
Megfutamodott Magyar Péter: nem engedték be Tóth Mátét Paksra
Tóth Máté szerint a kormányfő a szakmai egyeztetés helyett politikai látványeseményt rendezett, a késlekedés pedig akár 42 milliárd forintba is kerülhetett.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

Tóth Máté szerint a kormányfő a szakmai egyeztetés helyett politikai látványeseményt rendezett, a késlekedés pedig akár 42 milliárd forintba is kerülhetett.
Szomorú családi titokról vallott Tóth Gabi: az énekesnő elárulta, hogy Krausz Gáborral való válását követően nemcsak számos barátját veszítette el, hanem saját édesanyjával is megromlott a kapcsolata. Úgy érzi, édesanyja nehezen fogadta el, hogy neki sikerült meglépnie azt, amire ő korábban nem volt képes: kilépni egy rossz házasságából.
Tóth Máté szerint 42 milliárdos kárt okozott a kormány.

A miniszterelnöknek a szakmai párbeszédnél és az ország érdekeinél ezúttal is fontosabbnak bizonyult az abszolút filmszínház folytatása.
Tóth Máté energiajogász megkérdezte, miért nem használják Dunakiliti betonkockáit. Csakhogy azok szállítását addigra már meg is kezdték.

A trénerrel késő éjjel közölték, hogy új kapusra lesz szüksége...

Elkezdődött az angol másodosztályú bajnokság 2026/27-es idénye.

A 93. percben egy kifogott büntetővel tehette volna még emlékezetesebbé a favorit elleni szezonrajtot.
Az Index és skót lapok is arról írnak: a Celtic közel jár ahhoz, hogy megszerezze a Blackburn Rovers magyar válogatott kapusát, Tóth Balázst. Skócia bajnoka a visszavonuló Kasper Schmeichelt szeretné pótolni a magyar labdarúgóval. Tóth Balázs szerződése a jövő nyáron jár le a jelenlegi klubjánál.

Évek óta gyűjti az adományokat Tóth Zsuzsa, amelyekből rendszeresen Szabolcsba is jut.

A két boszorkány egészen különböző világából választottak egy-egy apró, de beszédes jelképet.

A Mi Hazánk elnöke pártja köztársaságielnök-jelöltjét, Tóth Mátét delegálja az eseményre, a Fidesz pedig úgy véli, nincs értelme meghallgatni a miniszterelnököt, aki „összevissza beszél”. A KDNP azt várja el a miniszterelnöktől, hogy „ebben a rendkívüli időszakban ne Facebook-kormányzást folytasson”.

A Mi Hazánk elnöke nem vesz részt a paksi találkozón, maga helyett energiaügyi főtanácsadóját, Tóth Máté energiajogászt küldi.

Tóth-Szántai József szerint bár mindenki maga döntheti el, hogy a lakását vagy házát kinek adja el, „egy ingatlan eladása nem légüres térben történik”.
Tóth-Szántai József miskolci polgármester arra kérte a város ingatlantulajdonosait és ingatlanközvetítőit, hogy „felelősen” járjanak el, ha a kassai cigánytelepről Magyarországra költöző családok érdeklődnek náluk. Bár elismerte, hogy minden tulajdonos szabadon dönthet arról, kinek adja el az ingatlanát, szerinte ennek az egész lakóközösségre hatása lehet.
Tojás helyett milliós gázsit kapott Tóth Gabi a tápiószecsői fesztiválon. A helyi polgármester azt is elmondta, mikor és miért választották fellépőnek az énekesnőt.
A német Bild szerint 1,7 millió euróért (617 millió Ft) válthat klubot Tóth Rajmund. Úgy tűnik azonban, mégsem a Miroslav Klose vezette Nürnberg lesz a befutó. A magyar válogatott futballista után több országból van érdeklődés.

Tóth-Szántai József szerint már elég sok rossz tapasztalatot szereztek arról, amikor valakik nem tartják be az együttélés alapvető szabályait.

A rendőrség is fokozott figyelemmel kísérte a rendezvényt.

A korábban nyíltan a Fideszt támogató énekesnő elismeri, tett azért, hogy közbeszéd tárgya legyen, amiért vállalja is a felelősséget. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az élete végéig bárki következmények nélkül megalázhatja.

Várnak minden motorsport-rajongót és a fotózás szerelmeseit egy különleges kiállításra a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton!

A zenekar csárdásozni tanította a közönséget.

