
Kamerában erős: megjött a Vivo X500 Pro Max, és a két kistestvér
A Vivo Európába is elhozza a most bemutatott X500-as sorozat két legerősebb tagját, amelyeket elsősorban képalkotásra tervezett a cég.

A Vivo Európába is elhozza a most bemutatott X500-as sorozat két legerősebb tagját, amelyeket elsősorban képalkotásra tervezett a cég.

Egy hét után újra megnyitotta kapuit a Terror Háza Múzeum, ahol a látogatókat már tájékoztató tábla figyelmezteti: a kiállítás szakmai átvilágítása még zajlik. Az első héten ingyenesen lehet megnézni a tárlatot.

Az Erkel utcai Pizza Manufaktúra helyén egy stílusában nagyon hasonló vendéglátóegység nyílt, ahol azonban pizza helyett tésztát kínálnak.
A kritikusok támadták a „állami irányítású” tévéplatformot, amely időzítése egybeesik a hagyományos médiumok tilalmával. A „Trump TV” reklámja szerzői jogi vitát váltott ki a népszerű sorozatok és filmek részleteinek felhasználása miatt.

Az állomásfőnök miatt a színész automatikusan szerepet kapott a Trónok harcában.

Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a tárlat szakmai átvilágítása.

A Második Reformkor elnöke elmondása szerint szeret nyomozni, és nem szeretné, ha a műsorban az áruló jelző kerülne a neve mellé. The post „Két nap után kiszavaznak a picsába” – mondta Vona Gábor felesége arról, hogy a politikus az Árulókban szerepel first appeared on 24.hu .

Új kortárs galériával bővült a Falk Miksa utca: a K2-ben az AI, a forradalmi színek és a festészet technológiai változásai találkoznak.
Megrendezték a történelem első MMA-meccsét ember és robot között. Az influenszer, Frankie LaPenna a Terminátor-filmeket idéző humanoid robottal csapott össze.

5 budapesti rendezvényhelyszín, ahol a professzionális környezethez különleges atmoszféra és gasztronómiai élmény is társul.

Az ég szeme mindent lát.
A Magyar Televízió hőskorában a bemondónők nem csupán műsorokat konferáltak fel, hanem az elegancia, a kifinomultság és a kulturált beszéd megtestesítői voltak. Három ikonikus arcuk, Takács Marika, Baleczky Annamária és Tamási Eszter nemcsak a képernyőn, hanem a nézők szívében is örökre nyomot hagyott. Ám a csillogó karrier mögött mindhármuk életét tragédiák árnyékolták be.

A Fidesz tizenhat éves gyakorlatát folytatva, a Független Közmédia Testület tagjainak megválasztása során a Tisza Párt is csak és kizárólag a saját jelöltjeit támogatta, míg az összes ellenzékit leszavazta.
Már nem kell sokáig várniuk a nézőknek az RTL egyik legkedveltebb műsora, Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban indulására. Megkezdődött a visszaszámlálás, a stratégiai, pszichológiai reality műsor ötödik évada október 6-án kerül először képernyőre. A nyitóepizódot, egyedülálló módon, még ezelőtt, október 1–4. között moziban is bemutatják. A Blikk megtudta, ki lesz az a három híresség, aki biztosan ott lesz az idei mezőnyben, amely az előző évadokhoz hasonlóan, várhatóan több mint 20 tagú lesz. Úgy tudjuk, Hámori Barbara, Rácz Jenő és Kováts Dávid is a túlélésért küzd majd a baljós hangulatú kas…

Kalandok Csehszlovákiában.

A cég a Szépművészeti Múzeum régi partnere.

A műsor ötödik évadában feltűnik Mérő Vera és Horváth Oszkár is.
Mobiltöltés zsúfolásig megtelt nézőtér előtt. A nagy Leslie Mandoki-könyv, fentaniltapasszal. Szivek szállodája. Crackpipával a ferihegyi gyorsforgalmi úton. Röhejes zenészszobrok, hányatott sorsú emléktáblák. Fenyő a szomszédban. Fideszes gyerekek festményei.

Életének 63. évében meghalt Krecz Tibor, a (régi) Figyelő volt főszerkesztője, akinek a nevéhez fűződik a magyarországi tényfeltáró újságírás 1990-es évekbeli egyik legfontosabb cikke. Egy vele még 2009-ben készült korábbi interjúval is emlékezünk és tisztelgünk.

A Katona József Színház négy elismerést kapott

Egy másik énem a Netflixen.
Egy nap, öt film, moziban, ez tisztességes vállalás lett volna. Csakhogy háromig jutottam csupán. Klasszikus filmmaraton volt Budapesten.

Forgatókönyvíró: Quentin Tarantino. Rendező: David Fincher. Főszereplő: Brad Pitt. Mi kell még? Talán csak egy kis iszapbirkózás.

A Dél-Balaton FC hét gólt szerzett Öreglakon, míg Mezőcsokonyán két kiállítás borzolta a kedélyeket.

A váratlan múzeumi szerencse után a négy egyetemista már a lottózást fontolgatta.

Szeptember 15-től dr. Madarasi Anna fővárosi törvényszéki bíró és dr. Bozó Gergő fővárosi törvényszéki titkár látja el a Fővárosi Törvényszék szóvivői feladatait.

Könyvet írt nővéréről Charles Spencer. A Diana hercegnéről szóló írás apropóján interjút adott a történész, aki kitért az összeesküvés-elméletekre is. The post Megkérdezték Diana hercegné öccsét, igaz lehet-e a konteó, hogy meggyilkolták a nővérét first appeared on 24.hu .
Lakatos Márk rendszeresen együttműködik a Trojka Színházi Társulással, ráadásul nemcsak látvány- és jelmeztervezőként, hanem bizonyos darabokban színészként, szereplőként is színpadra lép. Ezúttal két év kihagyás után ismét láthatja a stylistot a közönség. Egy felnőtteknek szóló előadásban tér vissza.

Az orbánista zenész volt a néhány száz embert megmozgató demonstráció egyetlen zenei fellépője.