Megint megpróbál televíziós set-top boxot csinálni a PlayStationből a Sony
A nagyot bukott Vue után ismét jönnek a lineáris tévécsatornák a konzol menüjébe.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)
A nagyot bukott Vue után ismét jönnek a lineáris tévécsatornák a konzol menüjébe.
Egy québeci orvoscsoport ismét a csecsemőkori eutanázia engedélyezését szorgalmazza. Érvelésük szerint a „kegyes halál” lehet a megfelelő eljárás a súlyos betegséggel vagy fejlődési rendellenességgel született újszülöttek számára. Teszik ezt annak ellenére, hogy a kanadai törvények továbbra is tiltják ezt a gyakorlatot, már csak azért is, mert a csecsemők nem képesek beleegyezésüket adni a „kezelésbe”. Amint … The post Ijesztő hírek Kanadából: már az újszülöttek eutanáziája mellett kampányolnak appeared first on Vasárnap.hu .

Az iskolák és óvodák újranyitásával ismét könnyebben terjedhet a koronavírus a gyerekek között, a fertőzés pedig a szülőkhöz is hamar eljut. Rusvai Miklós szerint az első megbetegedések szeptember végén jelenhetnek meg, a hullám pedig november végéig, december elejéig is eltarthat.

Szeptember elsején kezdődik a tanév a diákoknak, ilyenkor érdemes átismételni a KRESZ szabályokat annak érdekében, hogy biztonságosan közlekedjenek a gyerekek utakon - mondta el az InfoRádiónak a Budapesti Közlekedési Központ szóvivője. Kovács Bendegúz felidézte a BKK és a BRFK közös, vakáció alatt rendezett közlekedésbiztonsági ellenőrző akcióját, ami sok potenciális sérülést előzött meg.

Több olajszállítót is támadás ért a Hormuzi-szorosban, az olaj ára ismét 92 dollár fölé emelkedett.
A legjobb ajánlat a minap indította el a második évadát két új felfedezővel. A műkereskedős reality augusztus 31-én tért vissza a képernyőre, ahol Sváby András vezetésével ismét különleges régiségek és történetek nyomába erednek a szereplők. Alföldi Róbert és Eleni Korani azonban elbúcsúztak a csapattól. Ön szerint gyengébb lesz így a műsor? Szavazzon a cikkünk alján!

A korábban Peter Parkert játszó színész már 2013-ban bedobta az ötletet, egy új interjú során pedig ismét előkerült a téma.
Sydney Sweeney, a népszerű színésznő ismét merész fotókkal hívta fel magára a figyelmet, miközben saját fehérneműmárkája, a SYRN legújabb kollekcióját népszerűsítette. A szeptember 12-én 29. születésnapját ünneplő sztár nemcsak a divatvilágban, hanem a közösségi médiában is nagy visszhangot keltett az új kampányával, amelyben eddigi legprovokatívabb szettjeit mutatta be. Nem bízott sokat a képzeletre, csipkés, dögös darabokban villantotta meg a tökéletes testét.

Újra létrehozzák a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát

60 év után ismét legalizálták az aligátorvadászatot Louisiana államban, de nem mindenkinek. The post Lottón választanak ki 5000 aligátorvadászt Louisianában first appeared on 24.hu .

Erősödéssel kezdte a keddi kereskedést a BUX.

Ismét horogra akadt az ölbői horgásztó különleges albínó pontya.

Szeptember 1-jétől ismét a sűrűbb, tanítási időszakban érvényes menetrend szerint járnak a budapesti közösségi közlekedési járatok. Az iskolakezdéssel párhuzamosan a BKK több vonalon sűríti a csúcsidőszaki indulásokat, más útvonalakon pedig nagyobb kapacitású járműveket állít forgalomba - közölte a BKK .
Karim Benzema ismét szabad játékos. A francia csatár és az Al‑Hilal közös megegyezéssel felbontották a szerződést, mindössze hat hónappal azután, hogy Benzema... Read More... A Benzema 38 évesen szabadon igazolhatóvá vált bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

A színésznő arról is beszélt egy podcastban, hogy miért nem játszaná el ismét a Csodanőt.

Michal Nowakowski, a CD Projekt RED társvezérigazgatója ismét a tudtunkra adta, hogy megtanulták a leckét, és sokkal jobban odafigyelnek az optimalizálásra, mint annak idején.

Egy amerikai csapással kezdődött újra a légiháború.

Lovagok, zene és hagyományőrzők lepik el a vár környékét – különleges hétvége közeleg.

