A közmédia újraindult, aztán teljesen elvesztette a fonalat, miután Magyar is beszállt az élőzésbe
Baka András első államfőként elmondott beszéde helyett előbb Komáromba kapcsoltak, aztán a Tisza-szigetek készülő rendezvényére.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)
Baka András első államfőként elmondott beszéde helyett előbb Komáromba kapcsoltak, aztán a Tisza-szigetek készülő rendezvényére.

Ez az alkalom nem a politikáról szól – mondta a köztársasági elnök.

Baka András köztársasági elnök köszöntötte a díjazottakat a Parlamentben.

Állami elismeréseket és kitüntetéseket adott át Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön az Országházban.

A köztévé Komáromot mutatta – kimaradt az új államfő első hivatalos felszólalása.

A magyar kultúra, tudomány, oktatás, gyógyítás és közösségépítés kiemelkedő alakjai vehették át az augusztus 20. alkalmából odaítélt állami kitüntetéseket. Baka András köztársasági elnök hangsúlyozta: az elismerés nem politikai hovatartozásról, hanem az országot gazdagító teljesítményről szól.
Cserhalmi György is átvette a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést Baka András új köztársasági elnöktől.

Azt, hogy ő kapja meg a kitüntetést Magyar Péter jelentette be szerdán, aki hosszan méltatta a színészt.

Baka András adta át az augusztus 20-i állami kitüntetéseket a Parlamentben.
Az Országház Kupolacsarnokában köszöntötte a jelenlévőket Köböl Anita kormányszóvivő az állami elismerések átadásának ünnepségén augusztus 20-án délelőtt 10 órakor. A rendezvényen Baka András, Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes is részt vesz.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető szerdán gratulált Baka András köztársasági elnöknek hivatalba lépése alkalmából, s kijelentette, hogy Minszk nyílt és kiegyensúlyozott együttműködésre számít Budapesttel a nemzetközi színtéren.

Az M1 megújult hírműsorában Baka András hivatalba lépése volt a vezető hír. Az új hírműsor a közmédia megújulásával is foglalkozott, a folyamatot kritizáló véleményt is felvillantva.
A leválthatatlan zebegényi kiskirály. Kis bolt, nagy üzlet. Havasi Bertalan fizetése. Baka András érkezése. Donald Trump para fotója. A 444 napindító hírlevele.
Baka András köztársasági elnök a Sándor-palota hivatalvezetőjévé nevezte ki Timár István Szilvesztert. A döntés nem jelent személycserét, a korábbi főigazgató továbbra is a hivatal élén marad, csupán a tisztségének elnevezése változik meg.

A döntés ugyanakkor nem jelent személyi változást a hivatal élén.

Magyarország az elsők között ismerte el a Kínai Népköztársaságot

Timár István Szilveszter hivatalvezetőként marad a Sándor-palota élén. The post Baka András a Sándor-palota hivatalvezetőjének nevezte ki Sulyok Tamás emberét first appeared on 24.hu .

Már az első nap fontos határozatot adott ki az új államfő.
A jogász, diplomata Timár István Szilveszter 2024 novemberében lett a Sándor-palota főigazgatója.

Vidnyánszky leszól, Cserhalmit kitüntetik, Baka András nem lesz golyóstoll – Majdnem minden, amit augusztus 20-a előestéjén tudni érdemes. The post A nap legfontosabb hírei – 2026. augusztus 19. first appeared on 24.hu .

Az államfő csak a tisztség nevét változtatta meg.

Az új elnök már nem a régi rendszer szerint kap tiszteletdíjat.

Baka András első hivatalos napján Kína is jelezte, hogy kiemelt figyelemmel követi az új magyar államfő munkáját.

Szerdán hivatalba lépett Baka András, Magyarország új köztársasági elnöke, akit az Országgyűlés még augusztus 11-én választott meg. A száz napja működő Tisza-kormány folytatja az előző kabinet döntéseinek felülvizsgálatát: eddig 70 nem nyilvános határozatot tártak fel a kormányváltás körüli időszakból, miközben mintegy 4000 milliárd forintnyi állami forrás sorsa kérdéses. A Fidesz belső állapotfelmérésbe kezdett a tavaszi vereség okainak feltárására, a kérdőívben akár a párt megszüntetése és újraalapítása is felmerül opcióként. A kormány emellett lakhatási programot és társadalmi egyeztetési p…

Egy fontos nemzetközi vezető.

Javadalmazását a 2011. évi CX. törvény szabályozza.
Baka András köztársasági elnök augusztus 19-én szerdán lépett hivatalba, de első hivatalos államfői megjelenése csütörtök reggel lesz a Kossuth téren, a nemzeti lobogó felvonásakor és az azt követő tisztavatáson.

Az Országgyűlés augusztus 11-én választotta meg.

A Sándor-palotában egyeztetett Forsthoffer Ágnessel, majd találkozott a hivatal állományával is.

Augusztus 19-én hivatalba lépett Baka András köztársasági elnök – közölte a Sándor-palota.
Augusztus 19-én hivatalba lépett Baka András, Magyarország új köztársasági elnöke. Az Országgyűlés augusztus 11-én választotta meg az államfői tisztségre, miután az Alaptörvény tizenhetedik módosítását követően megüresedett a köztársasági elnöki poszt.

Az államfő egyeztetett az átvételről Forsthoffer Ágnes házelnökkel, majd találkozott a hivatal állományával.
Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese a Magyar Hangnak adott interjúban többek között arról beszélt, mikorra készülhet el az új alkotmány, és hogy lehet-e közvetlen köztársaságielnök-választás Magyarországon. A politikus szerint a végleges döntés még nem született meg, az új alkotmány azonban legkorábban 2027 őszére készülhet el.

Forsthoffer Ágnes fogadta a Sándor-palotában.

A köztársasági elnök a magyar rendszerben nem tud a hatalom fékeként működni, de Baka András azt ígérte: nem fog hallgatni, ha veszélyben látja az alkotmányos működést. Mostantól hozzá lehet kegyelemért fordulni, ő fog új legfőbb ügyészt jelölni, és aktívabb diplomáciai szerepre készül, mint az elődje.

Magyar Péter „beköszönt” Baka András hivatalba lépő államfőnek.
Több száz hívő imádkozott a hétvégén Óbudán Bús Balázsért, KDNP-s politikusok pedig az ellenállás bázisának szerepét szánták a katolikus egyháznak. Viszont a múlt héten a püspöki kar már ott ült Baka András beiktatásán, és Székely János gratulált is az „illegitim" államfőnek. Az egyház nem engedheti meg magának, hogy a Tisza ellenzékévé váljon – de a változás alkalmat adhat arra, hogy végre a saját hangján szólaljon meg. Háttér.

A Fidesz–KDNP illegitimnek tartja az államfő megválasztását.

Baka András ma lép hivatalba államfőként.

Augusztus 19-étól már Baka András a köztársasági elnök, így például az augusztus 20-i állami kitüntetésekről még Forsthoffer Ágnes döntött, de már Baka András adhatja át őket.