
Így telt államfőként Forsthoffer Ágnes utolsó napja a Sándor-palotában
Augusztus 19-étól már Baka András a köztársasági elnök, így például az augusztus 20-i állami kitüntetésekről még Forsthoffer Ágnes döntött, de már Baka András adhatja át őket.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Augusztus 19-étól már Baka András a köztársasági elnök, így például az augusztus 20-i állami kitüntetésekről még Forsthoffer Ágnes döntött, de már Baka András adhatja át őket.

A lehető legtöbb emberséget kívánta neki a Facebookon közzétett rövid, képes írásában.
Hivatalosan is elfoglalta államfői tisztségét Dr. Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit az Országgyűlés augusztus 11-én választott meg köztársasági elnöknek. A kormánypárti Tisza-frakció jelöltjének megbízatása a módosított alaptörvény értelmében az új alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évre szól. Beiktatása alkalmából Magyar Péter miniszterelnök is nyilvánosan köszöntötte az új államfőt.

A kormányfő a lehető legtöbb emberséget kívánta a munkájához.
Baka Andrást a múlt héten választotta meg a parlament.

Magyar Péter miniszterelnök közösségi oldalán Baka András munkájához sok sikert, jó egészséget és a lehető legtöbb emberséget kívánt

Baka Andrást a titkos szavazáson 140 igen és 6 nem vokssal választották meg a képviselők, a Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.

Augusztus 19-én hivatalba lép Baka András köztársasági elnök, akit az Országgyűlés augusztus 11-én választott meg a tisztségre. Így jutottunk idáig az április 12-i parlamenti választások óta.

Az államfő megbízatása az új alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évre szól.

A megválasztást rögzítő országgyűlési határozat szerint az új államfő augusztus 19-én lép hivatalba, és az alaptörvény 17. módosításának értelmében megbízatása az új alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évre szól.

Az Országgyűlés azért választott új államfőt, mert az Alaptörvény 17. módosításával Sulyok Tamás államfői mandátuma július 20-án 0 órakor megszűnt.
Ma lép államfői hivatalába Baka András. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét augusztus 11-én választotta meg az Országgyűlés a kormánypárti Tisza-frakció jelöltjeként. Baka megbízatása az alaptörvény 17. módosítása értelmében az új alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évre szól, miután a korábbi államfő, Sulyok Tamás mandátumát a parlamenti többség júliusban megszüntette.
A köztársasági elnökként eljáró házelnök még aláírta az állami kitüntetések határozatait, de augusztus 20-án már az új elnök adja át azokat.

Az Országgyűlés titkos szavazással megválasztotta Baka Andrást Magyarország új köztársasági elnökévé. Az új államfő megválasztására Sulyok Tamás lemondását követően került sor, az átmeneti időszakban pedig az Alaptörvényben meghatározottak szerint Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látta el ideiglenesen a köztársasági elnöki feladatokat.

Az Országgyűlés augusztus 11-én választotta meg a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét államfőnek. Megbízatása az új alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évre szól.
A Tisza frakcióvezető helyettesével és egyik legaktívabb képviselőjével Baka András szerepéről, Magyar Péter rögtönzéseiről, a Fideszről, az új alkotmányról és a parlamenti politizálás stílusáról is beszélgettünk.

Bírótársak, jogászok, régi politikustársak idézik fel emlékeiket az új államfőről. The post „Nem lesz golyóstoll” – Baka András portréja first appeared on 24.hu .
Utolsó munkanapját töltötte kedden a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes. Az átmeneti időszakra megválasztott köztársasági elnök holnap adja át a hivatalát dr. Baka Andrásnak. Ennek apropóján a Tisza Párt politikusa egy videót osztott meg arról, hogyan telt az utolsó munkanapja, és azt is elmondta, mi mindent köszönhet az elmúlt időszaknak.
Adorján Béla, a Jobbik elnöke arra kéri az augusztus 19-én hivatalba lépő új köztársasági elnököt, hogy adjon kegyelmet Posta Imrének, és mentesítse a jogerősen kiszabott 2 év 6 hónapos börtönbüntetés letöltése alól.

