
Elmaradt Kapitány István nyaralása Paks miatt, azt is elárulta, mennyit aludt az elmúlt hetekben
Éjjel-nappal dolgoznia kellett.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Éjjel-nappal dolgoznia kellett.
Sikeresen zárult a 25. VIDOR Fesztivál, ahol a Loupe Színházi Társulás és a Karinthy Színház aratta a legnagyobb sikert. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház által rendezett legrangosabb hazai összművészeti seregszemlén a Verebes István vezette zsűri hirdette ki a színházi versenyprogram győzteseit.

A Loupe Színházi Társulás A kezdet/vége című előadása egyébként is tarolt Nyíregyházán.

A Fővárosi Közfejlestések Tanácsának elnöke Magyar Péter, társelnöke Karácsony Gergely lesz.

Újraélesztené a kormány a Tarlós István idején létrehozott Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát. A Magyar Péter és Karácsony Gergely vezette testület többek között a pesti alsó rakpart átépítéséről és a fővárosi villamosfejlesztésekről egyeztethet.

A győri Széchenyi István Egyetem vezetésével zajlik az „Autópálya-rézsűk állapotelemzése és javítása önjavító ökológiai technológia kifejlesztésével katasztrófa kockázati körülmények között” című kutatás-fejlesztési projekt.

Mint kiderült, a projekt teljes költsége nettó 3,1809 milliárd forint volt. A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelben is foglaltak szállást.

A pénzből Tiborcz István és Balásy Gyula érdekeltségeinek is jutott.
Nem balatoni vakációval telik idén Kapitány István nyara: a Paksi Atomerőmű körüli vészhelyzet alaposan átírta a gazdasági és energetikai miniszter és családja terveit. A kormánytagoknak egyébként sem jutott túl sok szabadidő a megválasztásuk óta, most azonban a miniszter napi öt-hat óra alvással tartja a frontot. A Blikknek arról is beszélt Pakson, miképpen bírja a megfeszített tempót, milyen megoldások jöhetnek az atomerőmű hosszú távú biztonságára, illetve miért maradt el idén a családi kikapcsolódás

Orbán Viktor veje, a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelben is foglaltak szállást a résztvevőknek. The post Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszer-partiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek first appeared on 24.hu .

Az új kormány első száz napjának végére még jobban felpörgött a magyar belpolitika: az Országgyűlés megválasztotta Unger Anna Rózát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökévé, ami ellen komoly ellenállás mutatkozik a közvéleményben. Eközben a felsőoktatási alapítványok kuratóriumainak 98 százalékát lecserélték, és megkezdődött az MCC oktatási feladatainak átvétele. Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a tervezettnél két héttel korábban elkészült a paksi fenékküszöb első üteme, amely nélkül két turbina is leállt volna az atomerőműben. Vitézy Dávid közlekedési min…

Mindössze 17 nap alatt elkészült a dunai fenékküszöb építésének első üteme, amely alacsony vízállás idején is biztosítja a paksi atomerőmű zavartalan, maximális kapacitású működését. A Duna teljes szélességében kiépített víz alatti kősánchoz 43 ezer köbméter követ használtak fel, és a létesítmény már most csaknem 30 centiméterrel emelte meg a vízszintet az erőmű hűtővízcsatornájánál.

A magyar női kenu négyes ezüst-, a Kollár Kristóf, Juhász István kenu kettes pedig bronzérmet szerzett vasárnap délelőtt 500 méteren a poznani kajak-kenu világbajnokságon.

A magyar női kenu négyes ezüst-, a Kollár Kristóf, Juhász István kenu kettes pedig bronzérmet szerzett vasárnap délelőtt 500 méteren a poznani kajak-kenu világbajnokságon.

A magyar női kenu négyes ezüst-, a Kollár Kristóf, Juhász István kenu kettes pedig bronzérmet szerzett.

Kapitány István maga ismerte be, hogy a beruházásokat nem magyar cégek fogják megvalósítani.
A Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel összeállítású magyar férfi kenu négyes a magyar szövetség volt szakmai igazgatójának, a szerdán elhunyt világ- és Európa-bajnok kajakos Boros Gergelynek ajánlja szombaton megszerzett aranyérmét. A négyes ezzel megvédte címét 500 méteren a poznani kajak-kenu világbajnokságon. Az ünneplés viszont későbbre tolódik.

Az István, a király című rockoperát adták elő a bősárkányi színjátszók nemzeti ünnepünkön. Kétszer is.

A Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel összeállítású magyar férfi kenu négyes a magyar szövetség volt szakmai igazgatójának, a szerdán elhunyt világ- és Európa-bajnok kajakos Boros Gergelynek ajánlja szombaton megszerzett aranyérmét, amellyel megvédte címét 500 méteren a poznani kajak-kenu világbajnokságon.