Bata József tápiószecsői polgármester azt is elmondta, hogyan választották ki az énekesnőt és hogyan szerzett tudomást arról, hogy tojásdobálást terveztek ellene.
Helyszíni tudósítónk, Tóth András tegnap a spanyolországi Tarragonában fotózott, amikor minden elsötétült. Az ő képein mutatjuk be a szerdai teljes napfogyatkozást, ami 27 év után az első volt a kontinentális Európában.
Tóth Gabi és Tóth Vera a hosszú hónapokig tartó mosolyszünet után talán megtette az első lépést a békülés felé:úgy tűnik, a testvéri kötelék erősebb a köztük húzódó politikai nézetkülönbségeknél. Tóth Vera ugyanis nyilvánosan kiállt a húga mellett, Gabi pedig ezt hálásan fogadta. Mindez reményt adhat arra, hogy rendeződik a viszonyuk, és ismét közelebb kerülhetnek egymáshoz.

Az énekesnő békében szeretne élni.

Az énekesnő legújabb bejegyzésében nemcsak a legutóbbi fellépését ért támadásokról írt, hanem saját korábbi hibáiról és arról is, mit szeretne csinálni a jövőben. The post Tóth Gabi szerint újabb „felkoncolás” indult ellene: „Mintha rajtam lehetne megtorolni az elmúlt évek minden sérelmét” first appeared on 24.hu .

Bár egy ideje nincsenek jóban, most hosszú posztban állt ki Tóth Gabi mellett a nővére, elítélve a személyeskedő támadásokat. Emellett általában is felszólal az egyre erősödő gyűlölködés ellen.

Az énekesnő szerint húgával szemben már régen át lett lépve egyfajta vörös vonal.

Sajnálatát fejezte ki húgával kapcsolatban, akit szerinte már annyira bántanak, ami nem helyes. The post Tóth Vera Tóth Gabiról: Ő most az egyik olyan szereplő, akire rá lehet tenni egy egész korszak indulatát, csalódását és dühét first appeared on 24.hu .
Tóth Gabi és Tóth Vera kapcsolata az utóbbi hónapokban teljesen megromlott, olyannyira, hogy a testvérpár már hónapok óta egyáltalán nem beszél egymással, sőt az Instagramon is kikövették egymást. A helyzetet látva édesanyjuk próbált közvetíteni közöttük, és mindent megtett a családi béke visszaállításáért. Az elmúlt időszakban Gabit rengeteg bántás és támadás érte, melyekre most a nővére is reagált egy őszinte közleménnyel.

Szabó-Feltóthy Eszter és Milák Kristóf is hatodik helyen végzett a párizsi Európa-bajnokságon, előbbi úszó 200 méteres hátúszásban, utóbbi 50 méteres pillangóúszásban.

Milák Kristóf a hatodik helyen végzett 50 méteres pillangóúszásban a párizsi Európa-bajnokságon, míg Szabó-Feltóthy Eszter ugyancsak ebben a pozícióban zárt 200 háton.

Milák Kristóf és Szabó-Feltóthy Eszter is hatodik lett a saját számában. The post Kós Hubert elverte az Eb-mezőnyt, de az egyéni csúcsára is csak a fejét csóválta first appeared on 24.hu .
Két hatodik hellyel indult a magyar úszók számára a párizsi vizes Európa-bajnokság kedd esti programja: Szabó-Feltóthy Eszter 200 m háton, Milák Kristóf 50 m pillangón lett hatodik. Kós Hubert erődemonstrációt tartott a 200 m hát elődöntőjében, Európa-csúccsal nyert. Jackl Vivien ötödik lett a 800 gyors fináléjában.
Hivatalosan is kezdetét vette az idei Sziget fesztivál, Budapest pedig ismét megtelt zenével, világsztárokkal és persze, a hazai celebvilág legismertebb arcaival. A fesztivál első napján olyan nevek lépnek színpadra, mint Zara Larsson, a Twenty One Pilots, Sombr vagy a Bring Me the Horizon.


Baka Andrást, a Tisza Párt képviselőcsoportja által jelölt jogtudóst, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét választotta meg kedden az Országgyűlés Magyarország nyolcadik köztársasági elnökévé. A titkos szavazás első fordulójában 146 képviselő szavazott, Baka András 140:6 arányban, 0 tartózkodás mellett kapta meg a parlament támogatását. A választáson ő volt az egyetlen államfőjelölt, miután a Mi Hazánk jelöltje, Tóth Máté csak 6 ajánlást kapott, míg a Fidesz-KDNP illegitimnek definiálta a folyamatot.

ó hírt közölt azonban a napokban közösségi oldalán dr. Tóth Gergely, Keszthely polgármestere.

Nem dőlt el, melyik csapatban folytatja pályafutását az ETO egyszeres magyar válogatott játékosa, Tóth Rajmund.