Érvényben marad a 17. Alaptörvény-módosítás. Átfogó vizsgálatot indítanak a 4iG és a magyar állam között az elmúlt években kialakult kapcsolatok feltárására. Új államtitkárt kapott a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium. Orbán Győző nagy mennyiségű követ ajánlott fel. Orbán Viktor, Rogán Antal és Schmidt Mária Horvátországban nyaral. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!

Az elemző értékelte az Alkotmánybíróság döntését.

Pedig még nem is lépett hivatalba a köztársasági elnök.

A politikus szerint az Alkotmánybíróság határozata utat nyit a további lépések előtt. A kormánypárt korábban bojkottálta az új államfő, Baka András megválasztását. The post Fidesz-frakcióvezető: Az Alkotmánybíróság határozata utat nyit az önkény felé first appeared on 24.hu .

A testület hatáskör hiányára hivatkozva érdemi vizsgálat nélkül söpörte le fideszesek kérelmét.

Ki is Baka András? Miért is szabadultak meg tőle korábban? Erről is beszélt a Jelen Podcastban Tóth Máté, energiajogász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Hogy halad az elszámoltatás? Mire számíthatunk Baka Andrástól? Baj az, ha színház is a válságkezelés? Nézze meg Ön is legújabb lapajánlónkat Szerető Szabolccsal!

Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. A héten: a „lex Baka” és NER-szerzemények.

Baka András sok mindent megtestesíthet, ám egyvalamit biztosan nem fog sosem: a magyar nemzet egységét. Akármilyen bioenzimekkel sikamikálják is a véres talárját, az a folt sosem fog kijönni.

A Pillanatképben a paksi helyzet kormányzati kezelését, az azt övező kommunikációs csatákat és Baka András megválasztását elemeztük Lattmann Tamással.
Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke szerint Baka András személye nem jelent megfelelő választást a köztársasági elnöki tisztségre, mert megítélése szerint az egykori bíró 1956 megítélésében nem a forradalom és szabadságharc oldalán állt. A Vasárnap.hu-nak adott interjúban a politikus a Tisza Párt államfőjelölt-kiválasztási folyamatát is élesen bírálta. Latorcai szerint Baka András jogi felkészültségének megítélése önmagában … The post Latorcai Csaba: „Baka András egészen biztosan nem alkalmas a nemzet egységének megteremtésére” (VIDEÓ) appeared first on Vasárnap.hu .

Elutasították a beadványt.

Baka András köztársasági elnöki kinevezésével indított Bánszegi Rebeka, Jankovics Márton és Kerner Zsolt a mai Háromharmadban, hogy aztán a tartalommal megtöltendő társadalmi egyeztetésen és a Tisza kormány első igazi válságkezelésén át a politikai szereplések dilemmájáig jussanak. Lehet túl sok a jelenlegi miniszterelnök és túl kevés a korábbi? The post Magyar Péternek természetes közege a válságkezelés, de hova tűnt Orbán Viktor? first appeared on 24.hu .

Szentpéteri Nagy Richard szerint a késlekedés arra utalhat, hogy a testületen belül vita alakult ki. Az alkotmányjogász még mindig nagyobb esélyt ad rá, hogy elutasítják a Fidesz indítványát, de ha mégsem, akkor az új államfő, Baka András sem tud hivatalba lépni. Elemzés.

Úgy látja, az új köztársasági elnök első igazán kényelmetlen alkotmányos döntésénél derül majd ki, mennyire veszi komolyan a szerepét.

A kutatóközpont friss felmérésében arra volt kíváncsi, hogy az emberek mennyire ismerik az új köztársasági elnököt, alkalmasnak tartják-e a posztra, illetve, hogy szerintük billen-e valamelyik párt felé.

Amit az Orbán-kormány ellen nyert a most megválasztott államfő. The post Baka András nyertes perére hivatkozva próbálták meggyőzni a fideszes képviselők az Alkotmánybíróságot first appeared on 24.hu .
Van olyan tiszás, aki szerint „kódolva van a konfliktus” az új elnök és a kormánypárt között.

Baka András azonnal elnyerte a tiszás szavazók támogatását, de még a fideszesek között is vannak, akik alkalmasnak tartják a köztársasági elnöki posztra, bár közülük sokan nem is ismerték eddig.

Baka András támogatottsági adatai jobbak, mint elődjéi, Sulyok Tamáséi bármikor is voltak egy felmérés szerint.

A fideszesek szerint alkalmatlan államfőnek.