
Hajóroncs került a felszínre Bajánál
Az alacsony vízállás miatt a Türr István hajó, ahol József Attila még hajósinasként dolgozott, szintén szárazon van.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Az alacsony vízállás miatt a Türr István hajó, ahol József Attila még hajósinasként dolgozott, szintén szárazon van.

Titokban házasodott meg ifj. Vidnyánszky Attila, akinek sem az esküvőjéről, sem magáról a kapcsolatáról nem lehetett tudni.

A valaha legkisebb vízállást mérték ma reggel a Dunán, 13 cm-t, (négy napja 31 cm volt) s az elkövetkező napokban pedig további, kisebb mértékű apadás várható. Az időjárás-előrejelzések szerint vízgyűjtő területein a hét második felében várható számottevő csapadék, de napokba telik, míg az Magyarország területére ér – tájékoztatta a Népszavát Szegi Attila, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőhelyettese. Igaz, tette hozzá, hogy ezek csak prognózisok.

A paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős korábbi kormánybiztos szerint nagyon fontos az energiafogyasztás mérséklése. The post Aszódi Attila arról, miért kell leállítani a paksi atomerőművet first appeared on 24.hu .
A szakmában és a magánéletében is sikeres és boldog heteket él a Vígszínház népszerű színész-rendezője, ifj. Vidnyánszky Attila. A 32 éves művész rendezése tarolt Országos Színházi Találkozón júniusban, nemrég pedig szerelmét is oltár elé vezethette. Ráadásul élete két fontos szála összefonódik, ifj. Vidnyánszky Attila felesége ugyanis Pál Alexandra jelmeztervező, akivel díjnyertes REVIZOR РEBI3OP című előadásban együtt dolgoztak.

A világon hatodik legjobbnak lenni valamiben – azért az elég menő, nem? Németh Attila virágkötőmester nemrégiben ezzel a helyezéssel – és több száz fotóval meg életre szóló élményekkel – tért haza Szingapúrból, ahol a világ legnagyobb szabású kertészeti kiállításán és virágkötészeti versenyén képviselte hazánkat merész kompozícióival.
A legnagyobb titokban megnősült a Vígszínház népszerű színész-rendezője, ifj. Vidnyánszky Attila. A 32 éves művész annyira óvja a magánéletét, hogy eddig a kapcsolatáról sem lehetett tudni, most azonban több fotó is készült róla és gyönyörű menyasszonyáról. A fiatal tehetség egy felhajtásoktól mentes, érzelmes vidéki ceremónián mondta ki a boldogító igent a szerelmének.

Christopher Nolan új Odüsszeia-mozija ráirányította a figyelmet az eredeti eposzra is, amelynek nem csak a nyugati irodalomra felmérhetetlen a hatása. Az okokról Simon Attila ókorkutatót, egyetemi tanárt, az MTA doktorát, az ELTE Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék oktatóját kérdeztük.

Sokan nem a segítségtől, hanem annak következményeitől félnek – Zsabka Attila megrázó vallomása.

A jogtalannak vélt kiállítás is szóba került. Supka Attila kiemelte, a Puskás Akadémiát válogatottszintű játékosok alkotják.

A pőre bosszúvágy az érzelmi kielégülésen túl semmire sem nyújt megoldást, legfeljebb egy csoport sikeres hatalomszerzését eredményezi még. Molnár Attila Károly írása.

Rongits Attila, a mosonmagyaróvári termálfürdő vezetője szerint az átlagnál jobb volt a júniusi időszak, és abban bíznak, hogy a meleg időjárás még több fürdőzőt csalogat a Flexum Thermal&Spaba.
Megosztja az embereket a múlt szombaton Balatonszemesen felavatott Freddie Mercury-szobor. Míg sok rajongó meghatódva fogadta az alkotást, a közösségi oldalakat elárasztották azok a vélemények is, amelyek szerint a bronzszobor alig hasonlít a Queen legendás frontemberére. A kritikák után most megszólalt lapunknak a mű alkotója, Kocsis András Sándor szobrászművész, aki szerint egy ikon ábrázolása mindig vitákat szül.

