
Eltávolították Taylor Swift-dalait a Fehér Ház és Trump kampányának bejegyzéseiből
Az énekesnő korábban egyértelművé tette, hogy nem szimpatizál az amerikai elnökkel.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Az énekesnő korábban egyértelművé tette, hogy nem szimpatizál az amerikai elnökkel.

Szakértők már az iráni háború megindítása előtt figyelmeztettek, hogy vészesen megcsappanhatnak az amerikai rakéták egy elhúzódó konfliktus alatt. Mostanra a Fehér Házban is aggódva figyelik, mi történik. Trump viszont pont a szerinte kamulőszerhiányról szóló hírek miatt dühöng, és börtönnel fenyegeti a szivárogtatókat.

Egy amerikai szövetségi fellebbviteli bíróság blokkolta Donald Trump elnök vitatott tervét, amely szerint egy 400 millió dolláros (mintegy 145 milliárd forint) luxusbáltermet építenének a Fehér Ház déli szárnyához.

Egy washingtoni szövetségi fellebbviteli bíróság pénteken megtiltotta a Trump-adminisztrációnak a Fehér Ház lebontott keleti szárnya helyére tervezett, 400 millió dolláros bálterem építésének folytatását. A döntés komoly csapást jelent az elnök számára egy olyan ügyben, amely az elnöki hatalom határait feszegeti – számolt be a Reuters .

A döntés hatályba lépését ugyanakkor a bíróság két héttel elhalasztotta

Nem ez volt az első eset.
A Marvel-rajongók bírálták a Fehér Házat, amiért legújabb kampányában Pókemberrel népszerűsíti a Bevándorlási és Vámhatóságot (ICE).

Donald Trump tavaly hirdette meg a Monroe-doktrína Trump-kiegészítését, kinyilvánítva, hogy Washington – a regionális hegemón szerepében – kész mélyíteni és kiterjeszteni a befolyását Latin-Amerika felett. A „Donroe-doktrína” jegyében az amerikai elnök egymás után emelte fel a rokon lelkű szövetségeseket a térségben, ez legutóbb Kolumbiában volt szembeötlő, amikor Trump beállt a jobboldali Abelardo de la Espriella megválasztása mögé. Az érem másik fele, hogy a Fehér Házzal ideológiailag nem kompatibilis baloldali vezetők nem sok jóra számíthatnak: Trump az év elején elrabolta Nicolás Maduro ve…

Tagad a Fehér Ház

A Washington Post szerint az amerikai elnök kiakadt a védelmi miniszterére, a Fehér Ház álhírnek nevezte az értesülést.

Most jogi lépéseket fontolgat.

A Fehér Ház várhatóan meghosszabbítja a több mint egy évszázados Jones-törvény alóli mentességet, amely az amerikai kikötők közötti szállítást szabályozza, és amellyel az üzemanyagárak mérséklését kívánja elérni. A felmentés már most történelmi rekordot döntött: négy és fél hónap alatt közel kétszáz alkalommal éltek vele. Donald Trump számára kulcsfontosságú a gallononként négy dollár felett ragadt benzinárak letörése a novemberi félidős választások előtt, ám a rendelkezésére álló eszközök egyre fogynak.

A Fehér Ház szerint viszont bőven elég rakétájuk van, és az eddigi legtöbbet is gyártják.
„A szorosról beszélünk, a szoros megnyitásáról, hogy holnapra ténylegesen megnyíljon, teljesen megnyíljon” – mondta Trump hétfőn az újságíróknak a Fehér Házban.

Izrael "komoly biztonsági aggályokat" osztott meg a Fehér Házzal a Hamász leszereléséről szóló, amerikai közvetítéssel született megállapodással kapcsolatban - közölte az AP News .

Már a republikánus szavazóknak is mindössze 19 százaléka tekint lelkesen Donald Trump második és egyben utolsó hivatali idejének hátralévő részére. Az elnök támogatottsága republikánus körökben még mindig magas, de következetesen zuhan, miközben a belé vetett bizalom összeomlóban van. A történelmi mélypont mindenekelőtt annak köszönhető, hogy az amerikaiak többsége nem látja, pontosan mit akar elérni az elnök az iráni katonai akciókkal. A Fehér Ház közben azt üzeni: a katonai döntéseket nem a napi felmérésekhez igazítja.
250 új Cadillac Escalade-et rendel a Fehér Ház az elnöki konvoj számára – jelentette be Donald Trump egy, a General Motors milfordi tesztpályáján tartott rendezvényen. Az amerikai elnök szerint a luxus-SUV-kkal „jól néznek ki” a konvojok, a bejelentés azonban máris vitákat váltott ki, mivel az Egyesült Államokban sokan továbbra is a megélhetési költségek emelkedésével küzdenek.
Benjamin Netanjahu kedden felhatalmazást remélve érkezett a Fehér Házba. Az izraeli miniszterelnök hónapok óta azt képviseli, hogy az iráni nukleáris és rakétaprogramot addig kell támadni, amíg Teherán elveszíti az újjáépítés lehetőségét. Donald Trump viszont néhány nappal korábban leállította az amerikai légicsapásokat, és ismét tárgyalásokról kezdett beszélni. A két vezető ugyanazt a fenyegetést látja Iránban, de teljesen eltérőek az érdekeik.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a következő tíz év alatt fokozatosan leépítené Izrael amerikai katonai támogatását – számolt be szerdán az izraeli sajtó az izraeli miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök keddi, fehér házi találkozóját követően.

