
Videón a hajnali hajdú-bihari razzia! Álmukban törték rá az ajtót a rendőrök 3 település drogdílereire
A fogyasztóknak is felelniük kell.

A fogyasztóknak is felelniük kell.

Emberöléssel gyanúsítják a férfit.
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere a HVG-nek adott interjúban részletesen beszélt a vele szemben megfogalmazott korrupciós gyanúról, a letartóztatásban töltött négy hónapról és politikai terveiről. A polgármester határozottan tagadta, hogy 290 millió forintnyi kenőpénzt fogadott volna el, és azt állította: az ellene felhozott vád egyetlen tanú vallomására épül. Elárulta azt is, indul-e a következő választásokon.

Egy közösségi médiában felkapott videón egy nő arról beszélt, hogy rendőrök alázták meg magassága, megjelenése miatt.

Elrendelte a bűnügyi felügyeletet a bíróság.

Megszüntette a bíróság Fásyné Gurzó Mária és a másik gyanúsított letartóztatását a 82,55 millió forintos dokumentumfilm-támogatás ügyében.
Hashim Thaci volt koszovói államfő elítélése körül forrnak az indulatok a balkáni államban.

Megszüntette a Fásy családhoz köthető dokumentumfilmügyben szeptember 9. óta fogva tartott két gyanúsított letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája, és velük szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kifizetett, több mint 17 milliárd forint összegű támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban.

Egy másik gyanúsított letartóztatását is megszüntették.
Egy hónappal letartóztatásuk után a bíróság megszüntette Fásyné Gurzó Mária és a vele üzletelő Munkácsy Art Kft. vezetőjének a letartóztatását, közölte a Kecskeméti Törvényszék.Az NKA-botrányban érintett két gyanúsított...

Többen megsérültek
A 18 éves férfi néhány elektronikai eszközt is el akart vinni, de a kiérkező rendőrök még a színházban elfogták.
Több Nógrád megyei boltban is hamis húszezresekkel próbáltak fizetni az elmúlt napokban, ami miatt a rendőrség figyelmeztetést adott ki. Az érintett üzletekben silány minőségű, otthon nyomtatott bankjegyekkel próbálkoztak, amelyek könnyen felismerhetők, hiszen sem a méretükben, sem az anyagukban nem egyeznek a valódi pénzzel, és a „COPY” felirat is szerepel rajtuk.
Különös betörés borzolta a kedélyeket szeptember 28-án éjjel a VII. kerületi Hevesi Sándor téren: egy 18 éves fiatalember egy kiszakított parkolótábla talapzatával törte be a Magyar Színház vészkijáratát, majd – a teátrumba bejutva – jelmezbe öltözött, illetve értéktárgyakat pakolt össze. A rögtönzött előadásnak a kiérkező rendőrök vetettek véget.

Elektronikát is vitt volna, de a rendőrök már a színházban lekapcsolták.
Az óbudai korrupciós ügyben vádolt polgármester börtönbéli fenékmarkolásról, Z. Zsolttal való ismeretségéről és az ügyben érintett többi politikusról is nyilatkozott.

A bonyhádi rendőrség a lakosság segítségét kéri. The post Augusztus óta nem találják a rendőrök a gyermekotthonból eltűnt fiút first appeared on 24.hu .
Mintha a föld nyelte volna el: 2023 augusztusa óta nincs nyoma annak a pécsi professzornak, aki fényes nappal, egy délelőttön, a feleségével közös séta közben tűnt el. A ma már 86 éves doktort még mindig keresi a rendőrség, ám semmilyen nyomot nem találtak az elmúlt években, ami megmagyarázhatná, hová lett a rejtélyes tibeti Halottaskönyvet kutató nyelvész-közgazdász.

Székesfehérváron rendőrautó, míg a Móri Bornapokon motoros rendőr balesetezett. Ezt kell tenned, ha kék villogót látsz!

Nyolc óra alatt 51 gépjárművezetővel szemben intézkedtek gyorshajtás miatt a rendőrök Siófokon és vonzáskörzetében.
Robert Kelker-Kelly, az Ármány és szenvedély című népszerű szappanopera egykori színésze október 3-án a missouri-i otthonában elhunyt. A 62 éves színész mellkasi fájdalmakra panaszkodott, majd az eszméletét vesztette. A kiérkező rendőrök és mentősök azonnal megkezdték az újraélesztést, de nem tudták megmenteni az életét.

A letartóztatott fideszes politikus felesége meglátogatta férjét a börtönben, a Hír TV-nek beszélt a részletekről. The post Hankó Balázs a börtönből kéri, hogy imádkozzanak érte first appeared on 24.hu .

Egy férfi személyautóval ütközött, a helyszínen életét vesztette. Az útszakaszt a rendőrség a helyszíni szemle idejére teljes szélességében lezárta. The post Halálos motorbaleset volt Veszprém megyében first appeared on 24.hu .

Petíciót indítottak a lakók, lépett az önkormányzat.

Enyhébb kényszerintézkedés, bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kifizetett, több mint 17 milliárd forint összegű támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban a Fásy családhoz köthető dokumentumfilmügyben, a szeptember 9-e óta letartóztatásban lévő két gyanúsított esetében hétfőn a Kecskeméti Járásbíróságnál.

Az indítvány szerint nincs olyan új ok, amely enyhébb kényszerintézkedést indokolna Óbuda volt fideszes polgármesterének ügyében.

Felfüggesztettre ítélték az oltás nélkül védettségi igazolványhoz jutókat. The post Börtönre ítélték az ápolót, aki oltás nélkül juttatott hamis védettségi igazolványhoz embereket first appeared on 24.hu .

Büntetőeljárás keretében vizsgálja a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a lenti LE-KO Kft. ügyét.
A hamis húszezres boltokban bukkant fel: a rendőrség arra figyelmeztet, hogy érdemes megnézni a nagy címletű bankjegyeket.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője kérdésünkre megerősítette, hogy az ügyészség enyhébb kényszerintézkedésre, lakóhelyre vonatkozó bűnügyi felügyeletre tett indítványt.