
November 8-ig bárki beleszólhat Budapest új környezetvédelmi tervébe
Elkészült Budapest 2031-ig szóló környezetvédelmi programjának tervezete. November 8-ig bárki véleményezheti a Főváros következő évekre szóló terveit.

Elkészült Budapest 2031-ig szóló környezetvédelmi programjának tervezete. November 8-ig bárki véleményezheti a Főváros következő évekre szóló terveit.

Összedőlt, felépítik

Berény Róbert, Rippl Rónai, Aba-Novák Vilmos és Vaszary János képei is kalapács alá kerülnek a Virág Judit Galéria hétvégi aukcióján vasárnap a Budapest Kongresszusi Központban. A részletekről Virág Juditot, a Virág Judit Galéria és Aukciósház alapító tulajdonosát kérdezte az InfoRádió.
Az élete 69. évében elhunyt Kuna Károly, a magyar színházi és filmes élet elismert és közkedvelt művésze. A székesfehérvári Vörösmarty Színház színművészének halálhíre mély megrendülést váltott ki a szakmában és a színházkedvelő közönség körében egyaránt.

Az MCC szakpszichológusa, Hal Melinda segítené a kiegyensúlyozott tájékoztatást szem előtt tartó közmédia létrejöttét a Mi Hazánk szerint.

Új kezdeményezést indított a Győri Nemzeti Színház. A Pedagógus Műhely célja, hogy szorosabb kapcsolatot alakítson ki a teátrum és az iskolák között.

Feljelentést tesz a közmédia átmeneti vezetése az MTVA vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt – tájékoztatta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
Gryllus Dorka a hét elején a Reggeli című műsorban lett rosszul, ami hatalmas visszhangot váltott ki az interneten. Ábel Anita, aki évek óta küzd azért, hogy a menopauzáról nyíltan és tabuk nélkül beszéljünk, azonnal kiállt a kolléganője mellett, és támogatta a témáról szóló párbeszédet. Csütörtökön azonban kiderült, hogy a jelenet valójában egy reklámkampány része volt, és Gryllus Dorka csak eljátszotta a változókor tüneteit, ami Ábel Anitát is meglepte, sőt, csalódással töltötte el.
RJ Mitte, a Breaking Bad című sorozat ikonikus színésze október 12-én, hétfőn hunyt el a texasi otthonában, mindössze 34 évesen. A halálhíre megrázta a szórakoztatóipart és a rajongók millióit világszerte. Az édesanyja, Dyna Mitte, talált rá a fiára, s szívszorító részleteket osztott meg a tragédiáról, illetve felhívta a figyelmet a mentális egészség fontosságára.
Hatalmas izgalmak elé néz a megújult Heti Hetes csapatát is erősítő Lakatos László és a testvére, Ferenc, ugyanis a nézők hamarosan egymás oldalán láthatják majd őket az RTL képernyőjén. A testvérpár most először szerepel együtt egy műsorban, a csatorna vadiúj vetélkedőjében pedig könnyen bajba sodorhatja majd őket a jó szívük. A fivérek fél szavakból is megértik egymást, és mindketten sikeresek a szakmájukban, ám az csak később derül ki, hogy a blöffölés mennyire megy nekik.
Feljelentést tesz a közmédia átmeneti vezetése az MTVA vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt. A legutóbbi, 2025-ös leltározáskor 9738 eszközt nem találtak meg, ezeket hiányként kivezették a nyilvántartásból.
Esztergályos Cecília 83 évesen is kiváló formában van, és újabb hatalmas feladattal bizonyítja lankadatlan energiáját. Az Új Színházban a Macskajáték című darab főszerepében lép színpadra.

A Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban, diákok jelenlétében tartotta a Fröccs című új előadásának olvasópróbáját a Győri Nemzeti Színház.

Közérdekűadat-igénylésre adott válaszban számolt be a külső gyártásra fordított összegekről az MTVA jogutódja.

A legtöbb kölcsönzést kézzel, füzetben vezették.

Feljelentést tesz a közmédia átmeneti vezetése a vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt. The post Eszközök ezrei tűntek el korábban a közmédia nyilvántartásából first appeared on 24.hu .

A párt előző jelöltjét, Moys Zoltánt leszavazta az illetékes bizottság tiszás többsége.

Feljelentést tesz a közmédia átmeneti vezetése az MTVA vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt – tájékoztatta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.

A “SNITT Sopron a filmvásznon” című kiállítás Sopront mint film díszletet mutatja be.

Különleges programokkal és kedvezményekkel vár a szegedi múzeum szombaton.
Megjelent a Liverpool történetének 100 legjobb labdarúgóját bemutató könyv. Szoboszlai Dominik is helyet kapott benne. A negyedik liverpooli szezonját teljesítő magyar középpályás a 99. helyre fért fel.
Ezért a pénzért 2024 óta mindkét produkcióból 52 adás készült.

Zúgolódik a pszichológusszakma a Házasság első látásra című műsor miatt, erről egy olyan pszichológust kérdeztünk, aki nemet mondott a szereplésre. The post Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk first appeared on 24.hu .
A Prime Video bejelentette, hogy megtalálta főszereplőit a Rebecca Yarros bestselleréből készülő Fourth Wing című sorozathoz. Violet Sorrengail karakterét Esther McGregor, Ewan McGregor lánya, alakítja majd, míg Xaden Riorson szerepében Emilio Sakraya lesz látható. A fantasy-kalandregény adaptációja nagy várakozásokkal indul, hiszen a könyv rajongói körében már most hatalmas az érdeklődés a sorozat iránt.

Zsigmond Vilmos előtt tisztelegve idén is keresik a legkiemelkedőbb filmes alkotásokat.

Az Ellenszél közérdekű adatigénylésben kérte ki a műsorok költségeit 2024 és 2026 között a Duna Médiaszolgáltatótól. The post Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry és a Bagi–Nacsa-duó műsoraira first appeared on 24.hu .
Kicsit elsuhant a radar alatt Schmidt Mária NapiMari címen futó rovatának kilencedik epizódja. Pedig! Legutóbb akkor foglalkoztunk a Terror Háza menesztett főigazgatójának közösségi médiaaktivitásával, amikor szeretett kollégánkat vette górcső alá („ Szily Laci kicsit olyan, mint a Sacha Baron Cohen által egyébként nagyszerűen megformált Borat, aki kazah riporterként rácsodálkozik Amerikára ”). Azóta viszont elindította új rovatát, a NapiMarit, ahol aktuális eseményeket kommentál, a szövegbe időnként olyan fiatalos kifejezéseket is csempészve , mint a „tök király”. Máskor viszont előbújik a vi…

A true crime műfaj népszerűsége töretlen a streaming szolgáltatóknál, hiszen a valós bűntényeket feldolgozó filmek és sorozatok rendszeresen a nézettségi listák élére kerülnek. A Netflixen például gyakran találkozhatunk olyan dokumentumfilmekkel, amelyek amerikai bűnügyeket tárnak fel részletesen. Most azonban az HBO Max egy különleges újdonsággal jelentkezik: bemutatja az első magyar true crime sorozatot, amely Az igazság mániákusai címet viseli.

Egy hónappal a választások előtt például „A Fidesszel mindenki jól jár!” és „A fiataloknál is a Fidesz a nyerő” című cikkek is helyet kaptak a közpénzből támogatott újságban.

Új tagokat toboroz a markotabödögei énekkar. Lelkes dalosokra számítanak a szervezők.