
3 város, 3 koncert, 3 teltház – újra meghódította Olaszországot a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Három olasz városban, három teltházas koncertet adott a Miskolci Szimfonikus Zenekar 2026-os turnéján.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Három olasz városban, három teltházas koncertet adott a Miskolci Szimfonikus Zenekar 2026-os turnéján.
Folytatódik a cirkusz, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino robbantott ki. A svájci–olasz sportvezető átalakította volna a világbajnokság kereskedelmi jogait, amiből neki és a szervezetnek mesés bevétele származott volna. Úgy tűnt, a szakember Donald Trump támogatását is elvesztette, ám az amerikai elnök most üzent a FIFA-nak és a fenyegetőző többi szövetségnek.
Idén sem lesz olcsó az iskolakezdés: a szülők gyermekenként átlagosan 60 ezer forintos kiadással számolnak, az elsősöknél pedig 100 ezer forint a tervezett összeg. A családok költségeit az iskolaszerek mellett az étkezés, az osztálypénz és a különórák is növelik.
A magyar köztársasági elnök jogköre a klasszikus parlamentáris rendszer sajátjaként leginkább a német (Német Szövetségi Köztársaság) és az olasz köztársasági elnök hatásköreihez hasonlít. Ellenjelölt híján Baka András,73 éves egykori bíró megválasztása biztosra vehető.

Megérkeztek a Telex új technikai pólói és bringásmezei: prémium olasz gyártótól, női és férfi szabásban, limitált darabszámban. Futáshoz, edzéshez vagy a következő nagy tekeréshez.
Az egyiket az olasz határnál, a másikat Koper közelében.

Egy német, egy olasz és egy kanadai hegymászó, valamint két nepáli hegyivezető maradványait találták meg a Jalung Ri csúcsa közelében

Az olasz és a dán miniszterelnök szerint meg kell állítani az ellenőrizetlen migrációt, és új megoldásokat kell találni Európa védelmére

Pusztító aszály sújtja a Pó-völgy 3500 rizstermelőjét. A vízhiány miatt példátlan rotációs öntözést vezettek be. A kár 100 millió euró is lehet, a termést csak az olvadó alpesi gleccserek mentik.

Egy megsárgult, 19. századi dokumentum íratja át azt, amit a világ legnépszerűbb üdítőitalának eredetéről tudunk.
Az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni és a dán kormányfő, Mette Frederiksen közös dokumentumban kért szigorúbb fellépést a migrációs folyamatokkal szemben.

MADRID, SPAIN – JUNE 06: Security measures taken as Pope Leo XIV is welcomed by King Felipe VI, Queen Letizia and Prime Minister Pedro Sanchez at Madrid-Barajas Airport, 6 June 2026, in Madrid, Spain. Pope Leo XIV arrived in Spain on Saturday for a weeklong visit focused on migration, peace and dialogue, becoming the first pontiff to visit the country in 15 years. Alex Juarez / Anadolu (Photo by Alex Juarez / Anadolu via AFP) " data-large-file="https://neokohn.hu/files/2026/08/068_AA_06062026_2815599.jpg" /> Madrid igen agresszív módon reagál Olaszország döntésére, hogy augusztus 1-jétől…

A Mitsubishi még idén bemutatja Ausztráliában első újkori, tömegpiaci elektromos autóját.

Az Európába irányuló ellenőrizetlen migráció megállítását és az Európai Unió határain kívül eső regisztrációs központok (hotspot) létrehozását sürgette hétfőn kiadott közös nyilatkozatában Mette Frederiksen dán és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.

Egyszerű, de nagyszerű receptek: jégbe zárt gyümölcsök Vidos Márió konyhájából

Az Európába irányuló ellenőrizetlen migráció megállítását és az Európai Unió határain kívül eső regisztrációs központok (hotspot) létrehozását sürgetik.
Az olaszországi Volterra börtönben a rabok hivatásos színházi alkotókkal dolgoznak együtt a régóta futó Compagnia della Fortezza projekt keretében.
Sáfrány Emese, az egykori légtornász, ma már festőművészként találta meg önmagát, miközben kisfia nevelésére is nagy figyelmet fordít. Bár sokan hobbinak tartják a festészetet, Emese bebizonyította, hogy ez számára sokkal több ennél: a művészetét egy olasz galéria is elismerte, amely kétéves szerződést ajánlott neki.

Az olasz kormányfő a migráció és a közbiztonság kérdésében is jelentősen megkeményítette a retorikáját, aminek elsődleges oka egy új, tőle is jobbra álló politikai rivális.

Megint gondot okoz Olaszországban az Etna.

A BL-induló olasz meglepetéscsapat 30 millió eurót fizetett érte.

