
Veled vagyunk, István!
Szeretetország. Az, persze.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Szeretetország. Az, persze.

Forgalmi változásokra kell számítani
Fekete nap a magyar rendőrség történetében 2016. október 26. A szélsőjobbos eszméket valló Győrkös István – a jogerős ítélet szerint – gépkarabéllyal agyonlőtte a bőnyi otthonához házkutatás miatt kiszálló rendőrtisztet, Pálvölgyi Péter őrnagyot. A kialakult tűzpárbajban a házigazda is súlyosan megsérült. Már a 90. életévéhez közelít, mégis fiatalembereket megszégyenítő egészségi és mentális állapotban van az életfogytig tartó fegyházbüntetését töltő férfi, aki legkorábban 101 éves korában szabadulhatna feltétételesen. Ahogy eddig is, továbbra is állítja: nem ő adta le a halálos lövést.

Az iparági szereplők szerint további változtatásokra van szükség.
A BDPST-csoport és majd’ kéttucatnyi magántőkealap működtetése mellett legalább négy „üres” részvénytársaságot is használt Tiborcz István köre – jellemzően sápszedésre. A Válasz Online összesítése szerint e fedőcégekből néhány év alatt 125 milliárd forintot nyertek ki a tulajdonosok – osztalékelsőbbségi technikával. A pénz a NER-felvilág és az állam felől érkezett, olyan szereplőket is érintve, mint a […]

2032-re lehet olyan gazdasági helyzetben az ország, hogy be lehessen vezetni az eurót, ehhez azonban számos kritériumnak teljesülnie kell a következő években – mondta el az Inforádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank és Madár István, a Portfolio vezető elemzője. Egyetértettek abban, hogy a feladat megcsinálható, de sok még a tennivaló, és kérdés, a politika mennyire kész erre.
Gulyás Istvánt csütörtökön függesztették fel azonnali hatállyal.
A rezsicsökkentés teljes kivezetését és az így felszabaduló, közel 900 milliárd forintos állami megtakarítás lakossági visszaosztását javasolja a Levegő Munkacsoport. A civil szervezet a Corvinus Egyetem docense, Berezvai Zombor számításaira hivatkozva kezdeményezett egyeztetést Kapitány István gazdasági és energetikai miniszterrel. Érvelésük szerint a jelenlegi ártámogatás pazarló, környezetkárosító és szociálisan igazságtalan, míg az új, alanyi alapon járó pénzbeli kompenzációs modell politikailag is vállalható módon tenné igazságosabbá az energetikai rendszert.

Látványos bűvésztrükköt mutatott be a friss GDP-adatokkal Kapitány István, csak éppen a számok nem engedelmeskedtek a gazdasági miniszternek. A tárcavezető legújabb Facebook-bejegyzésében ugyanis a 2,1 százalékos – eleve már kozmetikázott – negyedéves GDP-növekedést a 2010 óta legjobbnak nevezte, holott, ha picit utánajárunk, akkor láthatjuk, hogy a KSH idősorában több ennél lényegesen erősebb év is sorakozik az elmúlt bő másfél évtizedben.

A gazdaságért felelős miniszter szerint újra növekedési pályán a gazdaság, és a számok alapján nagyon pozitív képet festett.
Legyen ott személyesen a műsor felvételén, majd kérdezzen is a szereplőktől! Akiket biztosan láthat: Csintalan Sándor, Dévényi István, Egri Viktor, Lánczi Richárd és Reichert János

Az M5 csatornaigazgatói tisztségét maga a műsorvezető, Gulyás István tölti be.

Azonnali hatállyal lekerült az M5 műsoráról az Ez itt a kérdés, amelynek műsorvezetője és az M5 csatornaigazgatója is Gulyás István. A Duna Médiaszolgáltató szerint egy korábban sugárzott epizód témaválasztása nem felelt meg a közmédia tartalmi és szakmai elvárásainak. A felelős csatornaigazgatóval szemben a közmédia közlése szerint a szükséges jogi lépéseket is megtették.

A megtakarítást visszaosztanák.

A rezsicsökkentés megszüntetését, az ebből származó megtakarítás visszaosztását, egy igazságosabb rendszert javasol a Levegő Munkacsoport, az erről szóló elképzeléseiket levélben ismertették Kapitány István gazdaság és energetikai miniszterrel - közölte a civil szervezet csütörtökön az MTI-vel.

A csoport erről írásbeli megkeresést küldött a gazdasági és energetikai miniszternek.

A második negyedéves adatok alapján kikerült a magyar gazdaság a stagnáló-recessziós időszakból – rögzítette az InfoRádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank és Madár István, a Portfolio vezető elemzője.
Lapunk információi szerint csütörtökön azonnal hatállyal felfüggesztették Gulyás István műsorvezetőt, az M5 csatornaigazgatóját, akit biztonsági őrökkel vezettettek ki az épületből. Nemcsak a képernyőstől, hanem a műsorától is megvált a közmédia.

A közmédia a felelős csatornaigazgatóval – aki szintén Gulyás – szemben is megtette a szükséges jogi lépéseket.

Apáti István (Mi Hazánk) felvetette Orbán Viktor volt miniszterelnök meghallgatásának lehetőségét is.
Interjú Róna Péterrel, Kardos Gáborral, Csunderlik Péterrel, Papp Istvánnal. Riport a kiszáradó Alföldről, látogatás a tűzoltóknál. Keresse a friss Magyar Hangot, ezúttal Időgép történelmi melléletünkkel!

