
Baka Andrást csak Baka András ütheti ki az államfői székből, de van még néhány titkos jelölt
A jogtudóst egykor úgy menesztették, ahogyan most Sulyok Tamást. Na és Luke?
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)

A jogtudóst egykor úgy menesztették, ahogyan most Sulyok Tamást. Na és Luke?

Sulyok Tamás mandátumának megszűnése óta Forsthoffer Ágnes látja el ideiglenesen a köztársasági elnöki jogköröket, az Országgyűlésnek pedig hamarosan új államfőt kell választania. Magyar Péter miniszterelnök július 19-én Polgár Juditot kérte fel a tisztségre, a sakknagymester azonban visszautasította a felkérést. Ezt követően a kormányfő Fülöp Botond ügyvéddel, Romsics Ignác történésszel, valamint Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökével is találkozott, akik sokak szerint jó eséllyel lehetnek jelöltek a Tisza-párt oldaláról. Hivatalos jelöltet egyelőre nem jelentettek be, a Tisza…

Az alaptörvény 17. módosításával Sulyok Tamás volt államfő mandátuma július 20-án 0 órakor megszűnt, jogköreit az alaptörvény rendelkezései szerint ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el. Magyar Péter már találkozott Fülöp Botond ügyvéddel - aki Vidéki Prókátor néven hívta fel a sajtó figyelmét a kegyelmi ügyre 2024-ben -, Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal, egyetemi tanárral és Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökével. Romsics Ignác és Fülöp Botond neve az aHang mérésénél is bekerült az első hatba.

A Fővárosi Törvényszék elnöke azt akarja elérni, hogy töröljék az Orbán-kormány idején politikai bosszúból bevezetett intézkedéseket. Célja, hogy a bírói karnak legyen hatása a jogalkotásra, legyen vége a büntető törvénykönyv állandó változtatásának, a követhetetlen módosításoknak.

A Tisza Párt szombati frakcióülésén választja ki köztársaságielnök-jelöltjét, lehetőség szerint több személy közül – közölte Bujdosó Andrea frakcióvezető, aki neveket egyelőre nem árult el. Az Országgyűlés jövő kedden szavazhat Sulyok Tamás utódjáról, a jelöléseket hétfő délelőtt tíz óráig kell benyújtani. A Fidesz és a KDNP bojkottálja az államfőválasztást, mert illegitimnek tartja Sulyok eltávolítását. A korábban felkért Polgár Judit sakkozó visszautasította a jelölést, így a Tisza más jelöltek után kutat.

„Gondoljátok végig, hogy jó poén-e az életeteket kockáztatni” – tanácsolta Kádár Tamás. The post A Sziget szervezői óva intenek mindenkit attól, hogy az alacsony vízállást kihasználva lógjanak be a fesztiválra first appeared on 24.hu .
Mérnökcsaládból ment a jogi karra, a nyomozási bírói pályára a 2006-os demonstrációk terelték. Nem gondolta volna, hogy ilyen viharos lesz az Országos Bírói Tanácsban eltöltött hat évük, a lejárató kampányokért „borzasztó” árat fizettek. A Fővárosi Törvényszék új elnökeként fontosnak tartja, hogy eltöröljék azokat a jogalkotási változásokat, amiket az Orbán-kormány az utolsó évében vezetett be politikai bosszúból. HVG-portré.
Érdekes párhuzamot vont egy fontos témával az EP-képviselő.
A fideszes politikus arra jutott, hogy amit Magyar Péter kormányzás címen művel, az sokkal rosszabb, mint „asztalnál fingani akaratlanul”.

Országszerte ötezer egyedül élő idős embert keresnek meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai ezekben a napokban, hogy a hőségben leginkább veszélyeztetett időseknek szükség esetén segítséget nyújtsanak. A részletekről a szolgálat kommunikációs vezetőjét, Romhányi Tamást kérdezte az InfoRádió.

Megindultak a találgatások Sulyok Tamás utódjáról.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) elnöksége ellenszavazat és tartózkodás nélkül Balázs Ildikót, az Auchan Magyarország Kft. eddigi vállalati kapcsolatokért, fenntarthatóságért és kommunikációért felelős igazgatóját választotta a szervezet új főtitkárává, a poszton Kozák Tamást követi, aki a Gazdasági és Energetikai Minisztérium kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkáraként folytatja pályafutását.

