
Bóka János: Baka András hozzájárul Magyar Péter önkényének kiépítéséhez
Az önkénnyel szemben a Fidesz politikai ellenállást hirdetett, az alkotmányosságot helyre fogják állítani.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Az önkénnyel szemben a Fidesz politikai ellenállást hirdetett, az alkotmányosságot helyre fogják állítani.

Bóka János úgy látja, mivel a Tisza illegitim módon menesztette Sulyok Tamást, Bakát is illegitim elnöknek tartják.

Bóka János és Toroczkai László is élesen bírálta a Tisza-frakció döntését.
Két éve hunyt el Boros Lajos, aki zenészként és rádiósként egyaránt maradandó nyomot hagyott a magyar könnyűzenei és médiavilágban. Egykori kollégája és egyik legközelebbi barátja, Voga János szinte pályája kezdetétől ismerte őt, évtizedeken át dolgoztak együtt, kapcsolatuk pedig egészen Boros utolsó időszakáig rendíthetetlen maradt. Még a kómából felébredve is a poénon járt az esze.

2,27 milliárd forintot szerzett vissza az állam a Mészáros Lőrinchez köthető Prime Tech Magántőkealaptól, miután az e-útdíjcég, a Kupon Portfólió Kft. felvásárlásakor felvett osztalékelőleg jogi úton történő visszafizetését követelték. A szaktárca az elrendelt átfogó audit keretében szigorúan felülvizsgálja a Lázár János minisztersége alatt kötött 64,5 milliárdos útdíjpiactranszakciókat és az összes olyan korábbi közlekedési szerződést, amelynél a közpénzek védelme sérülhetett.

Levelet készül írni Magyar Péternek Stikel János, a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége elnöke.

Sokan aggályosnak találják a fotók és videók rögzítésére alkalmas szemüvegeket, ezért a betiltás lehetősége is felmerült már. The post Betiltanák Pócs János „perverz szemüvegét” first appeared on 24.hu .

Valóban az előző kormány hibája a mostani energiaválság? Mi lesz a hatósági árakkal? Mi a helyzet a korábbi napelemes pályázatokkal? Ezekről is szót ejtettünk a Századvég egykori szakértőjével, akitől megkérdeztük persze azt is, miért csatlakozik a Fidesz parlamenti frakciójához Bóka János felkérésére.

Másodszor válogatta össze Dr. Csendrői Szabi fanyar, mókásan szomorú életbölcsességeit Szendrői Csaba, az Elefánt együttes frontembere. Kovalik Balázs megrendezte a gyenge király és a népakarat nyomán a helyére került igazi gyökér tanmeséjét. A magyar geometrikus absztrakció története a Lantos Ferenc és Fajó János munkásságát bemutató tárlaton. Ez a HVG kulturális ajánlója.

A Budapest – Győr vonal Komárom – Győr szakaszán baleset miatt késésekre, változásokra kell számítani: Győrszentiván és Nagyszentjános között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok.

Lantos János is támogatja a kezdeményezést.
Lázár János május 29-én mondott le a tisztségéről, a tisztújító kongresszust szeptember 26-án tartják majd.

Négy lehetséges elnökjelölt közül választhatnak a szavazásra jogosult tagok a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) rendkívüli, tisztújító közgyűlésén, szeptember 26-án.

Szeptember 26-án négy elnökjelölt közül választhatnak a szavazásra jogosult tagok a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) rendkívüli, tisztújító közgyűlésén.

Szeptember 26-án négy elnökjelölt közül választhatnak a szavazásra jogosult tagok a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) rendkívüli, tisztújító közgyűlésén.

Szeptember végén tart tisztújító közgyűlést a szervezet.

A teniszszövetség elnöki pozíciója a tét. The post Négyen pályáznak Lázár János megüresedett helyére first appeared on 24.hu .

Hivatásos és önkéntes tűzoltók is küzdöttek a lángokkal.

A volt építési és közlekedési miniszter csak minimálbért kapott.

Mindössze bruttó 322 800 forintos képviselői tiszteletdíjat kapott júliusra Lázár János. A Fidesz politikusa a parlamenti szavazások több mint 90 százalékát kihagyta.

„Mi együttműködve nem működünk együtt” – mondta Bóka János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki beszélt az önkritika fontosságáról, a köztársasági elnök leváltásával kapcsolatos jogi álláspontról és Paks helyzetéről is az InfoRádió Aréna című műsorában. Szerinte most van egy meghatározó politikai közösség, ami képviseletet keres magának, és ez a közösség olyan, mint a bakelit: nyomásra, hőre keményedik.

