
Donald Trump óriási osztogatásra készül: 5000 dollárt ígér minden amerikai felnőttnek
A gigantikus „Trump-osztaléknak” ára van.

A gigantikus „Trump-osztaléknak” ára van.

A Fehér Ház magas rangú tisztségviselői diszkréten arról tárgyaltak Donald Trump amerikai elnökkel, hogy az Irán elleni háború akár az elnöki mandátumának végéig is elhúzódhat, sőt, az is lehet, hogy a következő elnöknek kell végül megoldania a háborút – számolt be a The Wall Street Journal .
Az Egyesült Államok felnőtt állampolgárai fejenként 5 ezer dollárt (kb 1.5 millió forint) kapnak, ha a Republikánus Párt győz a novemberi időközi választásokon – jelentette be Donald Trump amerikai elnök a dallasi pártkongresszuson, a Reuters beszámolója szerint. „Ha a republikánusok többséget szereznek az Egyesült Államok Képviselőházában és Szenátusában, akkor mindkét esetben… hatalmas erőnknek és gazdasági […]

Kiemelkedő eredményt ért el.

Az intézmény falai között eddig 20 brit miniszterelnök tanult.

5 ezer dollárt ajánl a választási győzelemért.

Orosz katonákat képeztek ki az ukrajnai háborúban való részvételre a brit elit SAS egység veteránjai – írta meg a Telegraph bizalmas hírszerzési iratokra hivatkozva.

Heti több járattal újra indítja négy közel-keleti járatát Budapestről a Wizz Air, októbertől ismét közvetlenül elérhető Dubaj, Abu Dzabi, Dzsidda és Ammán – közölte a légitársaság szerdán.

Magyarország és Oroszország modern kori történetében még nem volt példa arra, amit a magyar kormány lépett, de a válasz sem marad el – közölte a budapesti orosz nagykövetség a tíz orosz diplomata kiutasítása után. A diplomáciai képviselet szerint Budapest brüsszeli nyomásra cselekedett, a Kreml pedig már jelezte: elkerülhetetlen a megtorlás.
Volodimir Zelenszkij reméli, hogy szeptember 20. után találkozhat Donald Trump amerikai elnökkel – írta az olasz La Stampa. „Remélem, hogy szeptember 20. körül találkozhatok Trumppal, és fel szeretném vetni az amerikai légvédelmi rendszerek szállításának kérdését” – idézte szavait az újság. Heorhij Tihij, az ukrán külügyminisztérium szóvivője kedden közölte, hogy Zelenszkij és Trump személyes találkozóját előzetesen […]

Retró videójátékokból faragott trumpista propagandát a Fehér Ház, és meg is osztotta azokat a hivatalos oldalán. Van, amelyikben a gyerekeknek nyitott Trump-számlákat népszerűsítik, de készült például Tetris-klón is. Csakhogy utóbbi nyomtalanul eltűnt az oldalról, miután jött a jogi fenyegetés.

Brüsszel állapotáról szerzett tapasztalatairól számolt be lapunknak a közösségi médiában a Női Hang a Nemzetért néven ismert influenszer.
Moszkvának és Washingtonnak sok megbeszélnivalója van, és fontos, hogy a szavakat tettek kövessék – nyilatkozta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a TASZSZ hírügynökségnek a Keleti Gazdasági Fórum (EEF) keretében. „Tudja, ez egy nagyon érdekes megfogalmazás: van még miről beszélni? Természetesen van. De fontos, hogy a szavakat tettek kövessék” – mondta, amikor az orosz és […]

Katz védelmi miniszter szerint ugyanakkor a kivándorlást "bármilyen eszközzel" segíteni kéne. A Száár: Izrael egyetlen palesztint sem fog kiutasítani vagy deportálni Gázából bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.

Első alkalommal ért ukrán dróntámadás egy energetikai létesítményt Oroszország sarkvidéki területén, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben. Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó megnevezte a béketárgyalások következő lehetséges helyszínét: ez Abu-Dzabi lenne, az Egyesült Arab Emírségekben. A fronton az oroszok Limant próbálják bekeríteni, de közben arról érkeznek hírek, hogy nyugati irányból kisebb ukrán ellentámadás szorította ki őket a novoszelivka melletti hídfőállásból. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború csütörtöki eseményeivel.
A Spanyol Nagydíj érkezése akár 1000 százalékkal is felveri a madridi luxus-rövidtávbérletek árait, és megugrik a kínálat Valdebebasban, ahol egyes lakásokat akár 20 ezer euróért hirdetnek a verseny idejére.

A Volkswagen csoport legalább 50 ezer, de akár 100 ezernél is több munkavállalójának elbocsátásáról írnak a lapok. A probléma valós, és nem csak a német cégóriást érinti – mondta el az InfoRádióban Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese. Domanits András kérdezte Krepsz Zoltánt.
Az átlag amerikai hiúságát bizonyára kellemesen borzolja, hogy az országát Kanadától elválasztó tavat mostantól nem Ontario-tónak, hanem Amerika-tónak hívják. Legalábbis Amerikában.

Az amerikai elnök a napokban telefonon egyeztetett az orosszal, és úgy véli, nagyszerűen sikerült a beszélgetés.

Varga Barnabás mellett a győriektől a görög fővárosba érkezett magyar játékos is nagy sztorit ír.

Nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost, miközben az Egyesült Államok már arra figyelmezteti szövetségeseit, hogy készüljenek az ukrajnai háború elhúzódására. Elbridge Colby amerikai védelmi miniszterhelyettes szerint nem lehet megjósolni, mikor ér véget a háború, ezért Ukrajna támogatásával hosszabb távon is számolni kell.

Nemzetközi botrány robbant ki Németország és az Egyesült Államok között.

Idén száz éve, hogy megszületett Janikovszky Éva író, így köré épül a második Égenjáró Nemzetközi Papírsárkány-fesztivál. A három napig tartó ingyenes kulturális rendezvényen lesznek égi parádék, sárkánykészítő foglalkozások, és igazi sárkányritkaságok is, amelyek valóságos lebegő szoborral érnek fel.

A Francia Alkotmánytanács alkotmányellenesnek minősítette a parlament korábban elfogadott, erről szóló törvényét. Emmanuel Macron ezért most az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula von der Leyenhez fordult.
Az EU klímafigyelő intézete csütörtökön közölte, hogy az idei augusztus volt a valaha mért legforróbb hónap világszerte, és a nyár Nyugat-Európában a valaha regisztrált legmelegebb volt.

Spanyolország a finanszírozást egyebek mellett a határvédelem megerősítésére használja fel

Második házassági évfordulójukat ünnepelték
Ha vásárlási döntésről van szó, a fiatalabb generációk már ma lényegesen nagyobb bizalommal fordulnak a mesterséges intelligenciához, mint a szüleikhez vagy a barátaikhoz.. Egy friss nemzetközi kutatás szerint a 13–18 évesek harmada megbízik az AI termékajánlásaiban, a jövőkutatók pedig azt vetítik előre, hogy az évtized végére a digitális vásárlók több mint tizede algoritmikus ügynökökön keresztül vásárol és fizet majd. A Mastercard nem tréfál, 13 európai országban mérte fel a helyzetet.