
Bóka János: Nem biztos, hogy a jövőben működőképes lesz a Fidesz eddigi stratégiája
A párt frakcióvezetője szerint lehet, hogy egy koalíció lesz az, ami a leghatékonyabb politikai képviseletet tudja biztosítani.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

A párt frakcióvezetője szerint lehet, hogy egy koalíció lesz az, ami a leghatékonyabb politikai képviseletet tudja biztosítani.
Nem csillapodnak az indulatok a vasárnapi Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus (1-0) NB I-es labdarúgó-mérkőzés után. A találkozót Rúsz Márton játékvezető több vitatható ítélete befolyásolta: Temesvári Attilát a hajrában, Bódog Tamás vezetőedzőt a lefújás után állította ki a bíró. A komoly indulatokat kiváltó ítéletek után többen a hazai játékvezetői képzést is felemlegették – arra voltunk kíváncsiak, hogy egy futballszakember mit mond, milyen változások kellenének a bíróknál ahhoz, hogy jobban segítség a sportág ügyét. Csank János volt szövetségi kapitány, magyar bajnok edző elmondta a vélemén…

A két frakcióvezető, Bóka János és Rétvári Bence videóban fejtették ki, mi a bajuk az új államfővel.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt hatalomra kerülésével a két legfontosabb politikai konszenzus dőlt meg Magyarországon.

Zila János szerint Baka András megválasztásának körülményei leleplezik a Tisza „döntsünk együtt” jelszavát: a széles körű egyeztetés helyett végül a pártvezetés akarata érvényesült.

Európa kis része a Rascalsra figyel

Bródy János régi harcostársa csak egy rövid videóüzenetben jelentkezett be.

Rétvári Bence szerint Pintér Sándor egykori belügyminiszter volt az, aki tudott válságot kezelni, míg Bóka János a felkészültséget hiányolta.

A hangzatos szavak ellenére semmilyen érdemi korrekció nem történt a költségvetési folyamatokban, pusztán két nagyobb tételt hozta össze a gigantikus júliusi szufficitet – tudta meg a Világgazdaság.

Válságkezelés helyett bűntudatot akart kelteni a Tisza, értékelte a KDNP-s Rétvári Bence, Bóka János szerint az egész helyzet megelőzhető lehetett volna. A miniszterelnök beszédében úgy fogalmazott, a május óta eltelt idő bőven kevés volt ehhez - főleg annak tükrében, amit az előző kormányzat 16 év alatt tett a víz- és energiagazdálkodás strapabíróságának érdekében.
Tini kora óta ismeri Tinit, azaz Bródy Jánost Gerendás Péter. A Liszt Ferenc-díjas előadóművész és dalszerző a Blikknek mesélt arról, milyen volt az első találkozása a legendás Illés zenekar tagjaival, akikért a 60-as évek közepétől minden fiatal szinte rajongott.
Leslie Mandoki személyes üzenetben gratulált Bródy Jánosnak a hétvégi Sziget fesztiválon rendezett ünnepséghez. A világhírű zenész és producer hosszú évtizedekre visszanyúló barátságukat is felidézte, és arról írt, hogy a kultúrának szerinte a megosztottság helyett az emberek összekapcsolása a feladata.

Baka most tort ül ezek után, és igen, beszédet fog mondani ’56 70. évfordulóján. Lehet, majd meleg szavakkal megemlékezik Korbely János hősiességéről is.

Utánanéztünk az ügy dokumentumainak és a korabeli nyilatkozatoknak.

Gratulált a hétvégi eseményhez.

Életművük elválaszthatatlanná teszi Bródy Jánost és Szörényi Leventét. Az Illés együttes, a Fonográf zenekar és a legendás színpadi műveik, az István, a király, a Kőműves Kelemen vagy a Veled, Uram! olyan több évtizedes közös múltat jelentenek, amely minden nézeteltérésük ellenére örökre összeforrasztja a kettejük nevét. Ezért is okozott hatalmas meglepetést a Sziget –1. napján, hogy Szörényi Levente nem lépett fel a Bródy-dalok napján. A Blikknek elárulta, miért nem.

Kempingszékekkel érkeztek családok és idős párok, hogy megünnepeljék Bródy János életművét a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján. Vasárnap este bebizonyosodott, hogy a zeneszerző munkássága generációkat köt össze.

A Sziget Fesztivál mínusz egyedik napja egy olyan stílusosan megfogalmazott hüvelykujjszabály volt, amelynek nyelve Bródy János dalaiból ered.

Az összeg átlagosan már 977 ezer forint.

Újabb fordulatot vett annak a férfinak az ügye, akinek a közelmúltban szinte mindene odaveszett.

