
Donald Trump megszólalt a Hormuzi-szorosról: Irán semmit nem tehet
Üzent az amerikai elnök.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Üzent az amerikai elnök.

Karoline Leavitt hitt Donald Trumpban, és most sem jelentette ki, hogy elfordult volna tőle, hanem a családjára hivatkozott. Az amerikai elnök is úgy fogalmazott, hogy nagy szerepet kap majd a 28 éves szóvivő, útjaik nem válnak el.

Donald Trump jelentette be a hírt.

Az amerikai külügy- és a pénzügyminiszter is az Air Force One-on volt, amikor Donald Trumpot titokban egy másik gépre vitték. A hét elején a The Washington Post című amerikai lap írt arról, hogy Iránból érkező fenyegetés miatt másik géppel hagyta el az amerikai elnök Törökországot júliusban.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy Karoline Leavitt, a Fehér Ház 28 éves sajtótitkára augusztus végén távozik a tisztségéből, hogy több időt tölthessen a családjával.

A Patriot rendszerek 10 százalékáért cserébe kilövik az összes orosz ballisztikus rakétát.

Donald Trump közölte, hogy Karoline Leavitt ezentúl az egyik legfontosabb külső tanácsadója lesz, és meghatározó szerepet fog betölteni a Republikánus Pártban.

Augusztus végén távozik hivatalából Karoline Leavitt, az amerikai elnöki hivatal sajtótitkára, közölte Donald Trump.

Az Egyesült Államok és Kolumbia közös katonai csapások lehetőségét mérlegeli kolumbiai fegyveres csoportok ellen – jelentette be Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter Panamában, miután Kolumbia csatlakozott az amerikai drogkartellellenes koalícióhoz. Az erről szóló megállapodást szerdán írta alá Hegseth és kolumbiai kollégája, Jorge Mora.

Marco Rubio külügy-, valamint Scott Bessent pénzügyminiszter ugyancsak a fedélzeten tartózkodott.

Donald Trump jelentette, hogy Leavitt augusztus végén távozik a Fehér Házból. The post Lemondott Trump legbuzgóbb védőbástyája, Karoline Leavitt first appeared on 24.hu .
Marco Rubio és Scott Bessent az Air Force One fedélzetén maradt.

Az amerikai külügy- és pénzügyminiszter is az Air Force One fedélzetén volt, amikor júliusban egy, a gépet ért fenyegetés miatt Donald Trumpot, az Egyesült Államok elnökét titokban egy másik repülőgépen vitték el a NATO ankarai csúcstalálkozójáról - közöltek újabb részleteket az adminisztráció illetékesei helyi idő szerint szerdán.

Donald Trump azt írta, Karoline Leavitt ezentúl az egyik legfontosabb külső tanácsadója lesz.

Augusztus végén távozik hivatalából Karoline Leavitt, az amerikai elnöki hivatal sajtótitkára, hogy több időt tölthessen gyermekeivel és családjával – jelentette be Donald Trump amerikai elnök a közösségi oldalán. A 28 éves Leavitt a tisztséget eddig betöltő legfiatalabb személy.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a hónap végén távozik posztjáról – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán.

A Secret Service a múlt hónapban titokban átszállította Donald Trump amerikai elnököt az Air Force One-ról egy jelzés nélküli, C-32A típusú kormányzati repülőgépre, miután hiteles hírszerzési információk érkeztek arról, hogy az elnöki gépet egy vállról indítható rakétával tervezik megtámadni – állította szerdán egy, az ügyet ismerő forrás a Reutersnek, újabb részleteket árulva el a történtekről.

A veszélyes patthelyzet és az elhúzódó konfliktus már egyértelműen kedvezőtlen az Egyesült Államoknak.

Fotók és videók tanúsága szerint az amerikai hadsereg Avenger típusú, rövid hatótávolságú légvédelmi rendszerekkel biztosítja Donald Trump elnök védelmét, amikor golfpályán tartózkodik. Legutóbb a New Jersey-i Bedminster klubjánál, a LIV Golf torna döntőjén tűntek fel a védelmi eszközök - közölte a TWZ .