Titkok, menekülés és egy legendás betyár: különleges film készül Fejérben.

Reggel még többfelé lehet zápor, zivatar, délutánra viszont ismét meleg lesz, és visszatér a meleg. The post Gyors változás áll be az időjárásban szeptember elsején first appeared on 24.hu .

Azért kellett júniusban ismét előrehozott választást tartani, mert a parlament korábban nem tudott új köztársasági elnököt választani
Az Egyesült Államok és Irán között ismét kiéleződött a feszültség, miután egy hónapnyi viszonylagos csendet követően rakétákat és drónokat vetettek be egymás ellen a Hormuzi-szoros térségében. Az amerikai hadsereg vasárnap éjjel támadást indított az iráni Larak-szigeten található rakétavetők ellen, válaszul arra, hogy Irán új aknák telepítését tervezte a stratégiai jelentőségű szorosban. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) erre ballisztikus rakétákkal válaszolt, célba véve az Egyesült Államok jordániai és az Egyesült Arab Emírségekben található katonai bázisait. A konfliktus során Irán hár…

A héten ismét megpróbálkozik az Országgyűlés művelődési bizottsága azzal, hogy döntsön a személyi kérdésekről. The post Megnevezte a Tisza-frakció, hogy kiket jelölnek a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba first appeared on 24.hu .

Hosszú idő után kedden ismét megnyitják a forgalmas szombathelyi út lezárt szakaszát.

A Kanizsa Fotókulb nagyszabású kiállítással ünnepi fennállásának 70. évfordulóját.
Mindannyiunk életében előfordult már, hogy összeomlott körülöttünk minden, és a nulláról kellett újjáépítenünk a mindennapjainkat. Talán nem is egyszer. Egy váratlan kirúgás, egy fájdalmas szakítás, egy nehéz betegség vagy egy hirtelen anyagi veszteség olyan hatalmas pofon lehet, amely után úgy érezzük: innen képtelenség felállni. Mégis, a lélektani kutatások szerint a talpra állás nemcsak lehetséges, hanem pontosan feltérképezhető pszichológiai folyamatokra épül.

Az iskolakezdésre újra megnyílik a Kálvária sugárút lezárt szakasza.

Ismét orosz felderítő repülőgépet fogott el a lengyel légierő a Balti-tenger térségében.
John Galliano divattervező ismét bocsánatot kért, és a fokozódó botrány miatt lemondta a 2027-es Met-gála elé tervezett életmű-kiállítást rasszista és antiszemita kijelentései miatt.
John Galliano divattervező ismét bocsánatot kért, és lemondta a 2027-es, éves Met-gála elé tervezett retrospektív kiállítását korábbi rasszista, antiszemita kijelentései miatt.
Pilz Olivér szerint néhány hete megtört a jég, és állást kapott egy miskolci gimnáziumban.

Papp Gergő a Reggeliben eltöltött évek után ismét terepmunkára, új kihívásokra és frissebb munkakörnyezetre vágyik.

Ismét orosz felderítő repülőgépet fogott el a lengyel légierő a Balti-tenger térségében - közölte Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter hétfőn az X-en.
Ami eddig csak pletyka volt, most már hivatalos: csütörtökön ismét State of Play, sőt egyből két műsort is kapunk egymás után. Az már biztos, hogy a Final Fantasy VII Revelationről is többet tudhatunk meg.
Augusztus 31-től látható a TV2-n a Házasság első látásra újabb évada, amelyben a szereplők ismét látatlanban házasodnak, miután a szakértők összepárosították őket. Hogy mire számíthatunk a mostani kiadásban, arról a műsor két pszichológusa, Tóth Melinda és Gaál Viktor mondott pár szót.

Volt rendőrtisztek és az áldozatok családtagjai is méltatlannak tartanák a polgármester részvételét. A Ismét felszólították Mamdanit, maradjon távol a szeptember 11-i megemlékezésről bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

Európának meg kell erősítenie biztonságát, csökkentenie kell stratégiai függőségeit – mondta.
Euronews Farsi exkluzív riportja bemutatja, hogyan bénítja meg Irán kereskedelmét az ismét bevezetett amerikai tengeri blokád, 70%-os inflációt idézve elő és családokat túlélésre kényszerítve. A veszteglő rakománytól az üres asztalokig irániak szólnak az egyre súlyosabb humanitárius válságról.

Ismét a YouTuberól igazolhat csúcspolitikust a Tisza párt.

Ismét a fáradtság veszélyeire figyelmeztettek, miután felborult egy kamion az egyik hazai autópályán.