
Már nem csak Ukrajna: a drónügy Európában is új korszakot jelezhet
A háború egyik legnagyobb veszélye, hogy a harcokhoz kapcsolódó akciók egyre közelebb kerülnek az európai országok mindennapjaihoz.

A háború egyik legnagyobb veszélye, hogy a harcokhoz kapcsolódó akciók egyre közelebb kerülnek az európai országok mindennapjaihoz.

A magyar teniszező két játszmában győzte le a cseh Lucie Havlíckovát

Oroszország nyitott konkrét, érdemi tárgyalásokra az ukrajnai rendezés ügyében, amennyiben pozitív löketet kap a folyamat - jelentette ki kedden este Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) biskeki csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatóján.

Ezzel egy időben háborús bűnös dicsőítésének gyanúja miatt feljelentések ezrei érkeztek. The post Felvonulással, katonai sírok mellett emlékeztek meg a boszniai szerb tömeggyilkosról Banja Lukában first appeared on 24.hu .
Eközben ezerszámra érkeznek feljelentések az ügyészséghez olyan közösségi médiás tartalmakról, amelyek a háborús bűnök dicsőítésének minősülnek.

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzé…

A drón nem robbant fel, de politikai értelemben már hatalmas vihart kavart.

Az Európai Bizottság hivatalos válaszban cáfolta a kormányzati kommunikációt.

Az uniós védelmi miniszterek írországi találkozóján hiába kérelmeztek az ukránok
Újabb akkumulátoripari beruházás valósulhat meg Debrecenben a kínai CATL egyik leányvállalata révén. Bár a korábbi ígéretek szerint nem volt tervben újabb akkuipari fejlesztés a városban, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnál már június vége óta környezeti hatásvizsgálati eljárás zajlik a projekttel kapcsolatban.

Budapest nem járult hozzá a 2-es és 3-as klaszter átvilágításának jóváhagyásához.

Legalább 11 ember halt meg az Egyesült Államok által szerdára virradó éjszaka Irán ellen végrehajtott bombázásokban - jelentette az Irna állami hírügynökség.
Ha Iránnak sikerül elsajátítania a technológiát, az hosszú távú előnyökkel jár Irán védelmi ipara számára.

Teherán válaszul amerikai katonai támaszpontokat támadott. The post Irán szerint négy esküvői vendég is meghalt az amerikai bombázásokban first appeared on 24.hu .

António Costával az EU hosszútávú költségvetéséről tárgyalnak majd, de szó lesz az Európai Unió bővítéséről és Ukrajna támogatásáról is. The post Magyar Péter az Európai Néppárt elnökét fogadta, hamarosan az Európai Tanács elnökével is találkozik first appeared on 24.hu .

Parancsot adott Vlagyimir Putyin orosz elnök arra, hogy az orosz haderő fokozza a támadásokat az ukrán energiaellátó infrastruktúra ellen – írja az UNN .
A pult alól a német élvonalig és a Bayern München elleni meccsig jutott: a Magna Cum Laude dobosa, Török Máté édesapja, Török József azon kevés magyar futballista egyike, akik a Kádár-rendszerben hivatalos engedéllyel a Bundesligába szerződhettek. A 72 éves legenda a Blikknek mesélt a pincérévekről, a pesti villamossági üzletéről és a 14 500 márkás fizetéséről.

Előtte azért a barátjának nevezte az indiai miniszterelnök Putyint, azt mondta, jelentős fejlődésen ment át a két ország kapcsolata.

Az amerikai hadsereg nagyszabású támadásokat hajtott végre a Hormuzi-szoros térségében. A Trump: Ha Irán visszavág, minden eddiginél súlyosabb csapást kap bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítást adott az ukrán energiaellátó rendszerek elleni támadások fokozására. Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint pár hónapon belül eldőlhet, ki nyeri meg az ukrajnai háborút. Ukrajna súlyos légvédelmirakéta-hiánnyal küzd, Európa segítséget ígért. Az oroszok Limant megkerülve elkezdték Szlovjanszk bekerítését. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború szerdai eseményeivel.

A találkozó négyszemközti volt, és másfél órán át tartott

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Spanyol tudósok európai és amerikai kutatókkal együtt 46, 1976–2018 közti oceanográfiai expedíció adatait gyűjtötték, hogy jobban megértsék a Földközi-tenger változását és az éghajlatváltozás hatásait.
Spanyol tudósok európai és amerikai intézmények kutatóival együtt 1976 és 2018 között 46 óceanográfiai expedíció adatait gyűjtötték össze, hogy vizsgálják a Földközi-tenger változásait és jobban felmérjék a klímaváltozás hatásait.

Magyarországon több mint kétmillió lakóingatlan tartozik a legrosszabb energiahatékonysági kategóriába, amelyek oroszlánrésze vidéki községekben és kisvárosokban található családi ház. Korábban több kutatás és cikk is bemutatta az így elpazarolt energia horribilis mértékét . Egy friss elemzés a téma társadalmi sérülékenységi vonatkozását is igyekszik felfedni az új felújítási programok kiírása előtt azért, hogy az állam a korábbiaknál jóval célzottabban és eredményesebben tudja támogatni az egyébként Európai Unió által is megkövetelt célokat. Az állami épületenergetikai programok is szóba kerü…

Tovább gyűrűzik a lengyel Zondacrypto-botrány. A kriptotőzsde egykori vezetője, Przemysław Kral Budapesten találkozott Marcin Romanowski ügyvédjével, és a lengyel sajtó szerint ő intézte volna, hogy a Lengyelországban körözött politikus céget és tartózkodási engedélyt kapjon Dubajban. Romanowski addig Magyarországon kapott nemzetközi védelmet, és egy, az Alapjogokért Központ keretében létrehozott intézetet vezetett. A szervezet 350 millió forintos állami támogatást kapott, Romanowski vagyonnyilatkozata szerint pedig 17,5 millió forintot keresett ott 2025-ben. Most Tiraszpolban van – legalábbis…
A jég olvadásával kereskedelmi folyosó nyílik Ázsia és Európa között az orosz partok mentén. A Kína és Európa közötti út a Bering-szorostól a Barents-tengerig vezető Északi-tengeri útvonalon akár tíz-tizenöt nappal is rövidebb lehet a Szuezi-csatornán átvezető, hagyományos útiránynál. 2026 nyarán egy kínai hajózási vállalat már rendszeres, heti konténerjáratot indított ezen a folyosón, Dél-Korea pedig saját tesztjárattal bukkant fel. A „kiolvadó” Északi-sark ezzel kereskedelmi szempontból is jelentős térséggé válik.

Irán azt közölte, hogy amerikai célpontokat támadtak Jordániában és Irakban.

Az USA kedden iráni célpontokra csapott le, válaszul a Hormuzi-szoros hajóközlekedését veszélyeztető iráni katonai akciókra, valamint amerikai erők elleni támadásokra.

Az oroszoknak sem érdeke a szállítások leállítása.