Az ukrán elnökkel és az izraeli kormányfővel találkozott Donald Trump. Ezzel két olyan vezető jutott be a Fehér Házba, akiknek ellentétes irányban változik a kapcsolata az amerikai elnökkel.

A hétvégén tartották Washingtonban a fehér házi tudósítók gálavacsoráját. Az amerikai politikai újságírók és kormányzati tisztviselők – egyesek által elitistának és túl nyájasnak vélt – dzsemboriját minden évben megrendezik, a programon pedig általában szerepel díjátadó, stand-up comedy előadás, illetve hasonlóan humorosra és szatirikusra hangolt elnöki beszéd is. Donald Trump milliárdos üzletemberként és televíziós celebként megválasztása előtt kétszer is részt vett az ünnepi vacsorán, az egyik alkalommal pedig Barack Obama még óvatosan ki is figurázta őt, viszonozva az ingatlanmágnás által h…

Az esetről videófelvétel készült, azóta a Fehér Házba is meghívták a fiatalt.

Az ukrán elnök pozitívnak értékelte a Fehér Házban folytatott megbeszélését.
Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkijt, utóbbi elmondása szerint a találkozó jó volt.
A Fehér Ház „pozitívnak és produktívnak” minősítette a megbeszéléseket.

Az ukrán elnök pozitívan értékelte a találkozót.

Az ukrán államfő a washingtoni Fehér Házban tárgyalt az amerikai elnökkel az ország légvédelmének erősítéséről, köztük elfogórakéták gyártási szabadalmairól. A zárt ajtók mögötti találkozót Lindsey Graham szenátor búcsúztatása előtt tartották.

Előzőleg Zelenszkij arról számolt be, hogy elsősorban amerikai Patriot légvédelmi rakéták ukrajnai gyártásáról beszéltek.

A légvédelemről és a diplomácia újraélesztéséről egyeztettek

Amerikai Patriot légvédelmi rakéták ukrajnai gyártásáról tárgyalt Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a washingtoni Fehér Házban kedden - derül ki a zárt ajtók mögött tartott találkozóról szóló ukrán elnöki tájékoztatásból.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is a Fehér Házban tárgyalt Donald Trumppal kedden. A találkozókra mindkét háborús konfliktus szempontjából kritikus pillanatban került sor, a látogatás hivatalos apropóját pedig a néhai Lindsey Graham szenátor washingtoni gyászszertartása adta.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ma találkozik Donald Trump amerikai elnökkel a Fehér Házban. Ez lesz az első személyes egyeztetésük azóta, hogy a két ország februárban csapást mért Iránra. A találkozó komoly aggodalmat kelt a Trump-tábor "America First" szárnyában, mivel sokan attól tartanak, hogy Netanjahu a háború kiterjesztéséről igyekszik meggyőzni az elnököt - számolt be a Politico .

Az újabb világháború lehetősége sem zárható ki a globális konfliktusok miatt. Visszaüthet Trump súlyosbodó vámháborúja a novemberi félidős választáson. Amerikai lapba írt véleménycikkel üzen Trumpnak a brazil elnök. Nem segíti a magyar pénzügyek rendbetételét, ami a világgazdaságban zajlik. A palesztinokkal szemben alkalmazott brutalitás táplálja az elidegenedést Izraeltől és a zsidókkal szembeni gyűlöletet. Témák és vélemények a világsajtóból.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az újságírók értesítése nélkül, egy légibázisról utazott az Egyesült Államokba - számolt be róla Izraelben a ynet hírportál. A tervek szerint ma találkozik Donald Trump amerikai elnökkel a Fehér Házban.

A tét hatalmas: Netanjahunak az otthoni választási túlélésért, Trumpnak pedig az amerikai választók előtt tett béketeremtő ígéretek betartásáért kell manővereznie.

Az ukrán elnök az Egyesült Államokba látogat.

Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt - erősítették meg az ABC News-nak. Zelenszkij a héten Lindsey Graham néhai dél-karolinai republikánus szenátor temetésére utazik Washingtonba, ma azonban még Andy Burnham új brit miniszterelnökkel fog kezet Londonban. Vlagyimir Putyin orosz elnök mindeközben kijelentette, Ukrajna egysége megrendült, mivel "mindenki összeveszett a másikkal", Kijev pedig "előbb-utóbb elveszíti a nyugati területeit". Putyin szerint "ami korábban Lengyelországhoz, Magyarországhoz és Romániához tartozott, előbb vagy utóbb, …

A magyarok hangosan visszautasítottak egy feltörekvő autokratát, és így újabb esély adtak a demokráciának, de mennyire képes erre Amerika? – erre a kérdésre keresi a választ S. V. Date, a portál vezető fehér házi tudósítója.

Az énekesnő Firework című dalának egy részét vágták be egy háborús TikTok-videó alá.

A Reacher színésze nem finomkodott, amikor szóba került a kényes téma egy podcastben.