Szörényi Levente a Ne gondold című dalt küldte a Bródy Dalok Napján a Szigetre.
Jött a papírforma, Baka András lesz Magyarország új köztársasági elnöke. A kétharmados parlamenti többséggel bíró Tisza Párt mögötte áll, az ellenzéki pártok viszont a jelölése pillanatától támadják. Részükről nem számíthat sok támogatásra.Bóka János fideszes frakcióvezető máris tudni véli, hogy Baka András a Tisza bábja, csak addig maradhat a helyén, amíg Magyar Péter „egy kommenttel le nem váltja”. Magyarország utolsó legitim köztársasági elnökét a Fidesz szerint Sulyok Tamásnak hívják. Baka András jogtudós létére jogsértő eljárásban vesz részt, hozzájárul a demokratikus intézményrendszer le…

A magyar válogatott szerepelt messze a legeredményesebben
Az idén nyolcvanéves Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Bródy János énekes, zeneszerző, szövegíró munkássága előtt tiszteleg a Sziget Fesztivál nyitónapján rendezett koncert, amelyen számos közismert művész adja elő a zenész legendás szerzeményeit. Az esemény utolsó blokkjában maga a nap névadója, Bródy is fellép és megörvendezteti a közönséget ikonikus dalaival.
Meghatódva lépett a színpadra Bródy János.

Néhány napja még az otthona, most összeolvadt fémtárgyak, hamu és törmelék maradt utána

Új szakaszába léphet a közel-keleti konfliktus: miközben Irán továbbra is a Hormuzi-szorost használja legfontosabb elrettentő eszközeként, Szaúd-Arábia, az atomhatalom Pakisztán és a NATO-tag Törökország meglepő kölcsönös védelmi paktumot kötött. Bár a felek kijelentették, hogy nem Irán elleni szövetségről van szó, Kemény János szerint Teheránban nem biztos, hogy így fogják értékelni az eseményeket.

V. Németh Zsolt ellentmondott Lázár János korábbi kritikájának is, hogy nem építettek víztározókat. Ahhoz ezer milliárd forint kellett volna, amelyet nem kapott az ágazat, és elegendő terület sincs hozzá.

A korábban a vízgazdálkodásért felelős egykori fideszes kormánytagokat kérdeztük arról, hogy Lázár János szerint brutális valóságot jelent a vízhiány, a kormány pedig hibázott. The post Áderék konferenciáikkal és filmfesztiválokkal, az Orbán-kormány tagjai pocsolyatérképpel és sikereikkel válaszoltak Lázár lesújtó kritikájára, hogy hibáztak a vízvédelemben first appeared on 24.hu .
Visszaépülhet-e az elmúlt 16 év után a bizalom a hatóságokban? Sikerülhet-e a klímaváltozás ügyére érdemben felhívni a figyelmet a hőség elmúltával is? Nézze meg Ön is lapajánlónkat!

A Superar Gyerekkórus nyitja vasárnap a Sziget Fesztiválon a Bródy Dalok Napját, amelyen Bródy János az utolsó blokkban lép színpadra pályája során meghatározó zenésztársaival.
Közel hatvan éve, 1956. október 30-án ostromolták meg a sötét múltú pártház épületét az egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa téren. Akkor rommá lőtték, védőit, vidéki sorkatonákat kivégezte a feldühödött tömeg. Bár utána befoltozták a puskák és gránátok nyomait, még évekig a Kádár-rezsim pártjának központja, később az MSZP főhadiszállása volt az épület. Húsz éve üresen áll. Ablakain nincs üveg, a lépcsőket lebontották, az ajtókat elvitték. Elvileg befalazták, nem lehet bemenni. Elvileg. Mert este hát óra után aki ismeri a járást, tudja hogyan mehet be a Budapest közepét elcsúfító romházb…

Bohár Dániel riporter emlékeztetett arra, hogy Baka András tagja volt annak a bírói testületnek, amelyik enlevelet adott Korbely Jánosnak.

A címben feltett kérdésre vasárnap, a Sziget mínusz egyedik napján kaphatunk választ, amikor Beton.Hofitól és a Carson Comától Hobóig, Presserig vagy Szörényi Leventéig mintegy félszáz előadó lép színpadra, hogy egyetlen szerző, a 80 éves Bródy János dalait adja elő.

Egy régi strasbourgi ügy ütött vissza.

Korbely Jánost a magyar Legfelsőbb Bíróság 2001-ben emberiesség elleni bűncselekmény miatt ítélte el az 1956-os tatai sortűz miatt. Az ügy ezt követően Strasbourgba került, ahol 2008-ban úgy döntöttek, hogy Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezmény 7. cikkét. A döntést a Tisza által államfőnek jelölt Baka András is támogatta.
A Fidesz frakciója nem vesz részt a köztársasági elnök megválasztásának folyamatában – jelentette be Bóka János frakcióvezető szombaton a Facebookon. A kormánypárti politikus szerint a Tisza Párt „önkényesen és illegitim módon” szüntette meg Sulyok Tamás államfői megbízatását, ezért az új köztársasági elnök megválasztását is jogsértőnek tartják.

Bóka János szerint Baka András a funkcióját csak addig fogja betölteni, amíg Magyar Péter egy kommenttel le nem váltja. The post A Fidesz azonnal lebábozta Baka Andrást, aki szerintük „jogsértő eljárásban vesz részt” first appeared on 24.hu .