
Dr. Danka Lajos: A lakók már belefáradtak az állandó ígérgetésekbe
Hónapok óta tartó várakozás után felgyorsultak az események a szombathelyi azbesztbotrány körül.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Hónapok óta tartó várakozás után felgyorsultak az események a szombathelyi azbesztbotrány körül.

Az egyetem egykori rektora öt éve lett az intézmény fölé helyezett kuratórium elnöke.

Szeptember 5-én 18 órakor kezdődik a KözTér és a CitizenGo eseménye.

Teljesen új kuratórium irányítja az alapítványt.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem – közismert régi nevén a TF – a közösségi oldalán jelentette be, hogy már nem Mocsai Lajos vezeti az intézményt fenntartó Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumát. Az új elnök Gyenesei Leila jogász, kétszeres világbajnok öttusázó, olimpikon és televíziós műsorvezető, a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) elnökségi tagja lett. Gyenesei a Network4 Media Group műsorvezetője, és 2024-ben maga erősítette meg a sajtóban, hogy egy párt alkot Borsány-Gyenes Andrással, a sportcsatornákat működtető médiavállalat elnök-vezérigazgatójával.

Új kuratóriummal és új elnökkel folytatja működését a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet fenntartó Testnevelési Egyetemért Alapítvány, közölte az intézmény. Mocsai Lajos eddigi elnök, a hazai sportélet egyik meghatározó arca távozik az alapítvány éléről.

A zenész kutyasétáltatás közben figyelt fel a szerkezetre. The post Bombát találtak Galambos Lajos birtokán first appeared on 24.hu .

Pénteken, kicsivel éjfél után baleset történt Győrben. A Baross Gábor út és a dr. Petz Lajos utca kereszteződéséhez riasztották a tűzoltókat.

Egy egyszerű kutyasétáltatásból lett nagy kalamajka Mocsán.
Bombát találtak Galambos Lajos ingatlanján! A zenész kutyasétáltatás közben bukkant rá a boldogasszonypusztai birtokán található kiszáradt tómederben a nagy valószínűséggel második világháborúból származó robbanószerkezetre.

A bizottság arra kíváncsi, hogy ki volt az „ötletgazda”, ki volt az, aki az alapítványi konstrukciót kitalálta. Bánki Erik és Kósa Lajos volt fideszes képviselők meghallgatását kezdeményezték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság tiszás tagjai a grémium csütörtöki ülésén.

Apáti István (Mi Hazánk) felvetette Orbán Viktor volt miniszterelnök meghallgatásának lehetőségét is.

Bánki Erik és Kósa Lajos volt fideszes képviselők meghallgatását kezdeményezték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság tiszás tagjai a grémium csütörtöki ülésén.

Kezdeményezték meghallgatásukat.

Ahogyan Bánki Eriket is. Apáti István felvetette Orbán Viktor volt miniszterelnök meghallgatásának lehetőségét is.

Mindkét fideszes politikus benne volt a jegybanktörvény 2016-os módosításában.
A KDNP-s Hargitai János szerint csak mellékszereplő volt az „elvesztette közpénzjellegét” törvényt előterjesztő Bánki Erik, de nem mondta meg, hogy ki volt a főszereplő.
Ha a kormány már megállapította, hogy a Lajosmizsei Gazdakör, esetleg az orgoványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület netán mégis értékteremtő, akkor őket – mint a vicc mondja – a medve majd lehúzza a halállistáról?

Több fejlesztés is megvalósult Lajoskomáromban az elmúlt időszakban.

A helyi, Dr. Tábori Lajos Rendelőintézetben akkora csőtörés volt, hogy ki se tudnak nyitni szerdán.

2027-ben pedig három jubileum is egyszerre teszi különlegessé az évet Lajoskomáromban.

A Kossuth Lajos utca és a Rákóczi Ferenc utca találkozásánál dolgoznak a tűzoltók.

Karambolhoz riasztották a tűzoltókat.
Öt férfit dolgoztattak embertelen körülmények között egy vecsési ingatlanban, ahol napi 10-12 órás munkára kényszerítették őket pihenőidő és fizetés nélkül. A rendőrség augusztus 26-án este kapott bejelentést az esetről, amely alapján gyorsan intézkedtek, és rövid időn belül őrizetbe vették az 55 éves T. Lajost, akit több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak. A férfi tagadja a vádakat, de a bíróság elrendelte letartóztatását, míg társát továbbra is keresik.