A Fricska helyén 2025 óta egy olasz bisztró üzemel, ahol ugyan nincs pizza, mégis az egyik legautentikusabb olasz étterem Budapesten.
A horvátországi turizmus idén kiemelkedő eredményeket könyvelhet el, különösen ami a Magyarországról, a Cseh Köztársaságból és Olaszországból érkező vendégeket illeti. Az eVisitor-rendszer előzetes adatai szerint 2026 első hét hónapjában ezen országokból jelentős növekedés tapasztalható a látogatók és az ott töltött éjszakák számában is. A július hónap pedig különösen erősnek bizonyult.
Nem véletlenül kerül ilyen sokba ez a 80-as évekbeli 400 lóerős elképesztő olasz sportkocsi.

Egyesek szerint csak a pózerek vesznek Ferrarit. Ha innen nézzük, akkor a pózerebbik énem – mert nyilván van olyan – simán víz alá nyomná a racionális Tomi fejét, csak hadd járhasson egy Amalfival. Legyen ilyen zöld, legyen hozzá passzoló árnyalatú bőr a beltere, és legyen biturbó V8-as, mert ezt is csodálatosan művelik az olaszok.

Az olasz kulturális miniszter szerint ez az elmúlt évek egyik legjelentősebb víz alatti régészeti felfedezése.

Az ellenőrzések szeptember 7-ig lehetnek érvényben.

Három évet töltött el Székesfehérváron az olasz jégkorongozó.

Olaszország leghosszabb folyója, a Pó vízszintje történelmi mélypontra süllyedt, ami válságos helyzet elé állítja az észak-olasz mezőgazdaságot, az ipart és az energiaszektort - írja cikkében a Bloomberg . A gazdálkodók terméscserére kényszerülnek, a mérnökök pedig újragondolják a vízgazdálkodást egy olyan régióban, amely az ország GDP-jének közel felét adja.
Stefani Joanne Angelina Germanotta, alias Lady Gaga nem hazudtolja meg gyökereit: olasz lányként nagyon szereti a tésztákat. Igaz, odafigyel arra, hogy ne egyen sokat belőle, és ha eszik is, olyan tésztát választ, amely durum vagy egyéb, egészséges alternatív lisztből készül. A paradicsomszószos mártás a kedvence, lehetőség szerint sok zöldséggel.

Kétszázötven éve, 1776. augusztus 9-én született Amedeo Avogadro olasz fizikus és matematikus, Quaregna és Cerreto grófja.

Kóstolj bele a vidéki olasz életérzésbe! Négy recept Frances Mayes Napsütötte Toszkána című könyvének harmincadik évfordulós kiadásából. The post Egyszerű nyári receptek Toszkánából – Frances Mayes konyhájából first appeared on 24.hu .
Imádom a kanyargást, a magas hegyeket, a szerpentineket is – és mostanában ehhez hozzáteszem: ha nincs rajtuk túl sok hajtűkanyar. Évtizedek óta érlelődött a fejemben a gondolat – jó lenne egyszer valami lankásabb, kevésbé drámai, de nagyon olasz túrát szervezni motorral. Megcsináltam.

Akit érdekel, hogy melyik zenész milyen Ferrarit hajtott, annak szól az Enzo Ferrari múzeumban, Modenában látható időszakos kiállítás.
Ha valaki azt gondolja, hogy egy hiperautó árát kizárólag a brutális teljesítmény vagy az egzotikus forma indokolja, annak érdemes bepillantania a Pagani modenai műhelyébe. Az olasz márka ugyanis olyan megszállott precizitással készíti autóit, hogy még a legapróbb alkatrészek is kisebb vagyont érnek.

Több mint kétszáz embert - közöttük számos turistát - menekítettek ki tűz miatt az észak-olaszországi Garda-tónál - közölték szombaton a tűzoltók. A tűz a legnagyobb olaszországi tó és egyben az egyik legkedveltebb turistacélpont nyugati partján fekvő Tignale faluban lángolt még a szombat délutáni órákban is. Elővigyázatosságból számos turistát menekítettek ki egy üdülőtelepről, valamint több nyaraló lakóit, ők szombat délután visszatérhettek házaikba.

Több mint kétszáz embert – közöttük számos turistát – menekítettek ki tűz miatt az észak-olaszországi Garda-tónál – közölték szombaton a tűzoltók.

Ennek előzményeként Róma a ceutai tömeges határsértés miatt visszaállította a határellenőrzést.

Spanyolország szombaton megkezdte az Olaszországból érkezők határellenőrzését, válaszul arra, hogy Róma a ceutai tömeges határsértés miatt visszaállította a határellenőrzést.
Alaposan elrontották Franco Colapinto olaszországi kiruccanását: a Forma-1-es Alpine 23 éves pilótájának autójából a Comói-tónál lopták el a holmiját. Az argentin versenyző az Instagramon fakadt ki, és közel hatmillió követőjének számolt be arról, mi történt vele.