A Fidesz szerint Sulyok Tamás az utolsó legitim köztársasági elnök.

Szerinte az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás.

A műsorvezető jogi útra tereli az ügyet.

Jövő héten dönthet az Országgyűlés Sulyok Tamás utódjáról, miután a Tisza-frakció kezdeményezte az új köztársasági elnök megválasztását. Magyar Péter korábban Polgár Juditot kérte fel a posztra.

Balázs Ildikó Kozák Tamást követi az OKSZ főtitkári pozíciójában.

Ügyvédje szerint jó esélyekkel indulnak; a csatorna korábban utalt rá, hogy szerződtetni fogja a műsorvezetőt, majd „mondvacsinált vagy nem mondvacsinált okokkal kidobta őt a szerződésből.” The post Nem ő kapta az új híradó műsorvezetői székét, jogi lépéseket tesz a TV2 ellen Gajdos Tamás first appeared on 24.hu .

„Nem tesz jót a TV2 egyébként is megtépázott renoméjának, ha mi a nagy nyilvánosság előtt elmondjuk, miben nem voltak korrektek” – fogalmazott Magyar György, Gajdos Tamás ügyvédje.
Egy tányér gőzölgő húsleves és kötetlen beszélgetés – a Majd megeszlek podcast első adásában Balázsy Panna és Wágner Tamás vendége Krug Emília volt. A képernyőről ismert újságíró nemcsak a politikáról és a televíziózásról beszélt őszintén, hanem az édesanyja elvesztéséről, a pályaváltásról és egy új mátrai otthon megtalálásáról is.
Gajdos Tamás komoly csalódással szembesült, amikor kiderült, hogy a TV2 megújuló Híradójának műsorvezetői székébe nem őt választották. Bár a tévés szerint korábban a csatorna részéről egyértelmű utalások történtek arra, hogy ő lesz az új műsorvezető, a szerződéskötés az utolsó pillanatban meghiúsult. Az ügy kapcsán Gajdos jogi lépéseket tervez, az ügyvédje, dr. Magyar György szerint ugyanis a televíziós szakember jelentős kárt szenvedett el a történtek miatt.
Rózsa Tamás villamosmérnök szívelégtelenségben szenvedett, 14 százalékos pumpafunkcióval mindössze három-öt évet jósoltak az orvosok. Mivel nem maradt veszítenivalója, saját magán végzett úttörő kísérletet az édesapjával közösen fejlesztett lágylézer-technológiával. Az eredmény még az orvosait is megdöbbentette – a módszert különböző betegségekre ma már hírességek is sikerrel alkalmazzák.
Életét vesztette egy 30 év körüli férfi, miután több tíz métert zuhant egy omladozó kőfalról Esztergomban. A helyiek szerint a veszélyes magaslat régóta vonzza a fiatalokat, akik gyakran kihívásként másznak fel oda a tiltótábla ellenére is.

Hat hónapja még minden bizonytalan volt: Horváth Tamásék mérföldkőhöz érkeztek.
Új életet kezd Fodor Zsóka, ugyanis 84 évesen ismét összepakolja minden holmiját, s új otthonba költözik, immáron kilencedik alkalommal. Az ország Magdi anyusának szeptemberben kell kiköltöznie a szeretett lakásából, s bár sokáig úgy tűnt, nem talál megfelelő ingatlant magának, Kalamár Tamás, a Barátok közt atyja ismét segített neki.
Pozsgai Zsolt szerint a Madách Színháznak vissza kellene térnie a hagyományos, minőségi prózai színjátszáshoz a jelenlegi, tisztán musicalközpontú repertoár helyett. A rendező éles kritikával illette a színház jelenlegi igazgatóját. Úgy fogalmazott, Szirtes Tamást egyetemre küldené tanítani, átadva a helyet az új generációnak. Nagybaczoni Nagy Kati is megszólalt az ügyben.

