
Magyar Pétert a Sándor-palotában fogadta Baka András
A miniszterelnök munkaegyeztetésen járt a köztársasági elnöknél.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

A miniszterelnök munkaegyeztetésen járt a köztársasági elnöknél.

A megkérdezettek 57 százaléka tartotta inkább alkalmasnak Magyar Pétert arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen. The post Publicus: Kevesebben tartják alkalmasnak Magyar Pétert miniszterelnöknek, mint egy hónapja first appeared on 24.hu .

A Macskafogó helyett a Suskafogó indul be, de a „bilincs, bilincs, rács, rács” kampányígéret villámgyors teljesítése láthatóan csak ábránd. A kritikacunamival fogadott fő vagyonvisszaszerző elszánt, és ha úgy alakul, Magyar Pétert sem kímélné. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted – A hajsza című realityben, hogy a segítségét kérje egy rájuk helyezett nyomkövető eltüntetéséhez. Amikor a miniszter visszahívta őt, lazán jegyezte meg, hogy mindenhol vannak vonalai. Olyannyira, hogy Magyar Pétert is fel akarta hívni.

Pedig Magyar Péter már bejelentette a megállapodást.

Az ügy, amely partvonalra tette Novák Katalint és Varga Juditot, Magyar Pétert pedig elindította a miniszterelnökké válás útján.
Magyarország teljesítette azokat a feltételeket, amelyek szükségesek voltak az uniós helyreállítási alap forrásainak felszabadításához. Magyar Péter miniszterelnök egy korábbi Facebook-posztjában ezt így foglalta össze: „A vállalásunknak megfelelően, a mai határidőre minden feltételt teljesítettünk az uniós ezermilliárdok hazahozatalához. Jöhetnek a brüsszeli pénzek. Köszönöm mindenkinek! Ez férfimunka volt.” Ezt követően Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke pontosított a megfogalmazáson.

Ezt a házelnök sem hagyta szó nélkül.

A miniszterelnök egyik mondatát korrigálta. The post „Férfi és női munka” - Forsthoffer Ágnes helyretette Magyar Pétert first appeared on 24.hu .
Mérő Vera falán a miniszterelnök elmagyarázta, hogy a „férfimunka” szóval egy klasszikust idézett, a házelnök ennek ellenére élt egy kiegészítéssel.

Orbán Viktor közeli szövetségesei meglepően gyorsan fordítottak hátat a volt kormányfőnek, és szívélyesen fogadták Magyar Pétert a Bledi Stratégiai Fórumon. Szent-Iványi Istvánnal értékeljük az új helyzetet. The post Orbánt bírálta az egyik legfőbb régiós szövetségese – látványos elfordulás a bledi fórumon first appeared on 24.hu .

Ki is hozta haza azokat az uniós pénzeket?

Újraindulhatnak a magas szintű tárgyalások Magyarország és Horvátország között az INA jövőjéről.

Az együttműködést Vitézy Dáviddal közösen jelentette be Budapest főpolgármestere. Karácsony Gergely ezt korszakváltó javaslatnak tartja.

A Fidesz frakcióvezetője egyenes választ adott.

Egy svájci lapnak adott interjújában megfogalmazta a célt: 2030-ig demokratikus úton vissza kell foglalni az országot. The post Orbán Balázs nem tartja patriótának Magyar Pétert, Orbán Viktort pedig továbbra is nélkülözhetetlennek gondolja first appeared on 24.hu .

Hamarosan utazik a magyar kormányfő.

Hamarosan utazik a magyar kormányfő.

Lesznek még csalódások, de óriási népszerűsége miatt a politikai színház folytatódik ősszel is, amikor beindul az alkotmányozás, és nő a feszültség a költségvetés miatt – vélekedik Dull Szabolcs, aki szerint akadnak olyan miniszterek a főszereplő körül, akiknek a nevét nem biztos, hogy bárki kapásból rávágná. Egyvalakiben viszont ugyancsak látni véli a dramaturgiai érzéket.
Unger Anna politológust, az ELTE docensét 137 igen szavazattal megválasztotta a parlament a Nemzeti Vagyon-visszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökévé. A döntés komoly közéleti vitát és felháborodást váltott ki többeknél, ami után Magyar Péter miniszterelnök sajtótájékoztatón és a közösségi médiában is határozottan megvédte a kinevezést. Molnár Áron ezzel, illetve más intézkedésekkel kapcsolatban is megszólalt. A színész górcső alá vette azt is, hogy az elmúlt időszakban milyen változások történtek, illetve meglátása szerint milyen intézkedések maradtak el az új kormány részéről. M…
Megválasztották Unger Annát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének, Magyar Pétert az újonnan felálló hivatalról kérdeztük.

