
Ukrajna drónmegállapodást véglegesít Németországgal
A megállapodás különböző típusú drónok, rakéták, illetve ezekhez szükséges szoftverek fejlesztését foglalná magában

A megállapodás különböző típusú drónok, rakéták, illetve ezekhez szükséges szoftverek fejlesztését foglalná magában

Miután az AI már percek alatt képes szakmai önéletrajzot írni, ezért a kompetens jelentkezőket is egyre nehezebb kiválasztani. Ezért szakértők szerint a szakmai ajánlások fontossága felértékelődhet.

Jövőre drasztikusan megugorhatnak az európai repülőjegyárak, ha tartósan magas marad az olaj ára, egyes légitársaságok pedig csődbe is mehetnek – figyelmeztet a Ryanair. Az ír fapados légitársaság már most érzékeli a kedvezőtlen tendenciát: éves utasforgalmi célját 216 millióról 214 millióra csökkentette.

A német hatóságok egy fehérorosz-orosz és egy lett-orosz kettős állampolgárságú férfit azonosítottak

A jubileumi rendezvény több mint ezer borral és pezsgővel, új programokkal, nemzetközi kitekintéssel, gasztronómiával és esti koncertekkel várja a látogatókat.

A török elnök szerint a teljes jogú tagság nem jelentené Ankara elszakadását a Nyugattól

A bűnügyi technikusok három Browning pisztolyt és két átalakított gáz-riasztó fegyvert találtak az abroncs belsejében

Titkos orosz segítség
Orbánék milliárdos költései, a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság, Tiborczék Londonban, egy kijevi lövöldözés, oroszországi dróntámadások, Schiff András hazatérése és Sebestyén Balázs telefonhívása a 444 reggeli hírlevelében.

Komoly kihívás előtt az ukrán légvédelem

Amíg minden szem Iránra figyel a fejünk fölött épül a jövő csatatere

Olasz külügyminiszter szerint az ország befolyásolhatja az uniós tagállamok választásait

A kínai elnök négy pontból álló javaslatot terjesztett elő a Közel-Kelet új biztonsági rendszerének kialakítására

Új taktikát vetnek be a drónháborúban

A tét az amerikai pénzügyi rendszerből való teljes kizárás

Honnan érkezett?

Miután támadás ért egy elektromos alállomást

Az ukrajnai dróntámadások a légi közlekedést is veszélyeztetik

Előzőleg a tömegsírok feltárását Ukrajna 2017-ben átmenetileg leállította

Ivóvíz- és élelmiszertartalékot kell otthon tartaniuk

Geopolitikai bizonytalanságra hivatkoznak.

Többszörösére emelkedett a drónhasználat

A bajor tartományi bűnügyi hivatal robbanóanyag-szakértői a helyszínen dolgoznak

Több mint egy tucat diákaktivista és ellenzéki politikus telefonján találták meg valamilyen kémszoftver nyomait, köztük a Magyarországon is bevetett Pegasust.

Ötvenhárom gyermek fogant Belgiumban egy genetikai rendellenességet hordozó dán donor hímivarsejtjeiből, 39 anyánál – írta a Belga hírügynökség a szövetségi gyógyszer - és egészségügyi termékügynökség (FAGG) közleményére hivatkozva.
Az Anglia normann meghódításának autentikus történelmi forrásaként is nyilvántartott hímzett "képregényt" a nagyközönség szeptember 10-től láthatja.

Eszerint a bevándorlási hullámmal túl akarták terhelni a határellenőrzést.
94 éves korában Párizsban elhunyt Jean-Paul Rappeneau, a francia filmművészet kiemelkedő alakja. Halálhírét szerdán a fia jelentette be. A rendező neve összeforrt a francia film aranykorával, különösen a Cyrano de Bergerac című alkotásával, amely 1991-ben tíz Cesar-díjat és egy Oscar-díjat nyert, s amit részben Magyarországon forgatott.

A németek kimondták, hogy orosz megbízásból kísérelhettek meg egy meghiúsult támadást a lipcsei repülőtéren augusztusban. Németország erős diplomáciai lépésekkel reagált, de az árnyékflottára is lecsaphatnak. Az oroszok beleállnak a konfliktusba, amivel tesztelik, hogy meddig mennek el a németek.

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzé…