
Magyar Péter: Alkotmányos volt Sulyok Tamás eltávolítása
„A pillanat, amikor a Fidesz által megválasztott alkotmánybírók elkaszálták a Fidesz minden beadványát” – írta a kormányfő
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

„A pillanat, amikor a Fidesz által megválasztott alkotmánybírók elkaszálták a Fidesz minden beadványát” – írta a kormányfő
Visszautasította az Alkotmánybíróság (Ab) az alaptörvény-módosítások elleni Fidesz-KDNP-s beadványokat hétfői ülésén. Az Ab mindhárom esetben elsősorban hatáskör hiányára hivatkozott. A Fidesz-KDNP az alaptörvény tizenhetedik módosításának egyes passzusait támadta meg utólagos normakontroll-eljárás keretében. Az ellenzéki pártszövetség megsemmisítését kérte annak a passzusnak, amely azonnali hatállyal megszüntette Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását. Kezdeményezték a parlamenti képviselők választhatóságára vonatkozó … The post Hatáskör hiányára hivatkozva döntött az Alkotmánybír…

Jóváhagyták a Tisza-kormány eddigi legnagyobb döntéseit: Sulyok Tamás leváltását, a 12 éves mandátumkorlátot és az alkotmánybírók 70 éves korhatárát.
Visszautasította az Alkotmánybíróság az alaptörvény-módosítások elleni Fidesz-KDNP-s beadványokat hétfői ülésén. Ezzel jóváhagyták a Tisza-kormány eddigi legnagyobb döntéseit. Alkotmányos volt Sulyok Tamás eltávolítása is az Alkotmánybíróság szerint, Magyar Péter miniszterelnök rögtön üzent közösségi oldalán.

„Alkotmányos volt Sulyok Tamás eltávolítása, a 12 éves képviselői cikluskorlát és a 70 éves alkotmánybírói korhatár is” – kommentálta az Alkotmánybíróság friss döntését a miniszterelnök.

A döntés szerint alkotmányos volt Sulyok Tamás eltávolítása.

A testület nem azt mondta ki, hogy Sulyok Tamás leváltása rendben volt.

Eldőlt a 17. Alaptörvény-módosítás egyik legfontosabb jogvitája: mindhárom panaszt elutasították.

Minden pontban visszautasították az ellenzéki képviselők beadványát. Így érvényben marad Sulyok Tamás mandátumának megszüntetése és a képviselői mandátumok korlátozása is. Magyar Péter erre azt írta, hogy „Akkor ez is ✅”.
Sulyok Tamás visszahelyezését, a parlamenti képviselők mandátumkorlátozásának eltörlését, és az alkotmánybírák nyugdíjkorhatárárnak emelését kérte a Fidesz.

Ezzel jóváhagyták a Tisza-kormány eddigi legnagyobb döntéseit: Sulyok Tamás leváltását, a 12 éves mandátumkorlátot és az alkotmánybírók 70 éves korhatárát. The post Döntött az Alkotmánybíróság: maradhat a 17. alkotmánymódosítás first appeared on 24.hu .
Sulyok Tamás eltávolítását is megtámadta a Fidesz, nem járt sikerrel. Az egyik alkotmánybírónak Orwell jutott eszébe. Magyar Péter azt írta, akkor ez is pipa, a Fidesz meg úgy ír lefejezett alkotmánybíróságról, hogy még csak Hende Csaba távozott.

Elsősorban Magyarországnak lenne érdeke, hogy rendezze viszonyát Ukrajnával. Az Orbán-korszak utáni kármenetés lehetőségéről, a Tisza-kormány előtt álló feladatokról is szól Stark Tamás HVG számára írt úti beszámolója. A történész tíz nap alatt több ukrajnai települést is felkeresett. Élményeit történeti-közéleti kontextusba helyezve foglalta össze.

Nem mindennapi kihívás elé állt a hétvégén Németh Tamás, a fiatal dunaújvárosi naturál erősember.

Déri Tamás hihetetlen helyeken képes fejen állni. Nézze meg a képeket, nem hisz majd a szemének!

Nagy port kavartak a Katona József Színház nemrég leköszönt igazgatójának szavai.

Három, komoly közjogi vitát kiváltó Tisza-kormányzati intézkedésről dönthet hétfőn az Alkotmánybíróság. A testület többek között Sulyok Tamás államfői megbízatásának megszüntetését, az alkotmánybírók korhatárát és a parlamenti képviselők tizenkét éves cikluskorlátozását vizsgálja.
„A legelismertebb színházigazgató és színésztanár voltál, volt rengeteg időd, amíg sürgethetted volna egy olyan testület felállítását, amely az ilyen eseteket emberhez méltó módon kezeli, de nem tettél semmit, se te, sem a veled egy hajóban evezők."

Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén három, az Alaptörvény 17. módosításához kapcsolódó ügyben is döntés születhet

A színész demagógiával vádolja az egykori színházigazgatót. The post Lengyel Tamás keményen reagált Máté Gábor Eszenyi Enikőről tett kijelentéseire first appeared on 24.hu .

Volt egy kérdés, amire kerek-perec azt mondta, hogy hülyeség.

Több ügyet tárgyal a testület hétfői ülésén.

Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén három, az Alaptörvény 17. módosításához kapcsolódó ügyben is döntés születhet.

Az új politikai vezetéssel nagyon sok eddigi magánember vált közszereplővé. De mit kell elviselniük, és a távozók, illetve családtagjaik közül meddig számít valaki közszereplőnek? Erről beszélt Kende Tamás, az ELTE Jogi Kar Nemzetközi Tanszék docense az InfoRádióban.

A testület Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának megszüntetését, az alkotmánybírók régi-új korhatárát és a parlamenti képviselőket sújtó tizenkét éves cikluskorlátozást is vizsgálja.

Eszenyi Enikőt is kritizálta.

Hétfőn Sulyok Tamás leváltásáról, az alkotmánybírák korhatárának bevezetéséről és az országgyűlési képviselők mandátumkorlátozásáról is dönthetnek.

Ennyi.
Egy súlyosan állapotban lévő, mentálisan beteg fiatalember végezte ki az édesapja anyósát kegyetlenül még tavaly novemberben Abonyban. G. Tamásnak kiskorától kezdve gyógyszereket kellett szednie, de alapvetően korábban sosem viselkedett agresszívan. Ezúttal attól borult el az agya, hogy megdorgálták, miután megivott egy üveg kölyökpezsgőt. A Blikk elérte a letartóztatott férfi testvérét, aki újabb megdöbbentő részleteket árult el a családi tragédia hátteréről.

Asztalnál fingás, napfogyatkozásból politika, Roger Federer és az érthetetlen összefüggések.
A Nyíregyháza már egyébként is eltiltott vezetőedzője, Bódog Tamás megint nem értett egyet a Kisvárda elleni mérkőzésükön hozott játékvezetői döntések mindegyikével. A találkozó után a tréner elárulta: abban bízik, nem verte szét Oláh Bálint a könyökével játékosa, Tarcsi Dávid fejét. A Nyíregyháza labdarúgóját az eset után kórházba kellett szállítani koponya CT-re, míg a kisvárdai vétkest sárga lappal jutalmazta a játékvezető.

Vitray Tamás 94 évesen adott interjút az Origónak, amelyben a mai televíziózásról is beszélt.

Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője hívta fel a figyelmet egy, a közéleti személyiség által írt publicisztikára.
„Gyere Egérke, gyere kicsi lány!" – hangzott el Vitray Tamás legendás mondata az 1988-as szöuli olimpián, amikor Egerszegi Krisztina mindössze 14 évesen és 41 naposan pályafutása első olimpiai aranyérmét nyerte 200 méteres hátúszásban. Az úszóklasszis ezután számos további sikert ért el, ma, azaz augusztus 16-án pedig az 52. születésnapját ünnepli. Noha számos olyan sikert ért el, amiről más sportoló csak álmodik, Egerszegi mindig szerény maradt, emiatt is példakép sokak számára.

A Fidesz és a KDNP parlamenti képviselői kértek utólagos normakontrollt. The post Hétfőn tárgyal Sulyok Tamás eltávolításáról és a parlamenti mandátumkorlátról az Alkotmánybíróság first appeared on 24.hu .
Tavaly még Sulyok Tamás akkori államfő szónokolt a megnyitón.

Nem született döntés valamennyi, a Fidesz és a KDNP által megtámadott Alaptörvény-módosítás ügyében az Alkotmánybíróság augusztus 13-i ülésén.
Hatalmas sikert könyvelhetett el a Ferencváros labdarúgócsapata a Górnik elleni továbbjutással, ám a zöld-fehéreknél senki sem szeretne itt megállni. Hajnal Tamás sportigazgató szerint a Trabzonspor ellen is mindent megtesznek azért, hogy borítsák a papírformát és kiharcolják az Európa-liga főtábláját. Közben azonban az NB I-ben is sürgősen fel kell venniük a ritmust.
Hétfőn számos meghatározó döntésről tárgyal az Alkotmánybíróság. Augusztus 17-én tart ülést a testület, ahol a Sulyok Tamás államfő elmozdítását lehetővé tévő Alaptörvény-módosításról, valamint az alkotmánybírók 70 éves korhatáráról és az országgyűlési képviselők 12 éves mandátumlimitéről is tárgyalnak.

Ezen kívül döntenek az országgyűlési képviselők választhatóságának 12 éves időkorlátjáról, valamint az alkotmánybírók mandátumának korhatár miatti megszűnéséről is.