
Nem tudják eléggé hűteni a Paksi Atomerőművet, óriási kihívás előtt az energiaellátás
Aszódi Attila atomenergetikai szakember szerint sorsdöntő hónapok elé nézünk.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Aszódi Attila atomenergetikai szakember szerint sorsdöntő hónapok elé nézünk.

Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár kezdeményezte ezt a lépést a belügyminiszternél.

Látványos átalakuláson megy keresztül az Istenszülő Oltalma görögkatolikus főszékesegyház.

A pokol élővilága című független filmet a FOMO – Megosztod, és uralkodsz alkotói, Hartung Attila rendező és Iványi Petra producer jegyzi, a forgatókönyvet, az Itt érzem magam otthont is jegyző Veres Attila írta. A film a Mozinet forgalmazásában november 26-tól látható a mozikban.

A pokol élővilága november végétől látható a mozikban, főszereplői Mészöly Anna és Nagy Márk lesznek, a történet középpontjában pedig egy építőipari oligarchacsalád áll majd.

Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár azt javasolta Pósfai Gábor belügyminiszternek, rendelkezzen arról, hogy a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia (KKNKKA) augusztus 1-jétől fizessen bérleti díjat az általa igénybe vett területért és szolgáltatásokért. Kovács Katalin férje a volt sportállamtitkár, Schmidt Ádám, aki arról döntött, hogy a sokszoros világbajnok felesége ingyen használhassa a 70 milliárd forintba került akadémiai központot, nem mellesleg pedig milliárdos támogatásokat kapjon.

A balhé után egy pékségig futott.
A sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia (KKNKKA) működésének átvilágítását jelentette be a sportért felelős államtitkár. Kálnoki-Kiss Attila a közösségi oldalán azt is közölte, miszerint kezdeményezte, hogy az akadémia augusztus 1-jétől bérleti díjat fizessen az állami létesítmény használatáért. A létesítmény üzemeltetése 2025-ben több mint 3 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek.

Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár azt írta, a következő lépésként átvilágítják az akadémiai működést, és az eredmény ismeretében döntenek a további intézkedésekről. The post Milliárdokat kapott a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia, de nem fizetett bérleti díjat first appeared on 24.hu .

Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár átvilágítást rendelt el az ügyben.

A 18 éves, 34-szeres felnőtt válogatott csatár a negyedik magyar születésű jégkorongozó, akit NHL-es csapat draftolt. Szongoth Domán az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a Buffalo Sabres fejlesztő táborában nem is az edzések voltak az igazán fontosak, inkább azt figyelték meg a szakemberek, ki milyen emberi értékeket képvisel. Kovács Attila, a magyar szövetség sportigazgatója pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy többféle út vezet a csúcsra, és szerinte egy sikeres játékoskarrier a szakmai megbecsülésnél többel is járhat.
Pataky Attila megszólalt, miután visszavonták az Edda produkcióinak 250 millió forintos állami támogatását. A Kossuth-díjas zenész azonban érdemben nem kívánta kommentálni az ügyet, arra hivatkozva, hogy jogásza ezt tanácsolta neki.

Olteán Attila eddigi egyéni csúcsán több mint egy métert javított.
A miniszter szerint a két érintett cégnek összesen 250 millió forintot kell visszafizetnie, miután az ideiglenes kollégium támogatásainak felülvizsgálata során újabb szabálytalanságokra bukkantak.

Egy 100 és egy 150 milliós támogatást vont vissza a miniszter.

A kulturális miniszter arról számolt be, hogy valótlan adatközléseket találtak Pataky Attila zenekarának NKA-támogatásai között.
Minden kétséget kizáróan, a kör kellős közepén álltak.
Az egyiket, egy 30 milliárdosat csak 11 nappal a választások előtt. Adatigényléssel megkaptuk a 600 milliárdos állami irodaház-vásárlások dokumentumait. A Tiborcz-féle zuglói irodaházak ügye már a 2022-es választások előtt elkezdődött, Balázs Attila 2023 húsvétjára kapott 244 milliárdos szerződést. Az állam jogászai jórészt Nagy Márton testvérének régi csapatából kerültek ki.

Az elektromos autózás felé haladunk. A városi parkoláspolitika viszont hajtáslánctól függetlenül, minden nagy autót büntet. Keresztes Attila szerint a díjrendszernek a jármű méretét, tömegét és környezeti terhelését egyszerre kellene figyelembe vennie.

