetett vámokat - írta meg a CNBC .

A keddi közel 3 forintos erősödés után szerdán elsősorban a dollár, az euró és a japán jen mozgása szabott irányt a forintnak. A piac az amerikai munkaerőpiaci adatokra, a Fed kamatpályájára és a japán–amerikai devizapiaci beavatkozás következményeit árazza, Magyarországon azonban az energiaellátási kockázatok is beleszólhatnak a forint alakulásába. Délután a devizapiacok újra bizakodni kezdtek, hogy hamarosan nyugvó pontra juthat az iráni–amerikai konfliktus, ami a forintnak nap közben átmeneti erőt adott, de estére újra gyengült a magyar fizetőeszköz.

Az iráni háborúval kapcsolatos fejlemények mellett a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek ma a befektetők külföldön és itthon is. Tegnap az amerikai tőzsdék zárása után jelentett a SpaceX és az AMD, a mai nyitás előtt pedig a Disney és az Eli Lilly, a hazai blue chipek közül pedig az OTP tette közzé hajnalban a számait, délután pedig a Magyar Telekom tette ugyanezt. A hangulat kifejezetten optimista volt a piacokon, az amerikai indexek nagyot raliztak kedden, a Dow és az S&P 500 új történelmi csúcsra ment, az ázsiai tőzsdéken is emelkedéseket lehetett reggel látni, a Nikkei különösen jól telj…

Újra Magyarországon Albek Anna. A Mosonmagyaróvári KC volt játékosa a francia Metzcel edzőtáborozik a NEKA bázisán.
Magyarország jelenleg másodpercenként 400 köbméternyi vizet kap, amivel Taraba szerint Szlovákia eleget tesz a nemzetközi kötelezettségeinek.

Megindultak a találgatások Sulyok Tamás utódjáról.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyilvánosan bejelentette, hogy Izrael nem egyezett bele a Béketanács Hamásszal kötött megállapodásába, és addig nem vonul vissza gázai állásaiból, amíg a palesztin terrorszervezet teljes lefegyverzése meg nem valósul - közölte a Times of Israel .

A német rendőrség szerint lehetséges, hogy orosz ügynök juttatta be a szerkezetet a repülőtérre.

A bronzmérkőzés győztese pedig az EK-selejtező első körében folytathatja nemzetközi szereplését.

Személyi változásról döntött a kormány a Nemzetközi Valutaalapnál.

Az izraeli kormányfő közölte, hogy az izraeli erők tartják jelenlegi állásaikat, amíg a Hamász terrorista szervezet nem tesz le minden fegyvert.

Elege van a háború támogatásából.

Putyin vagyona

Incidens történt Donald Trump elnöki helikoptere körül, a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) vizsgálatot indított- közölte a The Hill .
A politikai elemző egyben a volt legfőbb bíró 2011-es mondatait idézte.
A Száva sem képes lehűteni a reaktort, ha a helyzet rosszabbodik, lehet, hogy teljesen le kell majd állítani.