A rendkívüli hőség a hajléktalanok számára is komoly veszélyt jelent. Az InfoRádió Romhányi Tamást, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjét kérdezte.

Forró este, felejthetetlen koncert: Veréb Tamás őszintén mesélt a kulisszák mögötti élményekről.

Az elmúlt hetek legtöbbet vitatott közéleti eseménye a köztársaságielnök-választás volt. Talán azért is szorított minden más nagyon fontos kérdést háttérbe, mert ez volt, úgymond, Magyar Péter első számottevő kudarca. A teljesen méltatlan és úgy is távozó Sulyok Tamás leköszönése után bejelentette, hogy a társadalom legszélesebb rétegeitől kérnek javaslatokat, majd egy napra rá nyilvánosságra hozta, hogy Polgár Juditot, a sakktörténelem legkiválóbb női szereplőjét szeretné az elnöki székben látni. Ő nem vállalta, a miniszterelnök pedig komoly önkritikát gyakorolt: magára vállalta a felelőssége…
Pozsgai Zsolt drámaíró és rendező kiáltványban szólította fel a Madách Színház vezetését, hogy az igazgatói pályázat kapcsán térjenek vissza az intézmény eredeti küldetéséhez: a minőségi prózai színház hagyományához. Véleménye szerint a színház 2002 óta ugyan kiemelkedő színvonalon működik zenés színházként, de huszonnégy év után elérkezett az idő, hogy újra a klasszikus és kortárs drámák, valamint a nagy formátumú színészi alakítások kerüljenek a középpontba. Pozsgai szerint a musicalprofil kialakítása számos tehetséges prózai színész pályáját törte meg, és a közönséget is megfosztotta a mély…

A NER-hez, illetve konkrétan Mészáros Lőrinc felcsúti oligarchához több szálon is köthető, korábban az Echo TV-nek és a Mészáros Csoportnak dolgozó Hajdú Gábort választotta ki Bodacz Balázs, az M1 csatornaigazgatója az M1 Híradó főszerkesztőjének, ezt a közmédia jelentette be közleményben. A hírre több politikus, köztük Magyar Péter miniszterelnök, Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere és Jámbor András, Pikó András józsefvárosi polgármester tanácsadója is reagált.
Horváth Tamás és a felesége repülővel indultak nyaralni, ami az esetükben különleges előkészületeket igényelt. Péterfi Andi az év elején szenvedett súlyos lábsérülést, s azóta nemigen tudott utazni a házaspár.

Három hónapon át egyeztetett a TV2-vel Gajdos Tamás arról, hogy a megújuló hírműsor, a TV2 Tények helyett jelentkező TV2 Híradó egyik műsorvezetője legyen, a csatorna azonban végül másoknak adott felkérést. A televíziós jogi képviselőhöz fordult, a TV2 szerint viszont a tárgyalások nem vezettek megállapodáshoz.
Ügyvédhez fordult Gajdos Tamás. A műsorvezető, akinek a neve elsőként merült fel, mint a TV2 megújuló hírműsorának egyik arca, a vasárnap este kiadott közleményben már nem szerepelt. A 68 éves televíziós állítása szerint három hónap egyeztetés és szerződésről való tárgyalás után alig két hete mondták vissza a felkérést, ami miatt ügyvédhez fordul.

Véget ért a Forsthoffer Ágnes ideiglenes köztársasági elnök által összehívott tanácskozás. A Magyar Jelen stábja is a Sándor-palotánál járt, Lipták Tamás munkatársunk a közösségi médiában beszámolt az elhangzottakról.

Fülöp Tamás régóta dolgozik már egyedül a projektjén, amihez ráadásul egy igen népszerű motort használ.

Egy fiatal életét vesztette Esztergomban miután lezuhant a Szent Tamás-hegy egyik részéről.

Az ellenzéki párt belső körlevelében az áll, hogy a Fidesz illegitimnek nyilvánította Sulyok Tamás eltávolítását az államfői tisztségből, és illegitimnek tekinti a „tiszás Forsthoffer elnök asszony megbízatását”.

Bódog Tamásnak lenne rá egy szava, mit csinált a Nyíregyháza a második félidőben.

Amit szabad Majkának, nem szabad a kisembernek.