
Timmermans Izrael-ellenes kijelentése óriási vihart kavart: lemondását követelik Hollandiában
A politikus izraeli kormányt bíráló kijelentése után zsidó szervezetek és ellenfelei azt követelik, hogy mondjon le.

A politikus izraeli kormányt bíráló kijelentése után zsidó szervezetek és ellenfelei azt követelik, hogy mondjon le.

Kína több évtizedre visszamenőleg kezdte átvizsgálni leggazdagabb állampolgárainak külföldi vagyonát, hogy akár több százmilliárd dollárnyi elmaradt adót hajtson be. Az egyre szigorúbb fellépés során már bankszámlákat is befagyasztanak, miközben Peking az offshore vagyonok egyik fontos adózási kiskapuját is bezárta.

Bizakodnak a Hormuzi-szoros újranyitásában

Úgy tűnik, hogy a lezáráshoz közeledik a polgárháború Délkelet-Ázsia káoszba süllyedt országában, miután a szomszédos Kína az korábbiaknál nagyobb erőfeszítéseket tett a lezárások érdekében – írja a Reuters.

Ron Wyden demokrata párti amerikai szenátor arra szólította fel a szövetségi hatóságokat, hogy indítsanak vizsgálatot a legnagyobb bankok ellen Jeffrey Epstein számláinak kezelése miatt. A szenátor négyéves vizsgálatának eredményei szerint több pénzintézet is megsérthette a pénzmosás elleni törvényeket, mert nem jelentették időben az elítélt szexuális bűnöző gyanús pénzmozgásait.

A baloldali politikus az izraeli kormányt bírálva olyan megfogalmazást használt, amelyet ellenfelei a nácizmushoz való hasonlításként értelmeztek.

Trump azonban azt állítja, hogy Amerikának sokkal több lőszere van, mint bárki másnak.
Az iráni háború, a közel-keleti finomítók kiesése és az orosz energetikai infrastruktúra elleni ukrán támadások jelentősen csökkentették a világ üzemanyag-termelését. A működő finomítók ezért rendkívüli hasznot termelnek.

Zelenszkij további fegyvereket vár partnereitől.

Az EU belügyminiszterei a ceutai tömeges határátlépés után a csempészhálózatok elleni fellépés, a gyorsabb visszatérítések és a külső határok megerősítése mellett álltak ki. Mintegy 72 ezren jutottak be a spanyol exklávéba, közülük körülbelül 70 ezren már visszatértek Marokkóba, s eddig 75 halálos áldozatról számoltak be.

Ez már az ötödik utalás. The post Az EU 1,4 milliárd eurót folyósít a lefoglalt orosz pénzeszközök kamataiból Ukrajna támogatására first appeared on 24.hu .

A Żabka története jól példázza, hogyan lehet egy magánszemély által alapított vállalatot olyan méretűre növelni, hogy a globális szereplők figyelmét is felkeltse.

Kiszivárgott hírek szerint az amerikai arzenálban szinte alig maradt korszerű nagy hatótávolságú föld-föld rakéta. Az ok az iráni háború és a Trump-kormányzat döntése, hogy kevésbé kockázatos módon támadja az irániakat. Szakértők szerint a helyzet próbára teheti az amerikai védelmi ipart.
A kaliforniai hatóságok letartóztattak egy férfit, akit Donald Trump elnök Los Angeles környéki golfpályájának közelében láttak, nemsokkal az elnök adománygyűjtő vacsora apropóján tervezett látogatása előtt.

Elosztóközpontokat, ipari létesítményeket és hajókat is támadtak

Az amerikai hadsereg sikeresen tesztelt egy hiperszonikus harci részt egy ágyúalapú indítórendszerrel az arizonai Yuma kísérleti lőtéren. Az új eljárás a hagyományos rakétás repülési teszteknél lényegesen olcsóbb és gyorsabb módszert kínál a hiperszonikus fegyverek becsapódási hatásának vizsgálatára - írta meg a TWZ .
Az új Pókember-film, Tom Holland negyedik önálló kalandja, nyitó hétvégéjén túlszárnyalta az „Avengers: Endgame”-et, és már a filmtörténet második leggyorsabban 1 milliárd dollárt elérő alkotása lett.
Egész éjjel szóltak a robbanások Kijevben: Oroszország rakétazáport és dróntámadást indított az ukrán főváros ellen. A pusztításban legalább 15 ember életét vesztette, több mint ötvenen megsérültek, miközben az ukrán légvédelem egyetlen ballisztikus rakétát sem tudott lelőni – közölték az ukrán hatóságok.

A CNN forrásai szerint az amerikai haderő az iráni háború kezdete óta a háború előtti állományhoz képest a THAAD rakétakészletének közel négyötödét, a Patriot elfogórakéták készletének pedig nagyjából felét felhasználta.

Komoly politikai viharról beszél egész Európa.

Két halott, legalább 24 sérült

Az iráni háborúval kapcsolatos fejlemények mellett a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek ma a befektetők külföldön és itthon is, az amerikai tőzsdék zárása után jelentett a SpaceX és az AMD, a hazai blue chipek közül az OTP tette közzé hajnalban a számait, este pedig a Magyar Telekom gyorsjelentése jön. A hangulat kifejezetten optimista a piacokon, az amerikai indexek nagyot raliztak kedden, a Dow és az S&P 500 új történelmi csúcsra ment, az ázsiai tőzsdéken is emelkedéseket látni, a Nikkei különösen jól teljesített és az európai indexek is emelkedésekkel nyitottak. A magyar tőzsde alultelje…

Donald Trump amerikai elnök szerint akár szerdán bejelenthetik a Hormuzi-szoros újranyitásáról szóló megállapodást, miközben az Irán és Omán közötti tárgyalások a stratégiai fontosságú vízi út forgalmának helyreállításáról a végső szakaszukba léptek. A szoros lezárása hónapok óta súlyos fennakadásokat okoz a globális energiaellátásban és a tengeri áruszállításban - tudósított az AP News .

Több mint 14 500 szúrófegyvert, köztük konyhakéseket, „zombiölő” késeket és bozótvágó késeket szolgáltattak be az emberek Nagy-Britanniában tavaly július óta a kormány által támogatott amnesztiaprogram keretében létrehozott gyűjtődobozokban – közölte a brit belügyminisztérium.

Drón és gyanús tárgy miatt lezárták az egyik kifutópályát
Nyolc embert öltek meg a Kijevi területen lévő Brovari járásban.
A rakéták közül egyet sem sikerült elfogni az ukrán légierő tájékoztatása szerint.

Legkevesebb tizenöten meghaltak.
Izraelben a háborúban megsebesült katonák több mint háromnegyede úgy döntött, hogy felépülése után visszatér a hadsereg kötelékébe – közölte szerdán a Ynet hírportál a katonaság egészségügyi szolgáltató központjának adatai alapján.