A közmédia a Telex kérdésére közölte, azért döntöttek így, mert egy korábban adásba került epizód témaválasztása nem felelt meg a közmédia tartalmi és szakmai elvárásainak.

Régi meghívott vendégekkel folytatódott az M5-ön a konteós műsor, arról beszéltek, hogy új alkura készülnek-e a szuperhatalmak.

Ahogyan Bánki Eriket is. Apáti István felvetette Orbán Viktor volt miniszterelnök meghallgatásának lehetőségét is.
Folytatódik Gulyás István műsora, amiben az elmúlt években többek között Schmidt Mária, Giró-Szász András és Schiffer András szidhatta a Nyugatot és védhette az Orbán-rendszert, különösebb ellenvélemény nélkül.

Péntek reggeltől intézményszinten kereshetővé válnak a hazai kórházak fertőzési adatai a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) új felületén. A szakmai vezetés – köztük Oroszi Beatrix országos tisztifőorvos, Veress István népegészségügyi referens, Surján György, az Egészségmonitorozási Főosztály szakmai vezetője, és Ferenci Tamás biostatisztikus – egy szerdai háttérbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy a dashboard nem kórházi rangsor, és önmagában nem alkalmas műtét előtti kórházválasztásra. Az első években még emelkedhetnek is a regisztrált esetszámok: ez sok helyen nem romlást…

A lakhatás és a kkv-k problémája került előtérbe.

Egy ezüst- és egy bronzéremmel, valamint számos értékes döntős helyezéssel zárta a 16. Európai Egyetemi Evezős Bajnokságot a győri Széchenyi István Egyetem csapata.
Új főszerkesztőt kap a Nimród Vadászújság: Kovács Zoltán korábbi államtitkár menesztése után a következő lapszámtól Halmágyi-Takács István irányítja a nagy múltú vadászati lapot - számol be róla a Média1. Halmágyi-Takács 2015-ben személyesen tüntette ki Semjén Zsoltot, a neve pedig 64 ezer forintért bérelt budai bérlakás ügyében is előkerült.

Új céget alapított a HIPA volt vezérigazgatója, Joó István.
Németországba költözhet a családjával Guller Zoltán, miután Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, valamint Kármán András pénzügyminiszter rövid időn belül minden fontos állami tisztségéből felmentette őt. A Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) korábbi vezetője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a külföldre költözésről szóló információkat.

A Magyar Fejlesztési Bank 645 milliárd forint uniós forrásból származó tőkeemelést kapott

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 645 milliárd forintos tőkeemelésben részesült uniós forrásból, amelyből a kormány a magyar vállalkozásokat, a tőkepiacot és a lakhatási beruházásokat is finanszírozná, magántőke bevonásával pedig ezermilliárdos nagyságrendű forrást mozgatna meg – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
A magyarok régi vágya egy hatékonyabban működő, gazdagabb ország megteremtése. Ehhez elengedhetetlen az erős nemzeti ipar. A technológiai fejlődés az elmúlt években olyan sebességre kapcsolt, ami nemcsak a leszakadásunk esélyét növelte meg, hanem megteremtette annak a lehetőségét is, hogy az ipari területen valóban felzárkózzunk. Az alábbiakból kiderül, hogy ez nem egy vágyvezérelt gondolat, hanem nagyon is reális, de –ahogy mondani szokás – most nagyon észnél kell lennünk!

Az Európai Tanácsot vezető António Costa szerda este Budapesten tárgyalt Magyar Péterrel, mielőtt Dublinban megkezdődnek az informális egyeztetések az EU következő hétéves költségvetéséről. A megállapodás még távolinak tűnik mivel az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság tervezetét, az Európai Parlament és a tagállamok eltérő irányokba vinnék, pedig a 2028–2034-re vonatkozó több éves pénzügyi keretből ( MFF ) a meglévő politikák mellett az új prioritásokat - versenyképesség és védelem - is finanszírozni kéne. Kapitány István szerda este bejelentette, hogy Magyarország teljesítette az …

Magyarország megteremtette a feltételeit annak, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 1,8 milliárd eurónyi (mintegy 645 milliárd forintnyi) uniós forrást használhasson fel, miután teljesítette a helyreállítási tervben előírt vállalatirányítási reformokat. A tőkeemelésből származó összeget a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztésére, a tőkepiac élénkítésére, megfizethető bérlakások és kollégiumi férőhelyek építésére, valamint az Európai Beruházási Bankkal közös beruházásokra fordítják – jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-videójában .

Magyarország teljesítette az európai uniós források megszerzéséhez szükséges összes feltételt, így közel tízmilliárd euró érkezik az országba, amelyből több mint hárommilliárd euró a hazai gazdaság és az energetikai szektor fejlesztését szolgálja majd – derült ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-bejegyzéséből .

A korábbi állami csúcsvezető családjával Németországba költözhet.

Új főszerkesztőt kap a Nimród Vadászújság: Kovács Zoltán korábbi államtitkár menesztése után a következő lapszámtól Halmágyi-Takács István irányítja a nagy múltú vadászati lapot. Az új főszerkesztő neve korábban több közéleti ügy kapcsán is előkerült: a Safari Club International magyarországi vezetőjeként ő tüntette ki Semjén Zsoltot, sajtóhírek szóltak szuperkedvezményes várnegyedi önkormányzati bérlakásáról, és egy állami vadászterület megszerzésével kapcsolatos konfliktusról is. Halmágyi-Takács ugyanakkor maga is régi vadászati szerző, és korábban a Nimródban is publikált.
A BDPST Group reakcióját teljes terjedelmében közöljük.