Masszívan túlárazottak lehettek – ezzel a kijelentéssel nyitott új fejezetet a sportfinanszírozás ellenőrzés történetében Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár. A világbajnok öttusázóból újságíróvá, majd politikussá avanzsáló sportvezető gyanúja szerint több rendezvény költségvetése jóval magasabb lehetett az indokoltnál.

90. születésnapján Kusicza Antalt köszöntötte otthonában Viza Attila önkormányzati képviselő.
Nemrégiben újra reflektorfénybe került az eutanázia kérdése, miután Az ének iskolája versenyzője, De Re Attila Luigi egy halálos infúzió segítségével, Svájcban döntött úgy, hogy méltósággal vet véget életének. A megrázó történet ismét felvetette a kérdést: legyen-e lehetőség arra Magyarországon, hogy egy gyógyíthatatlan, súlyosan szenvedő beteg saját maga dönthessen élete befejezéséről.

Nagy Attila Tibor szerint az idei tusványosi beszéd nem hozott áttörést.

Ságodi Attila Paks II. új vezérigazgatója.
A benzingőz már gyerekkorában megfertőzte. Versenyzett raliban, majd egy véletlen találkozás, némi bátorság és egy jól időzített „gázfröccs” a Clark Ádám téren a Magyar Rádió sportosztályára vezette. Később neve összeforrt a Formula-1 hazai történetével, amelyről szigorúan csak így hajlandó beszélni: Formula-1, nem Forma-1. Ebből nem enged.
A nyári hónapokat végre a pihenésnek szentelheti Till Attila, aki a feleségével Spanyolországba utazott, hogy maga mögött hagyja a dolgos hétköznapokat, és feltöltődjön a következő időszakra.
Nem a méret a lényeg... vagy mégis? Úgy tűnik, ha gombászásról van szó, Ambrus Attila így gondolja. A kerámiakészítővé lett egykori Viszkis rabló a közösségi oldalán osztotta meg a szenvedélye legújabb eredményét, Ambrus ugyanis egy óriás méretű őzlábgombára lelt az erőben.

A sportállamtitkár a HVG-nek beszélt a tao-rendszer felülvizsgálatáról, az FTC-hez kapcsolódó ügyekről és a magyarországi sportrendezvények jövőjéről.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter pénteken délután bejelentette, hogy Ságodi Attila veszi át a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatói posztját. A miniszter a kienevezés kapcsán arról is szólt, hogy mit vár el az új vezetőtől. Ságodi elődjét néhány órával korábban rúta ki.

Ságodi Attila válltja Jákli Gergelyt. The post Máris bejelentette Kapitány István a Paks II. új vezérigazgatóját first appeared on 24.hu .

Ságodi Attila személyében új vezérigazgató áll a Paks II. Atomerőmű Zrt. élére, akitől a gazdasági és energetikai miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Mindez Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-bejegyzéséből derült ki.

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán.

Ságodi Attila megfordult korábban az EY-nál, a KPMG-nél és a Boston Consultingnál is.

Beigazolódtak lapunk információi.

„Pillanatnyilag úgy érzem magam, mintha egy közel-keleti fúrótoronyparkban dolgoznék, ahol egyszerre nyolcszáz területen fúrunk lefelé, és hol ezt, hol azt találunk” – mondja Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár, aki szerint „tizenhat évet nem lehet egyik pillanatról a másikra eltörölni”. A HVG-nek beszélt a tao-rendszer felülvizsgálatáról, a Fradihoz kapcsolódó ügyekről és a hazai sportrendezvények jövőjéről is.

Tíz év alatt nem valósult meg a Fradiváros 25 milliárdos beruházása.

A kormányváltás előtt a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárságának kabinetfőnökeként dolgozó Kiss Attila Borsod megyei rendőrkapitány lett.

A lány szülei feljelentést tesznek.

A József Attila-díjas meseírót tizenévesen sodorta el Shakespeare. A Boribon és az Annipanni-sorozat szerzője arról a drámáról mesélt, ami megváltoztatta az életét.

A korábbi kiemelt sportrendezvények jelentős túlárazottsága miatt a jövőben alapjaiban változik meg a magyarországi világversenyek finanszírozása - jelentette be Kálnoki-Kis Attila sportállamtitkár a közösségi médiában. Kálnoki-Kis kijelentette, hogy a kormányzat ezentúl kizárólag olyan eseményeket támogat, amelyek ésszerű költségvetéssel, társadalmi megtérüléssel és saját bevétellel is rendelkeznek, így megszűnik a kizárólagos állami szerepvállalás.