
Sóba rejtették a mobilokat
Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni egy sóval töltött zacskóba rejtve a Budapesti Fegyház és Börtönbe kedd éjszaka közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) .

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni egy sóval töltött zacskóba rejtve a Budapesti Fegyház és Börtönbe kedd éjszaka közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) .

Az esetről térfigyelő kamerás videó is készült.

A férfi sérüléseit eredetileg könnyebb, nyolc napon belül gyógyulóknak minősítették, ám a héten rosszabbul lett.
Új fordulat történt annak a 43 éves férfinak az ügyében, akit múlt pénteken minden előzmény nélkül támadtak meg a budapesti Szent István körúton. Az áldozatot elsőre könnyebb sérülésekkel engedték haza a kórházból, napokkal később azonban rosszabbul lett, az újabb vizsgálatok pedig felvetették, hogy a sérülése súlyosabb lehet. A rendőrség most szakértőt rendelt ki, akinek véleménye alapján az eljárás minősítése is változhat.

A Sárvári Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.

Nagy mennyiségű kábítószergyanús növényt foglaltak le a vasi rendőrök egy Körmend melletti településen.

Az alapítvány a Puzsér Róberthez kötődő Inga és Szélsőközép támogatói gyűjtéseiben is szerepet vállal.
Négy napon át az egész ország kereste 2012 őszén a 11 éves Szita Bencét, aminek a végén fény derült a sokkoló bűncselekményre: a kisfiút a mostohája, Polcz Erika elcsalta, majd megölette két férfival, Bogdán Józseffel és Kertész Józseffel. Hamarosan megjelenik dr. Rátkai Tímea jogász Haza akart jönni – A Szita Bence-gyilkosság története című könyve, amelyből új, eddig nem ismert részletek is kiderülnek a kegyetlen rémtettről.
Az RTL népszerű taktikai realityje, Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban, 2026. október 6-án tér vissza ötödik évadával, amelyet Árpa Attila vezet. Az új szezon különleges fordulatot ígér: egy Titkos Áruló is bekapcsolódik a játékba, akinek kilétét még a többi Áruló sem ismeri. A műsor epizódjai a Fókusz után kerülnek adásba, és az izgalmas csavarok mellett új szereplők is színesítik a történetet.

A rendőrség már nyomoz az ügyben.

Gudics Máté nyolcéves kislányát, szerdán egy idegen férfi a kocsijába akarta csalni. Szerencsére az énekes gyereke nem szállt be a gépjárműbe, hanem berohant az iskolába, ahol azonnal értesítette a tanárnőjét. Az ügyet azóta már a rendőrség vizsgálja.

A 12 gyanúsított közül ketten egy éve és négy hónapja vannak letartóztatásban.

Meglepő történettel állt elő R. József a gyanúsítotti kihallgatásán – ám a bíróság nem volt rá vevő, és elrendelte a letartóztatását. The post „Senkit sem kergettem az utcán, csak az apósom kocsiját akartam összetörni a baltával” – mesébe illő történettel állt elő a rendőrök által lábon lőtt abonyi rém first appeared on 24.hu .

Június óta letartóztatásban van Matisz Károly István.

A rendőrök egy héten keresztül ellenőrizték a használatát, az akció lesújtó eredménnyel zárult.

Juhász Péter Pál és élettársa november végéig marad letartóztatásban, ha a döntés jogerős lesz.

Az áldozat rosszabbul lett, vissza kellett mennie a kórházba.

A volt főigazgatón és élettársán kívül további négy ember áll kényszerintézkedés alatt. The post Szőlő utcai ügy: Juhász Péter Pál és élettársa letartóztatásban marad first appeared on 24.hu .

Úgy tudjuk, hogy a megvert férfi bevitt a rendőrségre egy betegdokumentumot, ami felvetette a súlyosabb sérülés lehetőségét. Jelenleg súlyos testi sértés kísérlete miatt folyik nyomozás.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a vád szerint marihuána fogyasztása után ült autóba, majd menekülni kezdett az őt igazoltatni akaró rendőrök elől. A száguldásnak végül egy körforgalom vetett véget, ahol elvesztette uralmát a járműve felett.

A Szegedi Járási Ügyészség most vádat emelt ellene.
A rendőrség eltávolítja a kerékpárokat és lezárja az utcákat Párizsban Leo XIV. pápa látogatása és tervezett fővárosi sétája előtt.
A lakosság segítségét kéri a rendőrség a 15 éves Kelemen Vencel megtalálásához. A tamási gyermekotthon lakója augusztus 25-én engedély nélkül távozott a szekszárdi befogadó otthonból, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, és életjelet sem adott magáról.
Amikor Aurelio kiszabadult a börtönből, eldöntötte, hogy teljesen más életet szeretne élni. A családapa leszámolt függőségével, és azóta a szenvedélybetegségét sportfüggőségre cserélte. Egy dolog azonban még fontos volt számára: szerette volna visszakapni orra eredeti formáját, amit a droghasználat tett tönkre, így most fontos mérföldkő előtt áll: októberben műtéti beavatkozásra készül.

Dobálja az ügyet egymás között a NAV és a rendőrség. Olyan, Fideszhez erősen köthető cégek végeztek Covid-teszt beszerzéseket 2020-ban, amelyeknek közük nem volt az egészségügyhöz, és amelyek a pénzt felmarkolva el is tűntek. Nem könnyű ilyen helyzetben bűncselekményt bizonyítani.

Pánik és félelem van Bicskén a gyermekrablási kísérlet után.

A furgonban ülőket már ismerték a rendőrök...
Több szálon is beindulni látszik az Út a börtönbe program, házkutatás az Alapjogokért Központban, a Mészáros-Szíjj páros és Schmidt Mária is pozíciót veszített. Mindeközben a Tisza elutasította a köztársasági elnök legfőbbügyész-jelöltjét, Magyar pedig Ukrajnával meccselt a neten.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkészi vezetője az elszámoltatásról, börtönről és a mindennapi kenyérről. Interjú!

Az 1,7 milliárdos állami beszerzést behúzó, fideszes hátterű cég fantomizálódása ügyében a rendőrség nem talált bűncselekményt. A másik, 3,15 milliárdos Covid-teszt szállítmányra szerződött vállalkozás ügyében még mindig tart a nyomozás.