
Oxigénpalack robbant fel a várakozó mentőautóban, többen meghaltak
A robbanás egy kórház előtt történt, éppen amikor több pácienst egy másik kórházba akartak átszállítani.

A robbanás egy kórház előtt történt, éppen amikor több pácienst egy másik kórházba akartak átszállítani.
A Halloween elsősorban a keltákkal hozható összefüggésbe, a kelták pedig általában a brit szigetekkel. Pedig mielőtt a rómaiak létrehozták volna Aquincumot Óbudán, a kelták már megülték a samhaint a fővárosunk területén. A régi múltra visszatekintő halottidézés mára bizonyos keresztény tanokkal keveredett sötét egyveleggé, amely a 19. század okkultistáinak köszönhető.
Carmen túlélte az adamuz-i vasútbalesetet, amely januárban 46 halálos áldozatot követelt, majd kilenc hónap múlva újabb tragédiát élt át Urdában. Bár mindkét esetet sértetlenül megúszta, érzelmileg nagyon megviselt.

Azt mondta, az Orbán Viktorral kapcsolatos sikerek megünneplésére is van már bevált receptjük.

Az arab pártok jó szereplése miatt a nemzetbiztonsági miniszter az arab pártok vezetőinek letartóztatását sürgeti.
Az egyeztetés már szerepel az amerikai külügyminiszter hivatalos programjában.

A felvételek alapján a balesetet okozó nagy sebességű vonatnak engedélyt adtak az indulásra, miközben körülbelül 25 kilométerrel előtte mozdulatlanul állt a másik utasszállító. The post Hangfelvételek láttak napvilágot a legalább 69 halottal járó spanyolországi vonatkatasztrófa előtti percekről first appeared on 24.hu .

Negyven éve dolgozott a szafariparkban
Drágakövek, pénzérmék, de eszközök és szépségápolási cikkek is. Cornelius Maximus házának szekrénye a Vezúv Kr. u. 79-es kitörése előtti pompeji nők mindennapjait idézi meg.

Az európai országok többségében tovább emelkedtek a lakásárak 2025-ben, az új építésű ingatlanok piacán München bizonyult a legdrágább városnak, míg a legnagyobb árugrást Romániában mérték. A Deloitte legfrissebb jelentése is megerősíti a szomorú tapasztalatot : Magyarországon a kiugróan alacsony lakásépítési hajlandóság.

A térség szövetségesei eközben már a november 3-i amerikai voksolás utáni esetleges háborús eszkalációra készülnek

Hajdu Márton a Tisza Párt egyik fontos külpolitikai háttérembere volt a választások előtt, azóta a parlament Külügyi Bizottságának elnöke. Interjú arról, melyek a tiszás többség külpolitikai elképzelései a magyar parlamentben. The post „Az biztos, hogy udvariasabb vagyok Orbán Viktornál, de nem ez a fő különbség” first appeared on 24.hu .

Fontos bejelentést tett a Kreml.

Energetikai és bűnüldözési együttműködésről írnak alá szándéknyilatkozatokat, majd zárt ajtók mögött tárgyalnak.

A 12-es kereskedelmi televízió jelentése szerint a vizsgálat a Sin Bethez eljutott hírszerzési információkon alapul.

Csütörtökön 16:15 perckor.

Naponta átlagosan 2,4 millió tabletta, évente 4,1 millió üveg Béres Csepp, robottechnológia. A Béres 30 év alatt modern gyógyszergyártó központot épített, ahol ma már közel 200-féle termék készül.

Miután keddről az amerikai kampány miatt elhalasztották, magyar idő szerint csütörtökön 16 órára ismét bekerült Marco Rubio amerikai külügyminiszter naptárába magyar kollégájával, Orbán Anitával való washingtoni találkozója.

A Kyodo News a dél-koreai hírszerző ügynökség jelentése alapján arról írt , hogy Phenjan Kínán keresztül közvetítette az üzenetét az Egyesült Államoknak egy lehetséges találkozóról.
Az Egyesült Államok elveszítheti a kanyarómentes státuszát, mivel egész Európában az aluloltott közösségek továbbra is ki vannak téve a behurcolt eseteknek.
Az Egyesült Államok elveszítheti a kanyarómentes minősítését, mivel Európa aluloltott közösségei továbbra is sebezhetők a behurcolt esetekkel szemben.

Az Isztambuli Egyezmény ratifikálása is szóba került, de a minisztérium képviselői nem tettek állásfoglalást a kérdésben.

Oroszország csak most kezdi kiépíteni a saját "Starlinkjét"
Súlyos incidens árnyékolta be egy mexikói televíziós műsor élő adását: Ernesto Chavana műsorvezető megrúgott egy drónt, amely a mozdulat következtében egyenesen Isabella Rojas arcának csapódott. A kolumbiai modell megsérült, felrepedt a szája, és vérző sebekkel kellett elhagynia a stúdiót. Az eset után a nézők nemcsak a felelőtlen mozdulatot, hanem a műsorvezető viselkedését is élesen bírálták.
A tápiószelei Szabó Kende novemberben lesz kilencéves. Ő és családja élete idén nyáron egyik pillanatról a másikra változott meg.

Nem kell már sokat várni a külügyminiszteri meetingre.
Az elmúlt három évben a világ jelentős része szembefordult a 2023. október 7-én brutális támadást elszenvedett Izraellel, és a politikai, gazdasági és morális megbélyegzés a választási eredményektől függetlenül tovább mélyülhet a következő években, az okok ugyanis jórészt függetlenek a realitásoktól.

Vizsgálatot rendelt el Alaszka republikánus kormányzója, Mike Dunleavy annak kiderítésére, hogy indítható-e büntető- vagy polgári jogi eljárás Mary Peltola demokrata szenátorjelölt kampánycsapata ellen. Minden jel arra mutat, hogy a demokraták szándékosan beszerveztek egy kamujelöltet a hivatalban lévő republikánus szenátor, Dan S. Sullivan gyengítésére. Donald Trump elnök a hírre reagálva egyenesen választási csalással vádolta meg a demokratákat, és Peltola kizárását követelte a keddi választásról - írta meg a New York Times .
Súlyos vádak láttak napvilágot az Aranylabda-gála után Lamine Yamal édesapjával szemben. Az elmúlt év legjobb labdarúgójának járó díjért folyó versenyben harmadikként zárt szupertehetség apja, Mounir Nasraoui szemtanúk beszámolója szerint a gálára menet egy reptéri bárban kezdett el önkívületi állapotban őrjöngeni, leköpött egy pincérnőt, egy férfit pedig ököllel, majd székkel támadt. A történteket követően aggasztó segítségkérő posztot tett közzé Instagram-oldalán.

Ahogy terjed a hír, úgy tartják többen is jó elképzelésnek Orbán Viktor jelölését. Van, ahol szilvapálinkával ünnepelnének.