
Felfedték a lapjaikat, ilyen Magyarországot akar a Tisza-kormány
Azt is elmondták, mit hamarkodott el az Orbán-kormány.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Azt is elmondták, mit hamarkodott el az Orbán-kormány.

Hasonló és különböző a két szomszédos ország helyzete, hatalmas költségvetési hiánnyal küzdenek, csak nálunk az optimizmus szakaszában tartunk, odaát meg a kétségbeesésében.

Közleményben tudatta a közmédia, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál szervezői szívesen látná a versenyző országok között hazánkat is, épp ezért ösztönzőleg jókora nevezési díjkedvezményt és a jelentkezési határidőt tekintve haladékot ajánlott fel.

Évtizedes korszak érhet véget a magyar szélenergiában.

A számos botrányt maga mögött tudó televíziós „vetélkedő” díjkedvezménnyel és haladékkal csábítja a közmédiát.

Négy német gyár jövője is kérdésessé vált.
December 7-ig van lehetőség jelentkezni.

A közmédia arról számolt be, hogy az egyeztetéseket követően a megbízott vezetése jelentős díjkedvezményt és haladékot kapott a szervezőktől. The post Az Eurovíziós Dalfesztivál jelentős engedményekkel és meghosszabbított határidővel várja vissza Magyarországot a dalversenybe first appeared on 24.hu .
Felkavaró és embertelen bűncselekmény rázta meg Kelet-Magyarországot. Egy házaspár rabszolgaként tartott, bántalmazott, és halálra éheztetett egy 34 éves nőt. A legyengült asszonyt naponta nyújtófával verték és sokkolóval is rendszeresen bántalmazták, hogy munkára kényszerítsék. Amikor az áldozat már beszélni sem tudott, egy autóba tették, majd a holttestét egy társasház parkolójában tették ki. A halottra környékbeli gyerekek találtak rá.

Két olimpián is képviselte Magyarországot.

António Costa, az Európai Tanács elnöke hazánkba látogatott.
Megrendítő beszámolót tartott az üldözött keresztények helyzetéről a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmányi Ülésén Azbej Tristan, a párt alelnöke. A korábbi kormány üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára szerint a kormányváltást követően megszüntették azt a kormányzati struktúrát, amely csaknem egy évtizeden át koordinálta Magyarország nemzetközi humanitárius szerepvállalását ezen a területen. A … The post „Ha egy üldözött keresztény hívja Magyarországot, nincs, aki felvegye a telefont” – Azbej Tristan a Hungary He…

Életének 80. évében, méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, Rusznyák József, aki két olimpián is képviselte Magyarországot.

A jó hír ráadásul hosszú távra szól. A kezdeményezés elsősorban az európai IKEA-üzletekre fókuszál, így Magyarországot is érinti.

Magyarországot mély aggodalommal tölti el az orosz hibrid műveletek növekvő száma és intenzitása – közölte a külügyminiszter. Orbán Anita szerint az utóbbi németországi incidensek már egész Európa biztonságát fenyegetik, ezért minden korábbinál fontosabb az Európai Unió és a NATO egységének megerősítése.

A turizmusban érdekelt Guller közeli kapcsolatot ápolt Orbán Viktor lányával, Orbán Ráhellel.

Manfred Weber támogatást ajánlott Magyar Péternek a Magyarországot sújtó napi egymillió eurós menekültügyi bírság rendezéséhez. Az Orbán-kormány idején kiszabott büntetés teljes összege az egyszeri tétellel együtt mára meghaladhatta az egymilliárd eurót, a Tisza-kormány pedig a következő uniós költségvetés tárgyalásakor kérné annak jóváírását.

Az oroszoknak sem érdeke a szállítások leállítása.

Az Ön vezetése alatt Magyarország máris hatalmas előrelépéseket tett: megoldotta az emberek mindennapi gondjait, és visszavezetette Magyarországot Európába!

A külügyminiszter szerint kész Budapest támogatni Berlint a hibrid fenyegetések elleni küzdelemben.

A magyarországi parlamenti választás véghajrájában, április 5-én találtak nagyerejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében. Az ügy elsikkadni látszott, miután kevésnek bizonyult az Orbán-kormány megmentéséhez, de most a szerbiai választás közeledtével újra előkerült.

Igazolták az idei év első hazai eredetű, nyugat-nílusi lázas megbetegedését Magyarországon. Mivel a járványügyi kivizsgálás alapján a beteg a fertőzést megelőzően nem járt külföldön, a vírust egyértelműen belföldön kapta el - tudósított Szúnyogmonitor .
500 éve már annak, hogy a magyar királyság színe-java, főnemesek, vitézségükről is híres főpapok, nemesek, katonák, egyszerű parasztemberek válaszoltak a fiatal, alig 20 éves király, II. Lajos hívó szavára, hogy megvédjék országukat, a keresztény Magyarországot. A mohácsi csata nemzetünk egyik legismertebb és legsúlyosabb veresége, de egyben hősies helytállása is. A Jobbik Nemzetpolitikai Kabinete erről a sorsfordító, a magyar történelem egyik legmegrázóbb eseményéről emlékezett meg Mohácson, II. Lajos szobránál.
Közeleg a Miss World döntője, szeptember 5-én már megkoronázzák az új szépségkirálynőt. 120 ország lányai között Magyarországot képviseli a 18 éves Végvári Janka, aki egy hangulatos videóval összegezte, hogy eddig milyen élményeket szerzett a nemzetközi versenyen.

