
Kassai Lajos megszólalt a Kurultájon kialakult íjászbotrány után: két verseny került ugyanarra a pályára
Két rangos íjászverseny ütközött Bugacon, az egyik bajnokságot végül lefújták.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Két rangos íjászverseny ütközött Bugacon, az egyik bajnokságot végül lefújták.

Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó M1-es beszélgetés egyik érdekes tanulsága az volt, hogy bár Kassai Lajos lovasíjászt és Kepes András írót a műsor készítői két különböző Magyarország képviselőiként ültették egymás mellé, a párbeszéd során inkább az derült ki, mennyi közös pont van a gondolkodásukban. The post Kassai Lajos és Kepes András: Szexivé kell tenni a konszenzuskeresést first appeared on 24.hu .

Horváth Lajos díszpolgári címet, Némethné Kabay Ilona pedig Bük városért oklevelet vett át.
Strobl Alajos szobra, Mácsai István fotói, barna kukák és a Sziget méregdrága söre – a Magyar Hang legfrissebb mellékletében.

Az ünnep előtt pedig önkormányzatok, civil szervezetek és templomok is leadják a megrendeléseiket.

Romsics Ignác és Kapu Tibor is a meghívottak között van. Magyar Péter nem kommentálta a döntést.

A piros-fehérek a mester irányításával érték el történetük első bajnoki dobogós helyezését.
Bár a szakszerű sebkezelésnek és a napi több száz liter víznek köszönhetően egyelőre sikerült megállítani a pusztulást, még hónapokig bizonytalan marad az Ütköző soron megkínzott 50 éves fa sorsa. A hatóságok nyomoznak a szándékos rongálás ügyében, csak jövő tavasszal derül ki véglegesen, túléli-e a brutális támadást a hárs.

A magyar pénzügyőrök egy Bulgáriából Hollandiába tartó kisbusz átvizsgálásakor 370 doboz bolgár zárjegyes cigarettát találtak a jármű oldalfalába rejtve. Az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indult eljárás.
Olyan kihívások előtt vagyunk, amilyenre a magyar társadalom mérsékelten van felkészülve – mondja a klíma- és vízhelyzetről szóló adásunkban Rácz Lajos környezettörténész. A hortobágyi élőhely-rekonstrukció jó példa, a duzzasztott Hármas-Körös a rossz példa arra, hogyan vizesíthető vissza a táj – állítja Jakab Gusztáv paleobotanikus. Mi történik a kárpát-medencei ökoszisztémával a rekord hőségek és aszály közepette? Volt-e már hasonló helyzet a történelemben? Milyen alkalmazkodási stratégiák működhetnek?

A BMW X3 aktuális generációját már próbáltuk a négyhengeres dízelmotorral, és közben rájöttünk, hogy stresszmentesen az 1000 kilométert nem tudja semmi más, csak egy ilyen gázolajos. De, ha 800 kilométerrel is megelégszel a selymesebb járáskultúráért cserébe, akkor a hathengerest imádni fogod.

Ismét a hírekbe került a visszavonult fideszes politikus, Kósa Lajos családjához kötődő Bászna Gabona Zrt., amely ellen tízmilliárdos sikkasztás gyanúja miatt zajlik nyomozás. Ezúttal újra egy átvert alvállalkozó jelentette, hogy 32 ezer tonnányi gabonanövénye eltűnt a csődbe vitt cégnél tárolt készleteiből – emiatt már tucatnyian tettek büntetőfeljelentést. A veszteségeket csak Mészáros Lőrinc vállalkozása úszta meg.

Az egész fesztivál igazi lelke nem az önkormányzat, hanem a pincegazdák a polgármester szerint.

A leányvállalatát érintő újabb brutális készlethiányról tett közzé rendkívüli tőzsdei tájékoztatást a Bászna Gabona Zrt. f.a. egyik volt partnere.

Világháborúk, járványok és államosítás sem tudta eltüntetni Lajoskomáromból a családi pékséget.

Szulejmán szultán élete talán legkeményebb ütközetét vívta II. Lajos ellen Mohácson, szerencsenapjának a csata dátumát választotta, és még Bécsben is a magyar királyt támadta. The post Magyarország volt a sárkány, aminek egy levágott feje helyett kettő nőtt first appeared on 24.hu .

Autóbusznak ütközött egy kisteherautó a Kossuth Lajos sugárúton, torlódás alakult ki.

