
Donald Trump csak legyintett a FIFA-botrányra
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke még mindig nagy bajban van, de az idő múlása neki dolgozik.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke még mindig nagy bajban van, de az idő múlása neki dolgozik.

Közben Donald Trump amerikai elnök „nagyon gonosznak” nevezte Teheránt

Az MMR-vakcina és az autizmus közti összefüggéssel kapcsolatos feltételezés egy 1998-ban publikált, mindössze 12 gyermek vizsgálatán alapuló közlemény nyomán terjedt el – reagált a Népszava megkeresésére a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, miután Donald Trump a kiskorúakat érintő oltási rendjére vonatkozó rendeletet írt alá.

Donald Trump amerikai elnök pénteken kijelentette, hogy az „Egyesült Államok területének” fogja nyilvánítani a stratégiai fontosságú Hormuzi-szorost, miután legyőzték Iránt.

Oknyomozó anyagok láttak napvilágot, mely szerint Oroszország Dél-Ukrajnára koncentrálná hadműveleteit, hogy Moldova ellen kezdhessen katonai akciót. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök komoly nehézséggel küzd: nem talál embert, aki vállalná az amerikai nagyköveti posztot, mivel nem akarnak Donald Trump elnökkel küzdeni. Közben újabb orosz mozgósítási hullámról pletykálnak, mivel a jelenlegi toborzási rendszer fenntarthatatlan. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati eseményeivel.

Donald Trump amerikai elnök pénteken kijelentette, hogy az „Egyesült Államok területének” fogja nyilvánítani a stratégiai fontosságú Hormuzi-szorost.
Az amerikai elnök állítja, hogy teljes ellenőrzés alatt tartják a fontos tengeri útvonalat.

Bármit is mondjon vagy tegyen majd Donald Trump amerikai elnök a novemberi félidős választások eredményeire reagálva, ez lesz az utolsó választása. A közvélemény bizalma az amerikai demokratikus intézmények iránt tovább fog csökkenni, de maguk az intézmények megmaradnak.
Rodolfót megszégyenítően bűvészkedtek a július 8-án Ankarába érkezett elnöki különgép körül, amelyen Donald Trump amerikai elnök utazott. A törökországi NATO-csúcs után az USA első embere megtévesztésből a „hivatalos” Air Force One gépről integetett, amelyen rajta volt Marco Rubio külügyminiszter, Scott Bessent pénzügyminiszter és a Fehér Ház stábjának nagy része is. Majd innen „kilopták” az elnököt egy élelmiszer-szállító autóval, és egy amerikai katonai repülőre csempészték, ezzel tette meg a nagy-britanniai Mildenhallig vezető utat.

Úgy tűnt, az amerikai viccel, de ki tudja. A Panama-csatorna és Grönland nem jött össze, ez hátha össze fog?

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Egy kormányzati vizsgálat szerint bizonyos külföldi gyártók drónjai és alkatrészei biztonsági kockázatokat jelenthetnek az Egyesült Államokra nézve.

A lengyel politikus szerint a magyar kormányfő Donald Tusk lengyel miniszterelnök módszereit másolja az ellenzék ellehetetlenítésére.

Donald Trump újabb frontot nyitott a vámháborúban: az Egyesült Államok akár 100 százalékos vámot vet ki egyes külföldről érkező drónokra és alkatrészekre. Bár Kínát az intézkedés nem nevesíti, Washington egyértelmű célja, hogy csökkentse az amerikai drónipar külföldi függőségét.

Izrael az elmúlt egy évben több alkalommal is figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy Irán merényletet tervez Donald Trump elnök ellen, az amerikai hírszerzés azonban nem tudta önállóan megerősíteni ezeket a konkrét fenyegetéseket.

Egy évvel a nyilvános viszályuk után Donald Trump és Elon Musk kibékült egymással. A páros májusban már baráti hangulatban repült az Air Force One fedélzetén Pekingbe, Musk pedig jelezte, hogy legalább 100 millió dollárt szán a republikánusok félidős választási kampányára - írja a Wall Street Journal .

Nem csupán Donald Trump amerikai elnököt rejtették el, világszerte bevett gyakorlat, hogy veszély esetén a titkosszolgálatok hasonló eszközökkel élnek. Kínában közben az számít bevett gyakorlatnak, hogy pénzéhes ügynökségek becsapják a feleséget kereső férfiakat. Sokszor halljuk, hogy Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, a The Guardian cikkéből kiderül, mi ennek az oka. Az is kiderül a Kilátóból, hogy jó-e nekünk, ha a mesterséges intelligencia irányítja a vállalatokat, és arra is választ keresünk, hogy miért nem működik majd igazán megfelelően az orosz rakétákat irányító műholdas intern…
Donald Trump amerikai elnök akár 100%-os vámot vetett ki az import drónokra és alkatrészeikre; az uniós gyártókra 15, a brit cégekre 10% kedvezményes kulcs vonatkozik, hogy újjáépítsék az amerikai termelést a modern hadviselésben kulcsfontosságú technológiából.

A Demokrata Párt szenátorai azt követelik Trump-kormányzattól, hogy adjon tájékoztatást a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó fedélzetén állítólagosan uralkodó áldatlan állapotokról. A hadihajó november óta teljesít megszakítás nélküli szolgálatot, és sajtóhírek szerint több tengerész megpróbálta a vízbe vetni magát - írja a Hill .