„Amikor beértünk a célba, egyből rá gondoltam” – mondta Juhász István.
A KDNP országgyűlési képviselője szerint nemcsak egy jól működő, önálló szervezeti egység szűnhet meg, hanem az Országgyűlési Őrség állományának illetménye is csökkenhet. Simicskó István volt honvédelmi miniszter szerint az átszervezés a hatalmi ágak elválasztásának elvével kapcsolatban is kérdéseket vet fel. A politikus a szolnoki Gripen-balesetről és a honvédelmi sportközpontok jövőjéről is beszélt a lapunknak adott … The post „Azt ígérték, ami jó, azt megtartják” – Simicskó István az Országgyűlési Őrség átszervezéséről appeared first on Vasárnap.hu .
A Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel összeállítású magyar férfi kenu négyes címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton 500 méteren a poznani kajak-kenu világbajnokságon. A csapatból többen értek már el sikert ezen a vb-n. C-2 200 méteren a frissen alakult magyar duó is indult.

A Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel összeállítású magyar férfi kenu négyes címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton 500 méteren a poznani kajak-kenu világbajnokságon. Előzőleg Kiss Ágnes olyan számban lett ezüstérmes, női kenu egyes 500 méteren, amelyben magyar versenyző még soha nem volt dobogós. A kajakos Kopasz Bálint 1000 méteren szerzett ezüstöt.
Októbertől megszűnhet önálló szervezetként az Országgyűlési Őrség. A parlament védelmét ellátó szervezet feladatai a rendőrséghez, illetve a katasztrófavédelemhez kerülhetnek. Simicskó István szerint érthetetlen egy jól működő rendszer átalakítása, különösen annak fényében, hogy a Tisza korábban azt ígérte: megtartja mindazt, ami jól működik. Jelentős szervezeti változás előtt áll az Országgyűlési Őrség: 2026. október 1-jétől úgy tűnik … The post Megszűnik az önálló Országgyűlési Őrség – Simicskó István szerint a Tisza megszegte az ígéretét appeared first on Vasárnap.hu .

A testületekbe döntő többségben az egyetemen hosszú ideje dolgozó oktatók és vezetők kerültek.

A neves diplomata szoros kapcsolatot ápol a győri Széchenyi István Egyetemmel.

Nagy Gábor Bálint, volt legfőbb ügyész az ügyészi szervezet tagja maradt, jelenleg a legfőbb ügyészi tisztséget, Lajtár István a legfőbb ügyészhelyettes tölti be, aki Nagy helyettese volt. Ön szerint hol akadhatnak el az ügyek?

Maczi István véleménycikke.

Süsü, Pom Pom, Mirr-Murr és a Nagy Ho-Ho-Ho-horgász a középpontban. Így zajlott Csukás 90 alkotópályázat díjátadója.

„Egyházunk hősei a mohácsi csatában” címmel tart előadást Prof. Dr. Rosta István tudománytörténész Romhányon.

Nem adhatóak ki a zárt bizottsági ülés dokumentumai és adatai, ezért a pontozó sablon és a jelöltek sorrendjei sem ismerhetőek meg – válaszolta Hantosi István, az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottságának tiszás elnöke az atlatszo.hu megkeresésére pénteken. Az online lap azt szerette volna megtudni, hogy milyen folyamat alapján választották meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökét.

A misszióvezetőkkel tartott éves megbeszélésen a szakminiszter összegezte, és kijelölte Magyarország gazdaságpolitikai, külgazdasági célkitűzéseit, és felvázolta, mi alapján dönt majd Tisza-kormány a szakterületéhez kapcsolódó ügyekben.

Örültek nekünk Brüsszelben
Tiborcz István kezdjen el már most kokárdákat varrogatni?

Dr. Hoffman Istvánt augusztus 29-ei hatállyal a köztársasági elnök a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárává nevezte ki. A jogász, egyetemi tanár évtizedek óta foglalkozik a helyi önkormányzatok, a közigazgatás és a közszolgáltatások működésével. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát és PhD-fokozatot, 2023-ban pedig elnyerte az MTA doktora címet. Több mint négyszáz tudományos publikáció szerzője, emellett nemzetközi oktatói és szakmai szervezeti tevékenységet is folytat.

Bemutatjuk a szeptember 22-i G7 Paradigma előadóit és programját, amelyen az energiaverseny legfontosabb vállalati és gazdaságpolitikai kérdéseit járjuk körül.

Korábban az adóhivatali nyilvántartások egy Tiborcz Istvánhoz közel álló üzletembert neveztek meg végső tulajdonosként egy érdekelt magántőkealapnál, amit az érintettek igyekeztek kimagyarázni.
Holoda Attila a paksi helyzetről, Magyar Péter válságkezeléséről, Kapitány István háttérbeszorulásáról, a kormány első száz napjáról és az ezzel kapcsolatos hiányérzetéről. Interjú!

Kinevezték a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának új tagjait: Ott Anna irodalomterapeutát, kommunikációs szakembert és művészeti menedzsert, Sasvári Edit művészettörténészt, muzeológust, a Kassák Lajos Múzeum munkatársát, valamint Mácsai Pál színészt, rendezőt, az Örkény István Színház alapítóját – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Konkrétumok azonban nem derültek ki.