
Több mint kétméteres marihuánát termesztett a ház udvarán
Egy Körmend közelében található településen csapott le a rendőrség.

Egy Körmend közelében található településen csapott le a rendőrség.

Vantara László a felépülése után ugyan visszatért még a rendőrség kötelékébe, de már egy ideje civilként végez hivatali munkát.
2016. szeptember 24-én éjjel pokolgép robbant Budapest szívében, a Teréz körúton. A detonációban két rendőr súlyosan megsérült. A merénylet egyik áldozata, Vantara László azóta is magán viseli a történtek nyomait. Tíz évvel a borzalmas események után a Blikk stábjának felidézte a tragikus éjszakát, a robbantás pillanatait, illetve azt, hogyan változtatta meg az életét a támadás. László már leszerelt a rendőrségtől, és soha többé nem ölti magára az egyenruhát.

Ezekben 27-en vesztették életüket, de egyelőre egy elkövetőt sem sikerült elfogniuk a hatóságoknak. Egyre nagyobb gondot jelentenek az erőszakos bűncselekmények Dél-Afrikában.

Halálos késelés történt Győrben szeptember 26-án este. Egy családi szóváltást követően az apa konyhakéssel mellkason szúrta a fiát, aki a kórházba szállítást követően életét vesztette. A gyanúsítottat a rendőrség a helyszínen elfogta és őrizetbe vette.

Egy 53 éves férfit rántottak földre és raboltak ki Székesfehérváron.

Az ügyvéd biztos benne, hogy hétfőn kiadják majd a politikus mentelmi jogát.

Andrew és Abby Bordent tucatnyi baltacsapással ölték meg 1892 egy augusztusi délelőttjén. Gyakorlatilag minden jel a lányuk bűnösségére utalt, a hatóságok viszont elképzelhetetlennek tartották, hogy egy vallásos nő képes legyen ilyen brutális gyilkosságra.
A rendőrség közleménye szerint egy családi vita vezethetett ahhoz a bűncselekményhez, amelyben egy férfi mellkason szúrta a fiát egy konyhakéssel Győrben. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása után életét...

Tizenhét halálos áldozata és 15 sebesültje van a Johannesburghoz közeli Wedela településen kitört lövöldözésnek, az elkövetőket nagy erőkkel keresik - közölte a dél-afrikai rendőrség az X-en vasárnap.

A férfit szabadon bocsátották
Terhes volt az egyik nő, aki az athéni robbanásban tragikusan életét veszítette.
A székesfehérvári rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a két férfit, akik földre rántottak és kiraboltak egy járókelőt Székesfehérváron. Az egyik támadó ráadásul néhány órával később egy autóval is elmenekült Iszkaszentgyörgyről.

Az LMP korábbi elnöke a fideszes politikust ért támadásokról beszélt.

Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt állnak ketten a Zalaegerszegi Járásbíróság tanácsa elé.
Garázdaság és rendzavarás miatt állították elő a férfit.

Egy apa leszúrta fiát, újabb információk derültek ki a szörnyű tragédiáról.

Aki látta, azonnal hívja a rendőrséget!

600 kilogramm kokaint terveztek Angliába csempészni.
Dél-Afrikában tizenhét embert lőttek agyon egy ivóban a Johannesburgtól délnyugatra fekvő Wedela településen, a rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövetők kézre kerítésére.
Több mint harminc törvénymódosítással csökkentené a belügyi dolgozók terheit a Belügyminisztérium, miközben a rendvédelmi állomány számára továbbra is várat magára a béremelés. A tárca most többek között a szabadság és a betegszabadság szabá...

Megdöbbentő tragédia előzte meg az esetet.

A rendőrök a lakosság segítségét kérik a fiatal lány felkutatásához. Öt napja nem találják.

Az ország egyik leggazdagabb emberét bilincsben vitték be a Gyorskocsi utcai börtönbe, politikusok is bekerültek, és újabb letartóztatások sem zárhatók ki. Milyen ruhában nem jó bemenni, mennyire igaz, hogy ez csak 30 napra szól és néha szigorúbb a börtönnél? A letartóztatás sok szempontból fájdalmasabb a jogerős ítéletnél.

A büntetés-végrehajtási szervezet többlépcsős biztonsági rendszert alkalmaz arra, hogy a tiltott tárgyakat már a fogvatartottakhoz kerülésük előtt felderítsék, és ezúttal is eredményesek voltak. A leleményes hozzátartozók sok mindent kipróbáltak már.

Többen meghaltak és megsebesültek a támadásban

A Turizmus Világnapja alkalmából ötven érdeklődő léphetett be az egy éve bezárt győri börtön falai közé.
A Facebookon osztotta meg gondolatait Budaházy Edda, honleány....

A 27 éves nyírbogdányi férfi furgonjában 37 nagy, egyenként 80 literes zsákban szállította a Háromhutáról származó növényzetet. Természetkárosítás miatt indult eljárás.