Pénteken megválasztották Unger Annát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal vezetőjének. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy már jelöltként sokan támadták a másik aspiránst, Ligeti Miklóst, a Transparency International Magyarország jogi igazgatóját támogatva. Ezen kivül pedig az Országgyűlésben Magyar Péter új törvényeket és átfogó felülvizsgálatot helyezett kilátásba őszre, hogy az elszámoltatás gyorsan végbemehessen, ne kelljen rá hat évet várni. A miniszterelnököt is sokan támadják Unger megválasztása miatt, így eddigi legkomolyabb közfelháborodással találja szembe magát kormányfőként. Láz…

A tévés elképesztőnek tartja a miniszterelnököt, de a TV2-höz fűződő viszonyáról is beszélt. The post Till Attila: Elnézve Magyar Pétert a fasorban se vagyok first appeared on 24.hu .

Külpolitikai elemző fejtette ki.
Ön a gyermekkori szeretethiányát akarja megbosszulni, mondta a miniszterelnöknek Pócs a Parlamentben. Tőle és a rá reagáló Magyar Pétertől is megvonták a szót.
Az esetről a tiszás Kiss János számolt be.

Rendkívüli ülést tartott csütörtökön az Országgyűlés, ahol a kormányoldal és az ellenzék között ismét éles szóváltások alakultak ki.

Az bocsánatkérés szövegét a térség tiszás országgyűlési képviselője a parlamentben is felolvasta. The post Bocsánatot kért a Tiszát és Magyar Pétert prédikációban korholó plébános first appeared on 24.hu .

Éles parlamenti csörte alakult ki a miniszterelnök és a Fidesz képviselői között.

A miniszterelnök rendkívüli ülést megnyitó felszólalására az országgyűlési frakciók vezetői válaszoltak.

A közszolgálati média újjászervezése és adásainak újraindítása ismét heves politikai vitákat eredményezett. A kiegyensúlyozottság kérdése, valamint a műsorokban megszólaltatott vendégek köre egyre többször kerül terítékre. Most például Magyar Péter miniszterelnök írta a Facebook-oldalán, hogy szerinte az ellenzéki szereplők aránya továbbra is domináns a csatorna műsoraiban.
A Fidesz országgyűlési képviselője emlékeztet rá: a pusztító Covid-járvány idején emberek ezrei haltak meg szerte a világon, és szinte minden magyar családban volt áldozat, így az övében is. Szerinte ezért felháborító, illetve az áldozatok emlékéhez is méltatlan, hogy Orbán Anita feljelentést tett a járvány idején Kínából beszerzett lélegeztetőgépek miatt. Pócs János friss bejegyzésében ÁVH-s propagandát emlegetve kéri számon az ügyben a külügyminisztert, valamint Magyar Péter miniszterelnököt.

A biztonságpolitikai szakértő a Fidesz narratíváját bírálta, de azért a miniszterelnöknek is félig odaszúrt.

Új klímavédelmi törvénycsomag jön, amelyben meghatározzák, hogy mit kell tenni Magyarország megmentéséért a klímaváltozás okozta válsághelyzetben. A fenékküszöb építése a vártnál gyorsabban halad, szerdára a paksi atomerőmű újra 2000 megawatton termelhet. Az ukrán elnök meghívta Magyar Pétert Kijevbe. A Tisza Szigetek országos találkozót tartottak a Margit-szigeten. Újraindult a hírszolgáltatás a közmédiában. Lázár János lemondott az országgyűlési képviselői mandátumáról. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Éles hangvételű videót tett közzé Takács Péter a Facebook-oldalán. A volt egészségügyi államtitkár a Tisza Párt aktivistáihoz szólt, és arról beszélt, szerinte milyen következményei lehetnek annak, ha valaki mások politikai üzeneteinek hatására lépi át a jogi határokat.
Hadházy Ákost nagyra értékelem, mégis azt kérem, hogy tartsa a szemét a Tisza-kormányon is, de ne álljon be azok mellé, akik manapság mindent felejtve ócsárolják és ekézik a NER 16 mocskos éve után új, normális hazát építő Magyar Pétert.
Havasi Bertalan feljelentést tett, mert állítása szerint nem kapta meg a felmentési idejére járó illetményének egy részét. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a júliusi, nettó 1,3 millió forintos kifizetést politikai utasításra állíthatták le.