A BYD-hoz igazoló Szijjártó Péter pedig annál is kevesebbet.
Bruttó 322 800 forint fizetés járt Lázár Jánosnak júliusban, a fideszes képviselő ugyanis a hónap folyamán a szavazások 90 százalékán nem jelent meg a parlamentben. Szijjártó Péter még nála is kevesebbet vihetett haza.

A legnagyobb hiányzó mégsem Lázár, hanem Szijjártó Péter volt júliusban.
Súlyos üzemi baleset történt az ország egyik legnagyobb cukorkagyárában, a jánossomorjai PEZ-gyárban. A Győr melletti üzemben ez volt az első olyan eset, amikor hatósági vizsgálatot is el kellett rendelni munkahelyi baleset miatt, amiben maradandó sérüléseket szenvedett egy munkavállaló. A gyár vezetése szerint nem ők hibáztak, de szívükön viselik a sérült alkalmazott sorsát, az üzem egyik régi munkása a baleset sérültje.

Kiderült, mennyit buktak a hiányzó képviselők.
Pócs és Hankó fizetését ráadásul a hiányzásaiknál nagyobb arányban csökkentették.
A volt külügyminiszter júliusban egyetlen szavazásra sem ment be, de bruttó 256 554 forintot így is kapott.

A vagyonnyilatkozatuk szerint a képviselők anyagi helyzete miatt azonban nem érdemes aggódni. The post Bruttó 322 800 forint volt Lázár János júliusi fizetése, Szijjártó még ennél is kevesebbet keresett first appeared on 24.hu .

Súlyos levonásokkal büntette Forsthoffer Ágnes házelnök a júliusi parlamenti szavazásokról igazolatlanul hiányzó képviselőket. Lázár János fizetését a minimálbér szintjére csökkentették, de más politikusok is százezrektől estek el. Mindeközben egy új törvénymódosítás nyomán az összes országgyűlési képviselő alapfizetése és juttatási kerete jelentősen megcsappant a múlt hónapban - tudósított a Telex .

Pócs János fizetését több mint 1,3 millió forinttal csökkentette Forsthoffer Ágnes, a BYD-hez igazoló Szijjártó Péter csak bruttó 256 ezer forintot kapott júliusban. Kocsis Máté mellett mások is igazolni tudták a hiányzásaikat, de a törvénymódosítás miatt minden képviselő fizetése kevesebb lett a nyáron.
A János-hegyen csak 28 fokig tudott lemenni a hőmérséklet.
Nem aludtál jól? Hát, talán azért mert még a János-hegyen is 28 fok volt a minimumhőmérséklet.

Nyolc évvel ezelőtt megírta Süli Jánosnak, az akkori paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszternek, hogy nincs és nem is lesz elég víz a Dunában a Paksi Atomerőmű, valamint a Paks II. ellátására. Miután az augusztusi energiakrízis igazolni látszik a jóslatot, Mártha Imre, az MVM egykori vezérigazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy szerinte a mostani helyzet is csak átmeneti megkönnyebbülés, nem a válság vége.
Az érintett még Lázár Jánost és Kubatov Gábort is megkereste. Itt van a története.

"Most már tudunk tervezni, a biztos háttér birtokában vághatunk neki a szezonnak."
Mennyiben felelős a paksi válsághelyzetért az elmúlt 16 évben regnáló hatalom, és mit lehet(ne) tenni, hogy elkerüljük, ami most történik? A Fidesz-szavazók jó részének nem a Fidesz hiányzik, hanem egy alternatív Fidesz. Jogos elvárás, hogy gyorsan menjen az előző rendszer elszámoltatása, de a letartóztatás nem lehet előrehozott büntetés. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.
Szerdán több melegrekord is megdőlt Magyarországon, s a rendkívüli hőség új csúcsokat hozott mind a minimum-, mind a maximum-hőmérsékleteket illetően. A HungaroMet Zrt. tájékoztatása szerint a budapesti János-hegyen a levegő reggelre mindössze 28 Celsius-fokig hűlt le, ami nemcsak a főváros, hanem az ország történetének legmagasabb minimum-hőmérsékleti rekordja is lett. Az eddigi csúcsot 2007. július 20-án a pécsi Árpádtetőn mérték, ahol akkor 27,9 fokot regisztráltak. Budapesten az előző minimumrekordot 2017-ben Lágymányoson mérték 26,6 fokkal, így a János-hegyi adat ezt is jelentősen túlszár…

Több mint ötven előadó Bródy János hetven dalát fogja eljátszani a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján, a nagyszínpadon, ott lesz Szörényi Levente, Koncz Zsuzsa, Halász Judit és Tolcsvay László is.

Bóka János szerint Magyar Péter már napok óta össze-vissza beszél.