Összesen 25 nagykövet külképviselet-vezetői megbízatásának megszüntetését hirdették ki a pénteki Magyar Közlönyben. A legnagyobb külpolitikai súlyú érintett állomáshelyek között van Washington, ahonnan Takács Szabolcs Ferenc, Moszkva, ahonnan Konkoly Norbert Attila, London, ahonnan Kumin Ferenc, valamint Kijev, ahonnan Heizer Antal távozik. Váltás lesz továbbá a belgrádi, a pozsonyi és a prágai nagykövetségen, illetve Magyarország NATO-, ENSZ-, EBESZ- és WTO-képviseleteinek élén is.
A Paksi Atomerőmű leállása miatt a magyar áramellátás kihívásokkal küzd, Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője és Szilva Attila fizikus megszólaltak a témában és elmondták, hogy milyen megoldások biztosíthatják a jövőben az energiabiztonságot. Hazánk napenergia termelése közel egyharmada az energiamixnek, hosszú távon a nap- a szélenergia és egyéb megújuló energiaforrások jelenthetik részben a megoldást - mondta a szakértő.

Aszódi Attila szerint még hetekig kritikus maradhat a magyar villamosenergia-rendszer helyzete, így nem kizárt, hogy gördülő áramszünetekre lesz szükség. The post „Senki nem próbálta még élesben” – Paks 2 korábbi kormánybiztosa az atomerőmű teljes leállásáról first appeared on 24.hu .

A legutóbbi ruzsai vásár egyik legemlékezetesebb alakja a pusztamérgesi Papp Attila volt.
Mély fájdalommal búcsúzik egy bajtársától az Országos Mentőszolgálat. A szervezet a közösségi oldalán jelentette be, hogy 54 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Páli Attila mentőtechnikus, a Kiskunfélegyházi Mentőállomás meghatározó munkatársa.

Aszódi Attila - aki 2017-től 2019-ig az atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkára volt - elmondása szerint az ország stabil energiaállátása szempontjából rendkívül fontos lesz olyan műszaki megoldások kialakítása, amelyek a hasonló időjárási helyzetekben is megfelelő hűtést biztosítanak. Az atomerőműre ugyanis óriási szükség van a villamosenergia-rendszerben, az esti időszakok pedig kifejezetten komplikáltak lehetnek a következő időszakban.
A Ferencváros labdarúgócsapata hazai pályán 2-2-es döntetlent ért el a holland Twente elleni visszavágón, s ezzel kiharcolta a továbbjutást az Európa-liga selejtezőjének 3. körébe. A zöld-fehérek annak ellenére ünnepelhettek a lefújás után, hogy több mint egy félidőn át emberhátrányban futballoztak. A mérkőzés után Osváth Attila és Dibusz Dénes válaszolt az újságírók kérdéseire..

Komoly bizonytalanságok övezik Magyarország következő heteinek energiaellátását a rendkívüli hőség és az erőművi kiesések miatt. Aszódi Attila szerint az importlehetőségek beszűkülése esetén végső eszközként gördülő áramszünetekre is sor kerülhet. Azóta ugyanakkor kiderült, hogy a Dunamenti Erőmű már vasárnap újraindulhat.

Aszódi Attila szerint rendkívül kiélezett helyzet alakult ki a hazai villamosenergia-rendszerben.

„Nagyon-nagyon kiélezett helyzet van” – mondta Aszódi Attila az Egyenes beszédben.

Abdul Balloutot a rendőrség korábban veszélyesnek minősítette, sőt, bírósági ítélet is volt ellene. Horváth L. Attila terrorizmusszakértővel jártuk körbe a témát. The post Hogy lehetett szabadlábon a berlini merénylő? first appeared on 24.hu .

A miniszter nem cáfolta, hogy a bukott nemzetbiztonsági főtiszt lehet a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat új főigazgatója.

Hosszan reagált Kálnoki-Kiss Attila szavaira.