Az új magyar államfőnek sokat kell tennie a belpolitikai megbékélés érdekében. Nagyon hiányzik Ukrajna légvédelmének a nyugati rakétavédelmi rendszer. Irán élve vagy halva, de kézre akarja keríteni Donald Trumpot. Putyinék bizonytalanok a választás előtt, egyfajta skizofréniát tapasztalni. Témák és vélemények a világsajtóból.

Donald Trump törökországi útja csak utólag mutatta meg valódi arcát.

Sokáig csak annyit lehetett tudni, hogy Donald Trump elhagyta Törökországot.

Hetekkel az esemény után derült ki, hogy Donald Trump törökországi útján titokban repülőgépet váltott.

Elmondta, hogy a döntést a titkosszolgálat és a hadsereg kérte tőle.

Egy biztonsági fenyegetés miatt nem az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén távozott Ankarából Donald Trump a júliusi NATO-csúcstalálkozó után, hanem titokban egy másik gépre szállt fel – erről maga az amerikai elnök számolt be helyi idő szerint kedden Ohióban újságírók előtt, megerősítve az esettel kapcsolatos korábbi sajtóinformációt.

Korábban azt nyilatkozta, hogy ő volt Irán „első számú célpontja” az ankarai csúcstalálkozón

A világ azt hitte, Donald Trump az Air Force One fedélzetén hagyta el Törökországot.

Humanitárius alapon, nem pedig fogolycsere keretében engedték szabadon az orosz hatóságok az amerikai Robert Gilmant – közölte Donald Trump amerikai elnök kedden.

Izrael kockáztat, Washington pedig elégedetlen a helyzettel.

Donald Trump határozott támogatásáról biztosította Gianni Infantinót - az UEFA puccsra készül.
Keddre emelkedett az olaj ára és az amerikai államkötvények hozama, miután Donald Trump az iráni háborús jóvátételi igényt átfogó ellenköveteléssel utasította el, még távolabbra tolva a Hormuzi-szoros újranyitásáról szóló megállapodást.

Az amerikai elnököt egy iráni fenyegetés miatt ételszállító kocsiban tolták át egy másik repülőre, így nem az Air Force One fedélzetén hagyta el Törökországot a NATO-csúcs után.

Egy esetleges iráni fenyegetés miatt az amerikai elnököt trükkösen kellett kivinni Törökországból.
Folytatódik a cirkusz, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino robbantott ki. A svájci–olasz sportvezető átalakította volna a világbajnokság kereskedelmi jogait, amiből neki és a szervezetnek mesés bevétele származott volna. Úgy tűnt, a szakember Donald Trump támogatását is elvesztette, ám az amerikai elnök most üzent a FIFA-nak és a fenyegetőző többi szövetségnek.

A balhé kirobbanása óta zsarolással is megvádolták a sportvezetőt, de előkerült egy szerető is.

Donald Trump amerikai elnök kiállt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) vezető Gianni Infantino mellett, akit kedden közös nyílt levélben bírált az európai (UEFA), az ázsiai (AFC), valamint az észak- és közép-amerikai (CONCACAF) szövetség.

Donald Trump reagált Irán követeléseire, szerinte Teheránnak kell kártérítést fizetnie azoknak, akik meghaltak a harcokban és az iráni tüntetések során.

Az építészetileg is jelentős épület örökségének megőrzésével és különleges belsőépítészeti koncepcióval nyitotta meg legújabb budapesti éttermét a hazai McDonald's az Erzsébet téren. Az egykori autóbusz-pályaudvar épületében kialakított új egység egyszerre tiszteleg a helyszín múltja előtt és képviseli a márka folyamatos megújulását.

Az amerikai elnök szerint szörnyű hiba lenne leváltani a FIFA első emberét. The post „Ő egy fantasztikus ember” – Donald Trump kiállt Infantino mellett first appeared on 24.hu .

Donald Trump amerikai elnök hétfőn jelentette be, hogy a stratégiai fontosságú hajózási útvonal megnyílt a kereskedelmi forgalom előtt