Fordulat jöhet a magyar vállalatfelvásárlási piacon: a javuló gazdasági környezet, a csökkenő hozamok és az uniós források megjelenése ismét vonzóbbá teheti Magyarországot a befektetők számára. A KPMG szerint a kedvezőbb hozamkörnyezet egy tipikus hazai közép- vagy nagyvállalat értékét akár 10–15 százalékkal is növelheti, miközben több ágazatban is élénkülhet a felvásárlási és összeolvadási aktivitás.

A magyar kultúrdiplomácia eddig arról szólt, hogy vásárolt helyszíneken, alibi programokon hogyan mutathatjuk meg magunknak magunkat. Pedig a siker kulcsa az, hogy vonzóvá tudjuk-e tenni Magyarországot a miénktől távoli kultúrák számára is.

Szulejmán kényszerhelyzetbe került, lépnie kellett: elfoglalta Budát, és megkezdte a hódoltság kialakítását a Magyar Királyság területén. Az viszont badarság, hogy a fővárosunkat „városnézőbe” érkező janicsárok foglalták el. The post Így taposta el Szulejmán Magyarországot first appeared on 24.hu .

Többórás gyaloglás után 34 fokban egy út mellett álló fa az Alföldön nem egyszerűen egy fa, hanem egy ajándék, aminek árnyékában vissza lehet hűteni a testet.

Szombat éjszaka északnyugat felől hidegfront érte el Magyarországot, amely viharos széllökéseket, elszórtan záporokat és zivatarokat hozott magával. Bár a levegő jelentősen nem hűl le, az élénk szél sokat javít a hőérzeten, miközben az ország délkeleti felén ma még kitart a hőség - számolt be a HungaroMet Zrt .
A Miss Worldön Magyarországot képviselő Végvári Janka a topmodell kihívás utolsó körében magyar tervező ruhájában vonult fel a kifutón. A 18 éves szépségkirálynő a Winona Couture lélegzetelállító darabját mutatta be a nemzetközi közönségnek a vietnámi Nha Trang városában.

Kármán András pénzügyminiszter az Országgyűlésben határozottan visszautasította, hogy az új kormány gazdaságpolitikája sodorná válságba Magyarországot, és az előző kabinet másfél évtizedes felelőtlen költekezésének örökségére hárította a felelősséget. A miniszter kiemelte, hogy míg január és április között 3850 milliárd forintos pénzforgalmi hiány halmozódott fel, addig az ő vezetése alatt, május és július között 992 milliárd forintos többletet ért el az államháztartás. Kármán a javuló állampapírpiaci megítélésre, a második negyedéves 1,7 százalékos GDP-növekedésre és a júniusi 10,1 százalékos…

Konkrétumok azonban nem derültek ki.
Tizenhat nap szünet után újra összeült a parlament, amelyen számtalan fontos témáról döntöttek a képviselők. Magyar Péter felszólalásában kiemelte, hogy ez a nyár próbára tette Magyarországot a forróság, az aszály, az energiahelyzet és a paksi erőmű részleges leállása miatt, amit a Duna extrém alacsony vízállása okozott. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszternek volt jó néhány izzasztó hete az elmúlt időszakban, ő jól láthatóan mindenre felkészült.
Az új Tisza-kormány Oroszországot biztonsági fenyegetésnek minősítette, ami éles szakítást jelent az Orbán-korszakkal. Moszkva figyelmeztetett: a fordulat veszélybe sodorhatja Magyarország orosz olaj- és gázellátását.
A magyarság 500 évvel ezelőtt, 1526. augusztus 29-én élte át történelmének egyik leggyászosabb napját. Nem csupán a Mohácsnál elhullt húszezer magyar vagy a már fél évszázada fennálló királyságunk addigi legnagyobb veresége miatt, hanem mert „nemzeti nagylétünk temetőjeként” ma is emlékeztet bennünket hazánk sérülékenységére. Magyarországot előszeretettel emlegetik keresztény nemzetnek, így ideje figyelembe vennünk, hogy a Szentírás alapján a nemzetek sorsa nincs örökre biztosítva. Tetteik, kollektív minőségük, erkölcsük alapján Isten megszabja minden nép határait és fennállási idejét (ahogy P…

Nincs lapát, halkabbak, nem veszélyesek a madarakra sem.

Az egyik legkeményebb, legszélsőségesebb kánikulai időszakot hozta.
Megjelent az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány új történelmi animációs filmje, a Mohács 1526, amely a magyar történelem sorsfordító eseményét, az 1526-os mohácsi csatát és annak előzményeit dolgozza fel. A film az idei év kiemelt történelmi évfordulójára, a mohácsi csata 500. évfordulójára készült. A jubileum alkalmából az Autentika egy határokon átívelő oktatási kezdeményezést is elindított: az … The post A csata, amely örökre megváltoztatta Magyarországot: Mohácsról szóló animációs film készült iskolásoknak (VIDEÓ) appeared first on Vasárnap.hu .

A HungaroMet előrejelzése szerint a tőlünk délre elhelyezkedő anticiklon áramlási rendszerében és a pénteken nyugat felől közelítő hidegfront előterében erőteljes délies áramlással szaharai porban dús levegő érkezik Magyarország fölé.
A Miss World világversenyen Magyarországot képviselő Végvári Janka nehéz helyzetbe került: begyulladt szemmel vág neki a következő divatbemutatónak, a topmodell kihívás utolsó körének. A szépségkirálynő Vietnámból üzent az újabb megmérettetés előtt.