
Románia kénytelen meghozni a döntést: leállítják az atomerőművet Cernavodánál
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje.

Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje.

A szerdai nap legfontosabb eseménye az amerikai inflációs adat publikálása volt, a lassuló áremelkedési ütem a kamatemelési várakozások mérséklődésének irányába hat. Mindeközben a közel-keleti feszültségek és az ismét emelkedő olajár továbbra is jelentős bizonytalanságot okoznak. A dollár az ázsiai kereskedésben enyhén erősödött, a fogyasztóiár-adat után azonban gyengülésnek indult. A forint a keddi gyengülés után az euróval szemben 365 környékéről kezdte a napot, a délutáni órákra viszont mintegy 1,5 egységet erősödött.

Az amerikai infláció júliusban éves alapon 3,4%-ra mérséklődött, a maginfláció pedig 2,5%-ra csökkent, mindkét adat a várakozásoknak megfelelően alakult. Az energiaárak jelentősen estek, a lakhatási költségek pedig mindössze 0,1%-kal emelkedtek havi alapon. Az inflációs adat kedvező a Fed számára, különösen a gyenge munkaerőpiaci adatokkal párosulva, ami a kamatemelési várakozások mérséklődése irányába hat. A piacok kezdeti reakciója pozitív: a dollár gyengült, az arany és a részvénypiacok emelkedtek, a kötvénypiac pedig szintén kedvezően fogadta az adatot.
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot az keverte meg, hogy a támadó által megszerzett és közzétett adatok orosz nyelvű darkwebes fórumokon is megjelentek.

Iszlámábád időt nyerhet Washingtonnak és Teheránnak: megállapodás született az USA és Teherán között a fegyvernyugvás meghosszabbításától, ezzel sikerülhet elodázni az újabb összecsapást. A legnagyobb vita továbbra is a stratégiai szoros ellenőrzéséről zajlik. Közelegnek az újabb szakértői egyeztetések.

Ez reakció az orosz fenyegetésekre.

Egy időre mindkét család elhagyta a települést, de a Magyar Jelen megtudta: már újra Szalonnán vannak.

Az orosz erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak nyomulni.

Csapást mértek az odesszai kikötőre

Öt napon át ismét a néptáncé és a világ különböző kultúráié lesz a főszerep Székesfehérváron.

A támogatási rendszerek átszabása látványosan megdobta az európai szélenergia-tenderek volumenét – közölte Henrik Andersen, a Vestas vezérigazgatója a dán turbinagyártó féléves gyorsjelentésének koppenhágai bemutatóján. A cégvezető szerint Németország önmagában akkora kapacitást írhat ki, mint amekkorát néhány éve az egész EU telepített egy év alatt.

Az orosz elnök szerint a nyugati országok hatóságai a nemzetközi jog megsértésével megpróbálják korlátozni az orosz hajók közlekedését, és kifogásolta, hogy eljutottak az orosz tulajdon elárusításig is. Ezt kalózkodásnak és rablásnak nevezte.

Az Európai Bizottság szerint stadiont építeni jó dolog, és nem szabad rá sajnálni az adófizetők milliárdjait.

Oroszországban újabb csapás érte a háborúellenes ellenzéket

Az amerikai űrügynökség azt is levezette, miért badarság az a videó, ami a közösségi médiában terjedt. The post Milliók halhatnak meg ma egy konteó szerint, amire már a NASA-nak is reagálnia kellett first appeared on 24.hu .

Az izraeli Merkavákat választották a Leopard tankok helyett. A Megvennék a Merkava tankokat: először kaphat izraeli harckocsikat egy európai ország bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

Transznisztriában tartózkodik Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes – írta Panyi Szabolcs a lengyel RMF FM-re hivatkozva. Romanowski holléte az elmúlt hónapokban bizonytalan volt, miután elhagyta Magyarországot: korábban szerbiai tartózkodásáról is jelentek meg hírek, júliusban pedig a lengyel hatóságok még ismeretlen helyen tartózkodó körözöttként kezelték. A varsói bíróság július 10-én elutasította ügyvédje kérését, így továbbra is érvényben maradt a Romanowski ellen kiadott európai elfogatóparancs.

Az orosz elnöknek nem tetszik, hogy az EU és az Egyesült Államok nemrég bekeményített az orosz árnyékflottával szemben.

Kukorica hegyek, dinnye dombok – paprika és paradicsom amíg a szem ellát a fonyódi piacon.
Az orosz elnök arra reagált, hogy az Európai Unió engedélyezte a tagállamok számára az orosz árnyékflotta tartályhajóiról lefoglalt kőolaj és kőolajtermékek értékesítését.

A MÁK korábban azt állította, hogy a támadás orosz szerverekről történt.

Két Gerbera típusú eszközt találtak a Fekete-tengeren Románia kizárólagos gazdasági övezetében, alig néhány kilométerre a stratégiai gázmező infrastruktúrájától. A haditengerészet tűzszerészei helyben semmisítették meg a szerkezeteket, amelyek a polgári hajózást és az energiaberuházást is veszélyeztethették.

Maradnak az orosz metrószerelvények.

Moszkva megtorlással fenyeget.