Donald Trump egy csütörtökön aláírt nemzetbiztonsági memorandumban arra utasította az amerikai haditengerészetet, hogy a Gerald R. Ford-osztályú repülőgép-hordozókon térjenek vissza a gőzkatapultok használatára az elektromágneses indítórendszerek helyett - értesült róla a Wall Street Journal. A váltást a haditengerészet vezetői évek óta ellenzik, és várhatóan több milliárd dolláros pluszköltséggel jár majd.

A Kennedy Központ Donald Trump által kinevezett kuratóriuma csütörtökön újabb kísérletet tett arra, hogy feltüntesse a republikánus elnök nevét az épületen. Egy bíró korábban megakadályozta az állami kulturális intézmény átnevezését Trump-Kennedy Központra - írja a Hill .

Rengetegen találgatnak most egyetlen dolgot Washingtonban: ki lesz Donald Trump amerikai elnök új sajtótitkára? A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt augusztus végén távozik a posztjáról, lemondásának időzítése pedig a Trump-kormányzatot is meglepte - számolt be a CNN . Egyelőre nem világos, ki érkezhet Leavitt helyére, de ez közel sem jelenti azt, hogy nem indult be az esélylatolgatás.
Immáron fél éve, hogy Donald Trump elnök kezdeményezte a köznyelven ufóaktáknak nevezett iratok nyilvánosságra hozatalát. Bár a földönkívüli jelenségeket az amerikai keresztény világ régóta tárgyalja, egyesek mégis a keresztény hit megrendülésének lehetőségét vetették föl az idegenekkel kapcsolatos információk mentén. Az evangéliumi hívők többsége azonban inkább hitük és profetikus várakozásaik megerősítését látja mindebben.

Donald Trump nevének ismételt feltüntetéséről döntött washingtoni Kennedy Center igazgatótanácsa az épület homlokzatán, ahonnan egy szövetségi bírói határozata nyomán a közelmúltban eltávolították a hivatalban lévő elnök nevét.

A lengyel miniszterelnök azt mondta, a célpont kellemetlen volt a Putyin-rezsim számára, ezért akartak végezni vele.

Donald Trump nevét ismét feltüntetnék az épület homlokzatán

Próbálják kijátszani a szövetségi bíró ítéletét.

Donald Trump ismét megvillantotta kreativitását: elmagyarázta, miért volt hősies tett, hogy egy catering-kocsiban átcsempészték az elnöki gépről egy másik repülőre és azon hagyta el a NATO-csúcs helyszínét.

Leforgott Az aranykor negyedik évada, amely a Donald Trump által is idealizált, New York-i aranykor elitjéről szól.
Donald Trump valószínűleg egészen másképp képzelte el az „America First” külpolitika közel-keleti következményeit. A cél az volt, hogy az Egyesült Államok kevesebb pénzzel, katonával és kisebb politikai teherviseléssel tartsa fenn befolyását, miközben a szövetségesek nagyobb részt vállalnak saját biztonságukból. A mostani fejlemények azonban azt mutatják, hogy a térség államai valóban készülnek az amerikai jelenlét csökkenésére – csak éppen közben egyre kevésbé igazodnak Washingtonhoz.

A bíróság döntése után júniusban leszedték, most egy némileg átalakított szöveggel ismét ott viríthat az amerikai elnök neve a kulturális intézmény falán.

Az együttműködés bejelentése Abelardo de la Espriella kolumbiai elnök új kormányának hivatalos belépését jelenti a Donald Trump amerikai elnök által vezetett, „Amerikai Pajzs" elnevezésű kábítószer-ellenes koalícióba, amelyben mintegy húsz latin-amerikai és karibi ország vesz részt.

Friss listát közölt a Washington Post.

Az illetőt az orosz titkosszolgálatok toborozták, feladata az volt, hogy Varsóban kivégezzen egy, „a Putyin-rezsim szempontjából kényelmetlen személyt” – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő.
Donald Trumpot kimenekítette a titkosszolgálat, de két minisztere és újságírók csaliként ott maradtak az elnöki különgépen, amit egy iráni vállról indítható rakétával akarta felrobbantani.
Donald Trump amerikai elnök rendeletének hatásai az Egyesült Államokon túlra is kiterjedhetnek, erősítve az oltásokkal szembeni bizalmatlanságot és új oltási hézagokat teremtve.

Váratlanul távozik Donald Trump egyik legismertebb munkatársa.

Karoline Leavitt augusztus végéig még hivatalban marad, biztosítva a zökkenőmentes átmenetet.

Donald Trump amerikai elnök elárulta, hogy a múlt hónapban, a törökországi NATO-csúcstalálkozót követően a Secret Service utasítására titokban repülőgépet cserélt. Az akciót egy iráni merényletfenyegetés váltotta ki - számolt be a Defense News .

Augusztusban papíron bőven uborkaszezonnak kellene tombolnia az amerikai politikában is, ez azonban több okból sincs így. Donald Trump még mindig a kiutat keresi a lassan fél éve tartó iráni háborúból, ami következtében egyrészt megcsappantak az amerikai fegyverkészletek, másrészt 2022 óta nem látott magasságokba szöktek a benzinárak. Úgy látszik, a republikánus elnök kedve szerint csak a vámokkal és a pompázatos felújítási projektjeivel foglalkozna, de az amerikaiak oroszlánrésze nem kér ezekből: a megélhetési válság közepette közel háromnegyedük (!) véli úgy, hogy Trump prioritásai nincsenek…