A feljelentést tevő ügyvédet korábban két hónapra letartóztatták egy 200 millió forintos vesztegetési ügy miatt, amelyben végül jogerősen felmentették. The post Galambos Lajos ellen hamis tanúzás miatt tettek feljelentést first appeared on 24.hu .
Folytatódik a kultúra „alapítványmentesítése”, az MCC, a Batthányi Lajos Alapítvány után jogutód nélkül megszűnik a Schmidt Mária által alapított Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány is, amely többek között a Terror Háza Múzeumot is működteti.

A vád hamis tanúzás.

A Városliget Zrt. leányvállalatához, a Kulturális Vagyonkezelőhöz rendelte a kormány a Batthyány Lajos Alapítvány, valamint a Schmidt Mária által vezetett intézményhálózat feladatai és vagyonelemeit, augusztus 31-ével. Az uniós források felszabadítása érdekében gyorsított eljárásban megszüntetett közérdekű vagyonkezelő alapítványok, a kekvák állami átvétele egyelőre átmeneti megoldás, mivel a kulturális tárca és a kormány még vizsgálja, hogy a kiterjedt intézményrendszerből és a dolgozói állományból kikre és mire tart igényt a jövőben.

Újabb fordulat Galambos Lajos ügyében. A zenészt hamis tanúzás miatt feljelentette dr. Puskás Ferenc ügyvéd.

Megvan, ki lesz hétfőtől Schmidt Mária főnöke, de valószínűleg nem a Városliget Zrt. vezérigazgatója fogja eldönteni, hogy fizetésemelést vagy felmondólevelet ad-e neki. Kiderítettük, mi is az a Kulturális Vagyonkezelő Kft., ahová a Batthyány Lajos Alapítvány és Schmidt Mária birodalma került augusztus 31-ével.
500 éve már annak, hogy a magyar királyság színe-java, főnemesek, vitézségükről is híres főpapok, nemesek, katonák, egyszerű parasztemberek válaszoltak a fiatal, alig 20 éves király, II. Lajos hívó szavára, hogy megvédjék országukat, a keresztény Magyarországot. A mohácsi csata nemzetünk egyik legismertebb és legsúlyosabb veresége, de egyben hősies helytállása is. A Jobbik Nemzetpolitikai Kabinete erről a sorsfordító, a magyar történelem egyik legmegrázóbb eseményéről emlékezett meg Mohácson, II. Lajos szobránál.
Feljelentették Galambos Lajost hamis tanúzás miatt. A zenészt az a dr.Puskás Ferenc ügyvéd jelentette fel, akit Galambos a felelőtlen kijelentésével belekevert egy vesztegetési ügybe.

Az átányi Nagy Lajos és az egerszóláti Tompos Krisztián öt-öt alkalommal mattolna az ellenfelet.

Több baleset nehezíti a közlekedést az ország főútjain és autópályáin, írja az Útinform . Az M1-esen Mosonmagyaróvárnál, az M3-ason Hatvan és Bag között, az M7-esen Pákozd és Polgárdi térségében, valamint a 31-es főúton Mendénél történt ütközés, amelyek miatt forgalomkorlátozások és kilométeres torlódások alakultak ki. Az M5-ösön Lajosmizsénél már véget ért a baleset, de a torlódás még meghaladja a 8 kilométert. Útépítési munkálatok is lassítják a forgalmat az M60-ason, az 52-es főúton és Kecskemét határában.

Útburkolat-javítás miatt.
Strobl Alajos életműve elevenedik meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem rendhagyó kiállításán.

Alig adták át, máris rongálás nyomai jelentek meg a lajoskomáromi pumpapályán.
A Tisza rendkívül alacsony vízállása miatt leállították a tiszalöki vízlépcsőhöz tartozó vízerőművet, jelentette be Szakács Péter Lajos, a térség országgyűlési képviselője. Bár az erőmű nem üzemel, Tiszalök és környékének energiaellátása továbbra is zavartalan, mivel a vízlépcső elsődleges feladata a vízhozam szabályozása, az energiatermelés csak másodlagos szerepet tölt be.

A Batthyány Lajos Alapítvány sorsa is eldőlt.

A mohácsi csata 500. évfordulójának emléknapi programján beszédet mond Magyar Péter miniszterelnök. Ezt követően ünnepi szentmise és a csontereklyék elhelyezése következik a Fogadalmi templomban, majd koszorúzást tartanak II. Lajos szobránál, aztán gyászmenet indul a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyre. A szombati hivatalos ceremónia mellett emlékhétvége keretében egész napos családi programokat is tartanak Mohács környékén, a csatát is „újrajátsszák”.