
Közös éneklés vidám műsorok, jó társaság, tagokat vár a markotabödögei kórus
Új tagokat toboroz a markotabödögei énekkar. Lelkes dalosokra számítanak a szervezők.

Új tagokat toboroz a markotabödögei énekkar. Lelkes dalosokra számítanak a szervezők.

Egy svéd televízió kénytelen elhalasztani egy teljesen elkészült reality-sorozat bemutatását, ugyanis egy AI-ügynök úgy döntött, hogy törli az összes elkészült epizódot a szerverről. Több száz ember munkájára lesz szükség a pótláshoz.

Stohl például úgy fogalmazott, hogy „őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár”.

A kétrészes dokusorozat az ország legismertebb bűnügyeit mutatja be, azokat a legendás detektíveket követve, akik anno szerves részei voltak a nyomozásoknak. The post „Voltak olyan ügyek, amik az egész életünket meghatározták” – előzetest kapott az HBO első magyar true crime-sorozata first appeared on 24.hu .

Útkeresők címmel podcastinterjú-sorozatot indított a Demokrata. Elsőként Navracsics Tibor volt a vendégünk.

November 8-án indul A Kertem konyhája a TV4-en.

A 88 éves korában elhunyt újságíró, író, szerkesztő több mint húsz könyvet írt, dolgozott a Szomszédok című sorozaton, pályáját Aranytoll-díjjal is elismerték. The post Meghalt Miskolczi Miklós író, a Kiskegyed alapító főszerkesztője first appeared on 24.hu .
Az Árulók című műsor kulisszatitkairól mesélt Árpa Attila, aki műsorvezetőként és a játék eseményeinek irányítójaként is fontos szerepet tölt be. A színész a TikTok-oldalán rendszeresen válaszol a nézők kérdéseire, és betekintést enged a forgatások rejtett részleteibe, amelyek a képernyőn nem láthatók. Most a kerekasztal-ceremóniák kulisszatitkait osztotta meg, amelyek a műsor legizgalmasabb pillanatai közé tartoznak, hiszen itt dől el, ki esik ki a játékból.

Október 18-án mutatják be Gergely Anna Az emlékezés arcai című kötetét Székesfehérváron.

Egy indonéz vulkánkitörés nyomán Pesten is súlyosbodott az éhezés. A válság a burgonya terjedésének és a szegénygondozásnak is lendületet adott.
Minden évben turisták ezrei fotózzák a pompeji Régészeti Parkban élő macskákat, amelyek most egy megjelent kötet főszereplői. Az ókori romok között élő kolónia mintegy 50 állatból áll.

Öt budapesti esküvői helyszínt mutatunk, amelyek különböző stílusú, kisebb és nagyobb ünneplésekhez kínálnak kiváló hátteret.

A kiállítás a tudomány és a játékos felfedezés találkozása, aminek különleges világa még a Szemfényvesztők 3. alkotóit is megihlette.

Várnap, birsünnep, koncertek és családi rendezvények színesítik a hétvégét.

Október 20-án a Blinken OSA Archívum Arany János utcai galériájában szakértők társaságában nézhetjük majd meg az eddig sosem látott filmanyagot.

Éttermek, bárok és szaküzletek kínálnak lehetőséget arra, hogy közelebbről is megismerjük a champagne stílusait és ikonikus házait.
Saját őrségi kertjébe invitálja a nézőket Borbás Marcsi a TV4 képernyőjén november 8-tól induló, A Kertem konyhája című vadonatúj műsorában. A minden vasárnap 17:40-kor jelentkező sorozat nemcsak a kertészkedés és a főzés örömét mutatja be, hanem a természet szeretetére, a szezonalitásra és az egyszerű, természetközeli élet szépségeire is felhívja a figyelmet.

Kvízünkkel tesztelhetitek, mennyire emlékeztek a streaming előtti idők sorozataira.
A Házasság első látásra című műsor negyedik évadának utolsó előtti epizódjában Ján és Juci története került a középpontba. A pár kapcsolata nem indult zökkenőmentesen, de az esküvői kínos helyzet után gyorsan egymásra találtak, és már a második héten szerelmet vallottak egymásnak. Most, a kísérlet végéhez közeledve nem a házasságuk folytatásáról kell dönteniük, hanem arról, hogy a kapcsolatuk hogyan alakul tovább.
Vasvári Vivien nehéz helyzetbe került Az Árulók című műsor legújabb évadában, miután egyedül maradt a gyilkosok csapatában. Társai, Katz Dávid és Lola, valamint a sorozatos hátbaszúrásairól elhíresült Kováts Dávid is elbukott a játék során, utóbbit éppen Vivien ügyes manipulációja és Vona Gábor hatásos vádbeszéde ejtette ki a játékból. Az Ártatlanok számára ez három egymást követő sikeres kiszavazást jelentett, míg Viviennek egy új stratégiát kellett kidolgoznia, hogy folytathassa a játékot.

Hat évtizedes filmes, televíziós és színházi pályafutása alatt számos emlékezetes szerepet játszott

Az előttünk álló hétvége is gazdag kulturális és szórakoztató programokban Zalában. Íme ajánlataink.

Amikor véget ér a munkanap, és lecsukjuk a laptopot, jöhet a jól megérdemelt kikapcsolódás.

A zenész-műsorvezető a siker mögötti rejlő belső hajtóerőről és a szerencse szerepéről beszélt egy videóban.

Az előadó 2021-ben robbant be a köztudatba, népszerűsége azóta is töretlen. A magyar popzenészek közül pedig neki sikerült először milliárdos megtekintést összehozni YouTube-csatornájával.

Koncertek, családi programok, színházi előadások és cirkuszi meglepetések is beleférnek a három napba.

Lehet nosztalgiázni, ezek a filmek szerepeltek a kínálatban.

„Jó humorérzéke volt” – a világhírű zenész kedves emlékeket őriz az uralkodóról

Az ősbemutató centenáriuma alkalmából Béres Attila állítja színpadra a Magyar Állami Operaházban Kodály Zoltán Háry János című daljátékát.

Itt a következő hét napra szóló Telex Diszpó.