
„Nagyon nincs ez rendjén” – Gyárfás Tamás védője az Indextől tudta meg, hogy az ügyészség elutasítaná a perújítást
A perújításról a Fővárosi Ítélőtábla dönt, elutasítás esetén már csak a Kúria marad Gyárfáséknak.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

A perújításról a Fővárosi Ítélőtábla dönt, elutasítás esetén már csak a Kúria marad Gyárfáséknak.

Már nagyon szabadulna a börtönből Gyárfás Tamás, de egyelőre még várnia kell.
Megrázó őszinteséggel beszélt a felnőttfilmes szakma legsötétebb időszakáról Kovács István, azaz Kovi. A rendező-producer a Médiapiac című műsorban Boros Tamás kérdéseire válaszolva elismerte: tudott olyan esetekről, amikor nőket súlyos testi és lelki sérelmek értek a forgatásokon, mégsem fordult velük a rendőrséghez.
A külügyminiszter Ablonczy Balázs történészt kérte fel párizsi nagykövetnek, a választási földrajz kapcsán ismertté vált Bódi Mátyás Barcelonában lesz főkonzul, Varsóban Mitrovits Miklós történész, polonista lesz a nagykövet, Pekingben pedig Hajba Tamás Kína-szakértő.

Jeles sztárügyvédek már felajánlották Kiss László védelmét.

Újabb politikai vita alakult ki Kövér László és Kőszegi Krisztián kézfogási incidense körül. Menczer Tamás szerint nem a házelnök, hanem a Tisza alelnöke volt udvariatlan a bátai rendezvényen.

Bognár Tamás nem gyűjtött rajongókat Törökországban. The post Magyar bíró ült a Trabzonspor hétvégi bajnokiján a VAR-szobában, a törökök nem voltak elájulva tőle first appeared on 24.hu .
Valami zavar van az erőben Nyíregyházán. A futballcsapat az első öt meccsből kettőt megnyert, hármat elveszített, vagyis lényegében a papírformának megfelelően kezdte a szezont. A helyzetet nehezíti, hogy Bódog Tamás vezetőedző a harmadik forduló után kapott egy négymeccses eltiltást. Most pedig szópárbajba keveredett a főnökével, és ismét téma lett az edző kapcsán az Újpest.

Nem rejtette véka alá csalódottságát Pető Tamás a Mezőkövesd elleni vereség után.

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter, Sándor Zsolt vezérkari főnök és Bali Tamás, az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság légierő parancsnokhelyettese a helyszínről számolt be a hétfőn Szolnoknál lezuhant Gripen vadászgép balesetének részleteiről.

A honvédelmi miniszter Sándor Zsolt vezérezredessel és Bali Tamás dandártábornokkal számolt be a szolnoki katonai repülőtéren történt balesetről. A géppár tagjai egy-egy elleni légi harcot gyakoroltak, amikor váratlan hiba következett be. Műszerezettség nélkül maradt a vezérgép, a két pilóta közösen próbált eljutni Szolnokra. Svédországból is jönnek majd szakértők a baleset körülményeinek kivizsgálására.

„Idősebb nyújt kezet fiatalabbnak, magasabb rangú az alacsonyabb beosztásúnak, nő a férfinak” – véli a fideszes politikus.

A fideszes politikus szerint a kézfogásnak megvannak az alapvető szabályai, és sosem késő megtanulni őket. The post Menczer Tamás: Kövér László és Kőszegi Krisztián eseténél valaki bunkó volt. Nem Kövér László volt az first appeared on 24.hu .

Totyik Tamás részletesen elmondta, mi a baj az oktatást segítő munkatársak fizetésével, és az egészségügyből hozott példát. Az önkormányzati fenntartói visszavételnek szerinte a jogát szükséges megteremteni, a falvak ugyanis aligha akarnak és tudnak majd iskolát fenntartani.
Újabb fordulatot vett Bódog Tamás ügye. A Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője az MTK elleni bajnoki előtt azt állította, hogy a négymeccses eltiltása mellett saját klubja is „milliókra megvágta”. Révész Bálint tulajdonos most határozottan cáfolta a tréner szavait: állítása szerint Bódog egyetlen forint büntetést sem kapott a Szparitól. Sőt, a klub még jogi segítséget is felajánlott neki.

Szent István király, Szent Imre herceg és Boldog Gizella hitelesített csontereklyéi a magyarországi Tóthpál Tamás hagyatékából származnak, gyermekei ajándékozták a prágai magyar katolikus közösségnek.

A volt kormánypárt európai parlamenti képviselője vasárnap gondolt egyet, és miközben az ország a paksi atomerőmű újraindítására figyelt, Lannert Juditnak címzett egy szókimondó posztot. Deutsch Tamás a miniszter két héttel ezelőtti bejegyzésére reagált hirtelen, amelyben a kormány tagja a fideszes politikusnők által korábban használt irodát és fürdőszobát mutatta be az „orbáni luxus” örökségeként.

