
Megint a szurkolók miatt került bajba a Videoton – eljárást indított az MLSZ
Már az első fordulót követően fegyelmi ügybe keveredett a fehérvári együttes.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Már az első fordulót követően fegyelmi ügybe keveredett a fehérvári együttes.

A MÁV nem titkolja, hogy a következő napok megint óriási kihívás elé állítják a vonatokat és az utasokat is. De mi az oka ennek? Utánajártunk.

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bejelentette, hogy a vasúttársaság több azonnali és hosszabb távú intézkedést vezetett be annak érdekében, hogy a rendkívüli hőségben a lehető legkisebbre csökkentse a FLIRT motorvonatoknál korábban jelentkező műszaki hibák kockázatát. A társaság emellett új műszaki megoldásokat is tesztel a probléma végleges kezelése érdekében.
Súlyos kitolást szimatoltam, amikor Pista széles vigyorral megint rám sózott egy ilyen divatos négy és fél méteres SUV-t, ráadásul egy Omodát, de mivel mással nemigen jutottam volna le a Zone Campre, elvittem a feladatot. Elég hosszú ideig nem teszteltem autókat – a 2023 és 2025 közötti időszak szinte teljesen kimaradt – így kínai autóhoz sem […]

A légvédelem 55 rakétát és 265 pilóta nélküli repülőgépet elfogott az ország északi, déli és keleti régióiban.

Csekély veszteséggel kezdte a csütörtöki kereskedést a pesti börze vezető indexe.

Bár a Toyota-csoport első féléves globális értékesítése csökkent, a japán autógyártó sorozatban hetedik alkalommal is megőrizte világelső pozícióját. A siker hátterében továbbra is a hibridek iránti erős kereslet áll, miközben a kínai piac gyengélkedése és a közel-keleti konfliktusok érezhetően visszafogták az eladásokat.

A Duna történelmi mélységű, mínusz 121 centiméteres vízállása miatt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2026. július 30-án 50 százalékkal csökkentette a 2. blokk teljesítményét. A döntés egy sorozat része: korábban az 1. és 3. blokk termelését is visszafogták, utóbbit teljesen le is állították. Az erőmű a Dunából nyeri a reaktorok hűtéséhez szükséges vizet, a rekordalacsony vízszint azonban veszélyezteti a vízkivételi szivattyúk biztonságos működését. A további üzemeltetési döntéseket az aktuális mérések alapján hozzák meg, a biztonság és a környezetvédelmi előírások szem előtt tartásával.
A csapássorozattal az USA a keddi iráni offenzívát torolja meg, amelyben Teherán öt ballisztikus rakétát indított, sikertelenül.

Újabb háborús feszültség rázta meg az energiapiacokat: hét százalékkal drágult a kőolaj néhány óra alatt.
A tartós hőség miatt csütörtöktől ismét életbe lép a vörös kód Magyarországon. Kátai-Német Vilmos miniszter is figyelmeztetett. Ez megint brutális hőség lesz.
Újabb súlyos figyelmeztetés érkezett az elektromos rollerezés veszélyeire. Két tizenéves egyetlen rolleren közlekedett, a baleset után egyikük súlyos fejsérüléssel került kórházba.

A Dwayne Johnson, Jack Black, Karen Gilan és Kevin Hart főszereplésével készült kalandfilm-trilógia utolsó filmjét egy pokolian sűrű időszakban küldik moziba.

Talán nem véletlenül volt az 1848-as Tizenkét pont egyike a „Nemzeti bank”. Az eltökélt akarat a független nemzeti pénzre.

Egész jó felhozatalt hozott össze megint a kék csapat az előfizetői számára.

A tiszás levezető alelnök rászólt a miniszterelnökre, hogy közbeszólásával ne zavarja a szavazást.

Mondjuk, hova riasztották a tűzoltókat.

Már hagyomány, hogy az ikonikus vállalat mindig ráver a konszenzusra.

A napokban a reggeli hideg eddigi csúcsát döntöttük meg, előtte a júniusi hőkupolában a melegrekordokat hoztuk, most pedig a tegnapi szél hozott új számokat.

Miközben Észak Európában ciklonok és csapadék alakítják az időjárást, kontinensünk déli és délnyugati részén ismét tombol a hőség. A HungaroMet előrejelzése szerint a következő napokban egyre nagyobb teret nyer a forró, száraz légtömeg, amely a Kárpát medencébe is megérkezik, így Magyarországon is újabb erős felmelegedés kezdődik.

Nem indult jól a kedd a hazai fizetőeszköz számára: a forint ismét veszített erejéből.

A NIS tulajdonosváltása még mindig nem zajlott le.

Hamarosan megint érdemes lesz visszatérni a Zónába, ahol új szintre lép a frakciók harca.
Donald Trump amerikai elnök egy éjszaka alatt több tucat bizarr mesterséges intelligencia (MI) által generált képel árasztotta el követőit a Truth Social felületén.

Vasárnap már 39 fok is lehet.

Csődöt jelentett a nagy múltú Varta elemek gyártója Németországban, ezzel a feldarabolás előtt álló vállalatcsoport nördlingeni üzeméből 360-an kerülhetnek utcára. A szakszervezet tiltakozik, szerintük az ipari hanyatlással egyre gyakoribb gyárbezárások árát a kétkezi munkásokkal fizettetik meg, ezért a táradalomnak döntenie kell.

A színész ismét olajat öntött a Deadpool-rajongók reményeire.

Bővülhet A tűz és jég dala világa, ám megint csalódni fogunk, ha a fő történet folytatását várjuk.

Miközben az USA és Irán megint tizenhárom napon át lőtte egymást, a rezsim jemeni szövetségesei a héten bejelentették a Vörös-tenger kulcsfontosságú szorosának szaúdiakra vonatkozó blokádját. A húszik aztán nem támadtak meg tömegesen hajókat, de az újabb bizonytalanság a Hormuzi-szoros kiesése mellett már sok volt, ki is lőtt az olajár.

A Metal Gear és a Death Stranding atyjának már megint túl sok a szabadideje. Bedobott egy olyan gondolatot, amit senki más nem agyalhatott volna ki, csak Kojima.

Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.

Úgy néz ki, a Blizzard megint terjeszkedni akar, és ehhez legendás partnert találhatott magának.

Szombat, itt a nyár, a vonatok pedig megint feladták Nagykanizsa körül?

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

A friss hétvégi időjárás-előrejelzések szerint jön a harmincfokos kánikula de még előfordulhatnak zivatarok.

Ismét 40 fok közeli értékeket mérhetünk.

Ez már az ötödik ilyen csapás, amely a vállalat létesítményét éri.

A vasúti fejlesztésekhez szükséges törvénycsomag zárószavazását az utolsó pillanatban halasztották el, mert az Európai Bizottság újabb technikai módosításokat kért a magyar szöveghez. Az ügy jól mutatja, hogy az RRF-pénzekhez nem elég a politikai megállapodás.

Visszatér a kánikula a hétvégére, vasárnapra már 28-30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Vasárnap délutántól egyre többfelé alakulhat ki zápor, zivatar – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

A befektetők egyre határozottabban árazzák az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve újabb kamatemelését a folyamatosan dráguló olajárak miatt. A kötvénypiaci várakozások alapján a szeptemberi kamatdöntő ülésen már komoly esély mutatkozik a monetáris szigorításra, ami néhány héttel korábban még szinte elképzelhetetlennek tűnt - számolt be a CNBC .