Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Kultúra kategória5440 cikk (182 oldal)
Április 12-e után láttam a hallgatókon a félelmet, volt, aki megkérdezte, hogyan döntse el, mit tanítson
KultúraHVG

Április 12-e után láttam a hallgatókon a félelmet, volt, aki megkérdezte, hogyan döntse el, mit tanítson

A magyar iskola alig változott az elmúlt 100–150 évben, legalábbis erről tanúskodnak a regények, filmek, sorozatok. Tévedés például a Légy jó mindhaláligot ifjúsági könyvnek tekinteni, és érdemes lenne a tananyagba beemelni a populáris irodalmat – mondja Szilágyi Zsófia. Az irodalomtörténész szerint ugyanakkor óvatosan kell a változásokat bevezetni az oktatásban, hogy senki ne azt élje meg, most a kívülről rájuk erőszakolt szabadság időszaka következik.

Vasárnap.huKultúra
KultúraVasárnap.hu

Totális káosz a bizottságban: a Tisza által módosított törvény miatt maradt el a Független Közmédia Testület szakmai jelöltjeinek meghallgatása

Érdekes körülmények között maradt el kedden az Országgyűlés művelődési bizottságának tervezett napirendje: a Független Közmédia Testület három médiaszakmai jelöltjének meghallgatása helyett újabb eljárási vita bontakozott ki. A halasztást a kormányzó Tisza Párt kezdeményezte. A három médiaszakmai jelölt – Bayer Judit médiajogász, Sükösd Miklós szociológus, médiakutató és Kollár Árpád költő, irodalomszervező – meghallgatása így elmaradt. Rápli … The post Totális káosz a bizottságban: a Tisza által módosított törvény miatt maradt el a Független Közmédia Testület szakmai jelöltjeinek meghal…

Alig néhány hete előléptetett műsorvezető és a Híradó főszerkesztője is távozik az ATV-től – a Startnál is változás jön
KultúraMedia1

Alig néhány hete előléptetett műsorvezető és a Híradó főszerkesztője is távozik az ATV-től – a Startnál is változás jön

Folytatódik az ATV hónapok óta tartó távozási hulláma: elment a csatornától egy nemrég előléptetett híradós műsorvezető, és hamarosan az ATV Híradó főszerkesztője is távozik, méghozzá az RTL Híradóhoz. Az ATV Start élén ugyancsak változás lesz, miközben új munkatárs is érkezik a csatornához, méghozzá a Blikk volt főszerkesztő-helyettese, Szirmay Dávid.

A gyermekbántalmazással kapcsolatos ügyek is helyet kapnak majd a Michael Jackson-film második részében
KultúraNépszava

A gyermekbántalmazással kapcsolatos ügyek is helyet kapnak majd a Michael Jackson-film második részében

A Michael első részének készítésekor még úgy volt, a film a hozza a cukormázzal leöntött életrajzi drámát, vagyis nem vállal semmiféle kockázatot főszereplője életének kínosabb fejezeteinek bemutatásával kapcsolatban. Most a második részre a főszereplőt játszó Jaafar Jackson megerősítette, az új rész a gyermekbántalmazással kapcsolatos vádakra is kitér majd.

BlikkKultúra
KultúraBlikk

Kiderült: ezért vágták ki Nicholas Houltot a Harry Potter-sorozatból - Ez tényleg csak most derült ki?

Nicholas Hoult, aki korábban Gilderoy Lockhart professzor szerepére szerződött az HBO új Harry Potter-sorozatának második évadában, végül mégsem fogja eljátszani a karaktert. A színész távozásának oka hivatalosan az időbeosztási problémákban keresendő, mivel Hoult jelenleg több más projektben is részt vesz, amelyek forgatási ütemterve nem volt összeegyeztethető a Harry Potter-sorozat munkálataival.

Az ombudsmanhoz került a közmédia-testület vitatott jelöltválasztása – Kollár Árpád kapcsolatainak vizsgálatát is kérik
KultúraMedia1

Az ombudsmanhoz került a közmédia-testület vitatott jelöltválasztása – Kollár Árpád kapcsolatainak vizsgálatát is kérik

Tényi István az alapvető jogok biztosához fordult a Független Közmédia Testület három médiaszakmai tagjelöltjének kiválasztása miatt. Beadványában az utólag ismertetett értékelési szempontokat, a nyilvánosságra nem hozott szavazatszámokat és hangfelvételt, valamint Kollár Árpád szakmai kapcsolatrendszerét kifogásolja. Eközben a Media1 megtudta: az Országgyűlés Művelődési Bizottsága mai, keddi ülésén elhalasztotta a Független Közmédia Testületbe jelölt személyek meghallgatását.

BlikkKultúra
KultúraBlikk

Óriási hír a romkomok rajongóinak: 23 év után folytatást kap a 2000-es évek egyik legnagyobb sikerfilmje!

A Paramount Stúdió hivatalosan is bejelentette, hogy készül a 2003-as romantikus vígjáték, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? folytatása. A projekt producere az eredeti film főszereplője, Kate Hudson lesz, aki Stacey Sher producerrel közösen dolgozik majd a filmen. A produkció ugyan még korai szakaszában van, de a stúdió célja, hogy Hudson és Matthew McConaughey újra eljátsszák ikonikus szerepeiket.