Nyolc év után idén júniusban végérvényesen lezárult a csengeri örökösnő szövevényes ügye, akit most hosszú idő után jogerősen is elítéltek – tudta meg a Blikk. Az első fokon hét év börtönt kapott asszony büntetését a június 3-án meghozott, immár jogerős határozatában a Nyíregyházi Törvényszék fenntartotta, csupán a büntetés-végrehajtás fokozatát enyhítették fogházra. Mindez nem jelenthet számára túl nagy vigaszt, az egészségi állapota miatt ugyanis az életébe kerülhet, ha a rácsok mögé zárják. A 62 éves asszony a végsőkig hitt az ártatlanságában és még mindig bízik abban, hogy valamilyen csoda…

Felülvizsgálati indítványt is benyújtott a Legfőbb Ügyészséghez.

Kósa Lajost újra feljelentették, Szíjj László és Tiborcz cégei besegítenek. The post A nap legfontosabb hírei – 2026. augusztus 14. first appeared on 24.hu .

Nemrég született másodfokú ítélet, de úgy tűnik, az ügy ezzel nem zárult le.

P. Mária neve a 2018-as választások előtt lett ismert, csalásért ítélték el.

Az asszony a Legfőbb Ügyészséghez fordult, miközben ügyvédje a jogerős ítélet felülvizsgálatát is kéri a Kúriától.

Útkarbantartás zajlik a Röszke felé vezető oldalon Lajosmizse térségében

Útkarbantartás miatt több mint tíz kilométeres torlódás alakult ki az M5-ös autópálya Röszke felé vezető oldalán Lajosmizse térségében – közölte az Útinform a honlapján.

Csőtörés történt Lajosvárosban, a Pozsonyi utcában.

Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Garancsi István, Balázs Attila és Paár Attila érdekeltségei még a fénykorát élő Simicska Lajos Közgépénél is sokkal jobban tejeltek.

Elütött egy kerékpárost, majd villanyoszlopnak ütközött és felborult egy személygépkocsi kedden kora este Siófokon, a Batthyány Lajos utcában.

Halálos áldozata van annak a siófoki balesetnek, amely kedden kora este történt a Batthyány Lajos utcában.

A Kossuth Lajos térről üzent.
Galambos Lajos, az ország trombitása, rendkívül elfoglalt időszakot él meg, hiszen fellépései szinte egymást érik. A mulatós zene ikonikus alakja örömmel tölti idejét a közönséggel, és hálás azért a szeretetért, amelyet évtizedek óta tapasztal. Ugyanakkor egy új, számára érthetetlen és zavaró jelenségre hívta fel a figyelmet, amelyet az utóbbi időben tapasztalt a hazai zenei életben. Egyes előadók ugyanis arra kérik a közönséget, hogy ne készítsenek róluk fényképeket vagy videókat a fellépéseik során, ami Galambos szerint teljesen ellentmond a művészi hivatás lényegének.

Verspályázatot hirdettek Szalay Lajos életművéhez kapcsolódva.

90 éves lett dr. Nedeczky Alajos.

A baleset a Kossuth Lajos utcában akadályozza a forgalmat.

Több száz köbméternyi trágya gyulladt meg Lajoskomárom külterületén vasárnap.

Több száz köbméternyi trágya gyulladt meg Lajoskomárom külterületén. A tűzoltók elhúzódó munkálatokra számítanak.

„Nem a közelmúlt eseményei befolyásolták a döntésemet, eddig is minden esetben kiálltam a közösség elé, megvitatva, elmagyarázva az aktuális kérdéseket!” – írta elköszönő levelében Szabó Lajos György.

Szabó Lajos György ismét kutatóként szeretne dolgozni.
Kiderült, milyen elképesztő útvonalat tett meg az a mintegy 60 kilogrammos vaddisznó, amely szombaton bénította meg az M2-es metró közlekedését a Kossuth Lajos téren. Újabb részletek és közösségi médiában felbukkant videók tanúsága szerint az állat Újlipótvároson keresztül, egy pizzázót is útba ejtve jutott el az aluljáróig.

Egy várakozó metrószerelvénybe is betévedt az a sérült vaddisznó, amely a mozgólépcsőn jutott le szombaton a Kossuth Lajos téri metróállomás peronjára, de egyik utas sem sérült meg – közölte a BKV Zrt. az MTI-vel. A közlekedési társaság tájékoztatásából az derül ki, hogy – a korábbi információkkal ellentétben – a metró nem ütötte el az állatot; a vaddisznó lement a sínek közé, majd behúzódott a szerelvény alá.