Fotó: Vajda Tamás Facebook oldala " data-image-caption=" Fotó: Vajda Tamás Facebook oldala " data-large-file="https://neokohn.hu/files/2026/08/784252256_1389832789788350_3200179666874654243_n-1024x610.jpeg" /> Fővám téren a Magyarországon Élő Palesztinok Közössége szervezett palesztinpárti tüntetést egy Hamász-terrorista támogatására, míg a Herzl téren zsidó szervezetek és civilek álltak ki Izrael mellett, valamint a magyarországi zsidóság biztonságáért. A „Nem húzódunk félre. Itthon vagyunk.” – Több mint százan álltak ki Izrael és a magyar zsidóság mellett Budapesten bejegyzés először Neokohn…

Tamás Olivér gólja döntött
Az örök klasszikusok között talán még sokszor láthatjuk majd Bódog Tamás nyilatkozatát, amelyet klubja, a Nyíregyháza MTK elleni találkozója előtt adott. A Szpari vezetőedzője nem ülhet a kispadra labdarúgó-NB I 5. fordulójában, miután a két héttel ezelőtti, Debrecen elleni kiborulása folytán a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága négy mérkőzésre eltiltotta. Az 55 éves tréner most elárulta, az esetért ennél súlyosabb büntetést is kapott, méghozzá saját csapatától.

A Nyíregyháza eltiltott vezetőedzője már az MTK elleni háromgólos bajnoki előtt üzent az MLSZ-nek.

A dubaji ingatlanpiac a február végén kirobbant iráni konfliktus hatására jelentősen visszaesett, és az ingatlanárak is elérhették a mélypontot. Április óta fokozatosan élénkül a forgalom és az árak növekedése várható, ami a forint erősödésével kedvező lehetőséget teremt a befektetési céllal vásárlók számára - mondta Bencsik Tamás, a dubaji székhelyű Livin Experts társalapító-ügyvezetője az MTI megkeresésére.

Bódog Tamást négy meccsre eltiltották, sörözve követi a csapatát a lelátóról. The post „Én is vétkes vagyok” – megint beleállt a magyar játékvezetésbe az NB I-es edző, akit milliókra büntetett a klubja first appeared on 24.hu .

Rónay Tamás nagy ívű elemzés helyett egy hiánypótló tananyagot adott az Orbán-modell európai exportjáról.

A legendás műsorvezető elárulta, milyen élmény volt visszatérni a képernyőre.

Hatalmas érdeklődés kísérte péntek este a Debreceni Virágkarnevál egyik könnyűzenei programját.

A 94 éves tévés a közmédia vendége volt augusztus 20-án. A támadásokat kikérte magának.

A személye elleni támadásokat kikérte magának. The post Vitray Tamás elmondta, milyen volt évtizedek után visszatérni a köztévébe first appeared on 24.hu .
Horváth Tamás, hazánk egyik legkedveltebb előadója hosszú évek óta meghatározó alakja a magyar zenei életnek. Számos sláger és televíziós szereplés fűződik a nevéhez, legutóbb például A Nagy Duett című műsor zsűritagjaként láthatták a nézők, ahol Lékai-Kiss Ramóna, Kasza Tibi és Stohl András társaságában szórakoztatta a közönséget. Most azonban nem egy új dal vagy tévés szereplés kapcsán került reflektorfénybe, hanem egy őszinte és megható vallomás miatt, amelyet közösségi oldalán osztott meg rajongóival.

Harmadik országból érkező dolgozók nélkül nem állítható át a magyar gazdaság arra az innovatív működésre, amit a Tisza megcéloz – írja saját tapasztalatából gyárvezető szerzőnk. The post Renner Tamás: A nyugati bérekhez keleti munkaerő is kelleni fog – krónikus a munkaerőhiány Magyarországon first appeared on 24.hu .
Vitray Tamás is a megújuló közmédia ünnepi műsorának vendége volt augusztus 20-án. A 94 éves televíziós legenda ezúttal is bizonyította, hogy évtizedek ide vagy oda, a televíziózás továbbra is fontos része az életének. Vitray a műsor után elmesélte a Blikknek, hogyan érezte magát a stúdióban, és azt is elárulta, mit gondol az őt ért támadásokról.
Több száz ember gyűlt össze a Herzl Tivadar téren, hogy demonstráljon az ellen a megmozdulás ellen, amelyet azonos időpontban a Vámház körúton tartottak egy Hamasz-ezresedes szabadon bocsátásáért. A tüntetésen Édes Eszter és Vajda Tamás mellett Kulifai Máté, a Hetek főszerkesztő-helyettese is beszédet mondott. Ezt olvashatják az alábbiakban.

Faragó Tamás önkormányzati képviselő beszélt a jó hírről.

A lapunk főszerkesztője szerint különösen beszédes volt, hogy éppen Szent István vendégekről és jövevényekről szóló intelme került a műsorba.

Boros János szerint a Barcsi Tamás nyílt levelében megfogalmazott vádak tájékozatlanságról tanúskodnak, téves információkat tartalmaznak és méltatlanok a Doktori Iskola oktatói és hallgatói által végzett munkával szemben.

Sokak megrökönyödésére kedélyes beszélgetést folytattak a megújuló M1 csatornán Vitray Tamással, a pártállami televíziózás hírhedt alakjával, este pedig Alföldi Róbert provokatív István a király átiratát nézhettük a közszolgálatiság jegyében.

Vendégünk Bogyó Tamás, a Dunakeszi Teniszklub elnöke, és Tóth Zsombor teniszedző.

Az MTI egykori főmunkatársa 80 éves volt.

A pesti művészvilág gyászolja a Hungarikonok gyűjtemény alapítóját.

Vitray Tamás volt az M1 ünnepi műsorának vendége és a legendás televíziós megjegyezte, hogy körülbelül húsz éve nem járt az intézménynél, hozzátéve: korábban valószínűleg be sem engedték volna. The post Vitray Tamás: A televíziózás már nem olyan családias, mint régen first appeared on 24.hu .