Soha nem volt még olyan helyzet az atomerőmű 40 éves történetében, mint most – mutatott rá az InfoRádióban Aszódi Attila egyetemi tanár, a Budapesti Műegyetem Természettudományi Karának dékánja, atomenergetikai szakértő. Kiemelte: az egész villamosenergia-rendszer szempontjából nehéz napok elé nézünk, az ipari szereplőkön kívül másokat is elérhet az áramkorlátozás. Két fontos kihívást lát, mindkettő érintheti a lakosságot.

Egy hete érkezett a bejelentés, miszerint jön a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, aminek műsorvezetője Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti lesz. A két tévés a tavalyi Csillag Születik után ismét együtt dolgozhat, ráadásul további társakat is kapnak maguk mellé. Most kiderült, Árpa Attila is csatlakozik hozzájuk.
Pataki Zita és a férje, Szárnyas Attila biciklivel vágtak neki Ausztriának: a tervek szerint a házaspár a Duna mentén teker a német határtól Bécsig. Az első nap 44 kilométert teljesítettek, de ez csak a kezdet.

A Gyulai Várszínházban mutatta be a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a Volt egyszer egy… című előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. Sin Edinát, a társulat igazgatóját kérdeztük a produkció létrejöttéről, az együttes jelenéről és lehetséges jövőjéről.

Nagy Attila, a Mi Hazánk sportkabinetének elnöke volt A pálya jobboldala vendége, akivel többek között a nemrég véget ért labdarúgó-világbajnokságról, a csapatsportágak hazai bajnokságaiban szereplő magyar játékosok arányáról, valamint egy esetleges budapesti olimpia megrendezéséről beszélgettünk.

Többen fenntartásokkal fogadták Szuvák Attila visszatérését. A szakmai alkalmasságát is megkérdőjelezték.

Megdöbbent a szakma a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatói posztjára kiszemelt nyugdíjazott ezredes miatt.
Schmidt Ádám korábbi sportért felelős államtitkár a közösségi oldalán reagált a sportállamtitkárságot jelenleg vezető Kálnoki-Kiss Attila hétfői Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiával (KKNKKA) kapcsolatos bejegyzésére, melyben többek között arról írt, hogy évi egymilliárd körüli állami támogatása ellenére az alapítvány, „közfeladat ellátása” jogcímen bérleti díj megfizetése nélkül, mindösszesen havi 50 ezer forint + áfa közüzemi átalányt térítve használja a 70 milliárd forintos létesítményt. Az akadémia névadója és vezetője, Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozó a sportáll…

Több, a honvédséghez kötődő forrás szerint Szuvák Attila karrierje és hozzáértése megkérdőjelezhető. The post HVG: Felháborodást váltott ki Ruszin-Szendi jelöltje a katonai titkosszolgálat élére first appeared on 24.hu .

Kálnoki-Kiss Attila teljes transzparenciát ígér.

Ruszin-Szendi Romulusz jelöltje, Szuvák Attila már most is civil főigazgatóként áll a katonai hírszerzésért és elhárításért felelős szolgálat élén. A vezetői tapasztalat nélküli jelölt szakmai felkészültségét többen megkérdőjelezik, a múltjában pedig akad egy tisztázatlan algériai incidens. A HVG értesülései szerint háborog a szakma, de a kormányban is tudnak a felmerülő problémákról.

A közmédia megerősítette a Media1 információját: Lukács Attila, az RTL februári leépítésekor távozni kényszerülő pr-menedzsere szakértőként csatlakozott a Duna Médiaszolgáltatóhoz. Azt is megtudtuk, hogy a volt RTL-es néhány nappal ezelőtti csatlakozásakor milyen szerepet kapott a megújuló közmédiában.
A pokol élővilága című pszichothriller különleges alkotásként érkezik a magyar filmgyártás palettájára. A filmben, amelyet Hartung Attila rendezett, olyan neves színészek kaptak szerepet, mint Cserhalmi György, Alföldi Róbert, Tenki Réka és Lengyel Tamás. A főszereplők Nagy Márk és Mészöly Anna, a film producere pedig Iványi Petra, aki a független filmkészítés szabadságát emeli ki az állami támogatás hiányának előnyeként. A történet egy építőipari oligarchacsalád sötét titkait tárja fel, miközben a generációkon átívelő bűnök és azok öröklődése áll a középpontban.