Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Külföld kategória36970 cikk (1233 oldal)
Cseh felvetés: mivel nincs katonai megoldás Ukrajnában, japán-európai összefogással kell leültetni a háborúzó feleket
KülföldInfostart

Cseh felvetés: mivel nincs katonai megoldás Ukrajnában, japán-európai összefogással kell leültetni a háborúzó feleket

„Elérkezett az idő az ukrajnai béketárgyalások újraindítására” – jelentette ki a cseh külügyminiszter a Pozsony melletti Fél településen, ahol a Visegrádi Négyek külügyminiszterei a japán diplomácia vezetőjével tárgyaltak. Petr Macinka hangsúlyozta: a nyugati segítségnek köszönhetően Ukrajna katonailag kiegyenlítette az erőviszonyokat Oroszországgal, ez a patthelyzet pedig megfelelő lélektani és stratégiai pillanatot teremt a diplomáciai egyeztetések felélesztésére.

BlikkKülföld
KülföldBlikk

Kiderült, miről döntenek a szerdai kormányülésen: a kaszinókoncessziók és a környezetvédelem is terítékre kerül

Példátlanul hosszúnak ígérkező kormányülést tart a kabinet szerdán, amelyen mintegy negyven napirendi pontot tárgyalnak. A bejelentés szerint a környezetvédelmi szigorítások és a nagyszabású fásítási program mellett a gyermekvédelem, a kaszinókoncessziók teljes átalakítása, valamint a nemzetközi diplomáciai egyeztetések is terítékre kerülnek.

Megindult a diákok harca a szabad lakásokért: nehéz helyzetbe kerülhetnek az egyetemisták az Egyesült Államokban
KülföldPortfolio

Megindult a diákok harca a szabad lakásokért: nehéz helyzetbe kerülhetnek az egyetemisták az Egyesült Államokban

Az amerikai diáklakáspiac az idei tanévkezdésre országos szinten a tavalyinál magasabb előbérleti mutatókat mutat. Mindez a terepen valójában sok diák számára jelent kihívást, hiszen az ingatlankínálat nem tud lépést tartani a hallgatói létszám bővülésével – írta meg a CNBC . Az amerikai modellben a diáklakhatás egyszerre egyetemi szolgáltatás és magánpiaci ingatlanüzlet. A rendszer nagy rugalmasságot ad, de a magas lakhatási költségek miatt sok hallgatónak anyagi stresszt okoz.

A csőd széléről a csúcsra: történelmi megbízást kapott a nemrég megmentett techóriás
KülföldPortfolio

A csőd széléről a csúcsra: történelmi megbízást kapott a nemrég megmentett techóriás

Az Európai Unió 387,8 millió eurós megrendelést adott a francia állami tulajdonú Bull AI vállalatnak egy mesterséges intelligenciára optimalizált szuperszámítógép megépítésére, amelyet Finnországban helyeznek üzembe 2027 második felében. A Bull AI a korábban csődközelben lévő Atos informatikai csoport stratégiai részlegeiből jött létre, miután a francia állam kivásárolta azokat. Az EuroHPC szuperszámítógépes ügynökség eddig 19 AI-adatközpontot hozott létre, és a hálózatot tovább bővítik, mivel a kereslet meghaladja a kapacitást. Az AI Gigafactory kezdeményezésbe Magyarország is beszállt 500 mi…

A szexturizmusáról ismert thai faluban kötött ki ma a USS Abraham Lincoln anyahajó, ahová pihenni érkeztek a tengerészek
KülföldNépszava

A szexturizmusáról ismert thai faluban kötött ki ma a USS Abraham Lincoln anyahajó, ahová pihenni érkeztek a tengerészek

Ma 5000 amerikai tengerész érkezett az USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó anyahajó fedélzetén Thaiföld egyik legnépszerűbb turistavárosába – kimerülten, egzaltáltan – a rekordnak számító 200 napnyi tengeri háborús szolgálat után. A thai hatóságok szigorú fellépést ígérnek, amennyiben beindulna a prostitúció az amerikaiak lehorgonyzásával. Az FBI Pattaját, az egykori halászfalut a szexturizmus kedvelt központjaként tartja nyilván.

Nobel-díjas francia író is kéri, hogy Franciaország ne adja ki azt az antifasisztát, akit Budapesten elkövetett bűntettel vádolnak
KülföldHVG

Nobel-díjas francia író is kéri, hogy Franciaország ne adja ki azt az antifasisztát, akit Budapesten elkövetett bűntettel vádolnak

Putyin úgy véli, hogy stratégiailag és taktikailag is nála van a kezdeményezés. Még nem szabad leírni az orosz védelmi ipart. A francia példa mutatja, hogy annyira azért nem kell félni a német szélsőjobbtól, hiába erősödik. Nem kell sutba dobni a nemzetközi menedékjogot, mert törvényesen is ellenőrizhető az illegális migráció. Kaphat-e állami temetést Szerbiában a nemrég elhunyt „boszniai mészáros”, Ratko Mladic? Témák és vélemények a világsajtóból.

Egekbe szöknek az élelmiszerárak? - Ítéletet mondott az Erste
KülföldPortfolio

Egekbe szöknek az élelmiszerárak? - Ítéletet mondott az Erste

A rendkívüli meleg és az aszály ismét felerősítette az élelmiszerárak emelkedésével kapcsolatos félelmeket, az Erste szerint azonban egyelőre nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv. A globális élelmiszerpiacon több fontos terméknél továbbra is túlkínálat van, ami lefelé húzza a nemzetközi árakat, és ezen keresztül a magyarországi árszintet is fékezi. A következő hónapokban ezért legfeljebb mérsékelt drágulásra lehet számítani, miközben egyes termékek ára még lejjebb kerülhet.

Feldarabolhatják az EU diplomáciai szolgálatát, alapjaiban változhat meg az európai külpolitika
KülföldPortfolio

Feldarabolhatják az EU diplomáciai szolgálatát, alapjaiban változhat meg az európai külpolitika

Alapjaiban szervezheti át az EU külpolitikai gépezetét az Európai Bizottság: a tervek szerint az uniós diplomáciai szolgálat feladatainak jelentős részét beolvasztanák a testület meglévő szervezeti egységeibe. A francia–német kezdeményezés egyszerre erősítené Kaja Kallas szerepét, csökkentené a párhuzamos kiadásokat és teremtene egységesebb irányítást az egyre súlyosabb külpolitikai válságok kezeléséhez.