Kádár Tamás: Ezt a pár napot Magyarország legnagyobb turisztikai eseményéért érdemes kibírni
Hiába a fejlődés, a szervezők már felkészültek a panaszokra.
Legfrissebb hírek és cikkek az összes magyar sajtóforrásból ebben a témában. (40 cikk)
Hiába a fejlődés, a szervezők már felkészültek a panaszokra.
Jött a papírforma, Baka András lesz Magyarország új köztársasági elnöke. A kétharmados parlamenti többséggel bíró Tisza Párt mögötte áll, az ellenzéki pártok viszont a jelölése pillanatától támadják. Részükről nem számíthat sok támogatásra.Bóka János fideszes frakcióvezető máris tudni véli, hogy Baka András a Tisza bábja, csak addig maradhat a helyén, amíg Magyar Péter „egy kommenttel le nem váltja”. Magyarország utolsó legitim köztársasági elnökét a Fidesz szerint Sulyok Tamásnak hívják. Baka András jogtudós létére jogsértő eljárásban vesz részt, hozzájárul a demokratikus intézményrendszer le…
Baka Andrást kedden már meg is választhatják, Orbán Viktor nyaral, Menczer Tamás dolgozik. Meghalt egy triatlonos Nagyatádon, Récekeresztúron pedig szervkereskedőknek nézték a mentősöket. Netanjahu nem kér a trumpi békéből. Ez a Newscast, a HVG hétköznapokon jelentkező hírpodcastja.

A DVSC az első félidőben rettenetesen focizott, a másodikban a klub ikonikus játékosa mentette meg a csapatot az újabb blamától. A meccs végén a feldühödött vendégedzőt, Bódog Tamást úgy kellett lefogni, a bíró a lefújás után kiállította az edzőt.

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.

A volt képviselő Lentulai Krisztiánnak adott interjújában azt is közölte, kit látott volna szívesebben a közmédia élén.

A Mandineren megjelent Hotel Lentulai legújabb podcastjának vendége Menczer Tamás volt, aki a Fidesz helyzetéről, a Tisza Párt megítéléséről és a politikát érintő stratégiai kérdésekről beszélt.

Gulyás Gergelynek pedig azt kívánja, hogy lelki békét találjon. A volt kommunikációs igazgató interjút adott a Mandinernek, ahol elmondta, hogy az egyik hibája az, hogy túl fegyelmezett volt.

Pető Tamás szerint a Vidi győzelem volt a legfontosabb.

Eljött a karakterek ideje. Hol tart a Fidesz, miért torpant meg a Tisza, és meddig építhető Magyar Péter politikája? Belső konfliktusok, stratégiai hibák és a nemzeti oldal következő feladatai a Hotel Lentulai legújabb adásában.

A Magyar Jelen főszerkesztőjének nyílt levele a Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőkhöz.
A leendő köztársasági elnök egy hónapja a Klubrádióban arról beszélt, Sulyok Tamás eltávolításával egyetért, a képviselői ciklus korlátozását viszont elfogadhatatlannak tartja.

Nem lesz egyszerű dolga az elnöki pozícióban, hiszen az elődjét, Sulyok Tamást pedig a Tisza párt távolította el a jogállami normákkal szembemenve a pozíciójából három hónappal a választási sikerük után.

Egyéniben Tamás Botond ezüstérmet szerzett

Orsovai Reni és Horváth Tamás nyomdokain: ti láttátok már az új klipet?

A magyar küldöttség öt éremnél tart.
Fantasztikus szombatot produkáltak a magyar öttusázók az isztambuli Európa-bajnokságon: a férfi- és a női csapat is aranyérmet szerzett, ráadásul egyéniben Tamás Botond ezüst-, Guzi Blanka pedig bronzérmes lett.
Guzi Blanka és Tamás Botond egyéniben állhatott dobogóra.

Sulyok Tamás mandátumát egy személyre szabott szabály szüntette meg. Most az a kérdés, milyen precedenst örököl az utódja.

15 éve Orbánék törvénytelenül váltották le Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság éléről. Most azt a Sulyok Tamást követheti az államfői székben, akinek eltávolítását szintén jogellenesnek tartja a mostani ellenzék.
A Fidesz frakcióvezetője pedig továbbra is azt hangsúlyozta, hogy szerinte Magyarország „utolsó legitim köztársasági elnökét Sulyok Tamásnak hívják”.
A Fidesz frakciója nem vesz részt a köztársasági elnök megválasztásának folyamatában – jelentette be Bóka János frakcióvezető szombaton a Facebookon. A kormánypárti politikus szerint a Tisza Párt „önkényesen és illegitim módon” szüntette meg Sulyok Tamás államfői megbízatását, ezért az új köztársasági elnök megválasztását is jogsértőnek tartják.

Bő egy héttel a választás után adott interjút Baka András a 24.hu-nak. A beszélgetésből pontosan kirajzolódik, milyen nézetei vannak a Tisza által államfőnek javasolt jogtudósnak. The post „Az ellopott vagyon mértékét megbecsülni sem tudom” – Baka András Sulyok Tamásról, az új alkotmányról és a Tisza győzelméről first appeared on 24.hu .

Közel 94 évesen is kíváncsi.

Az elemző szerint nem Sulyok Tamás, hanem Göncz Árpád, Sólyom László és Mádl Ferenc a mérce az új államfőnek.

Bóka János úgy látja, mivel a Tisza illegitim módon menesztette Sulyok Tamást, Bakát is illegitim elnöknek tartják.

Jövő héten indul a Sziget Fesztivál, amely a tavalyi tulajdonosváltás után már egy új stratégia első lépéseit mutatja meg. A fesztivál jövőjéről, a külföldi közönség visszaszerzéséről, a megváltozott zeneiparról és az idei újításokról Kádár Tamás főszervezővel beszélgetünk a Portfolio Business új adásában. Kádár elmondta, cél az, hogy a Szigetet ne pusztán a fellépők, hanem az a sajátos élmény tegye vonzóvá, amely egykor az európai fesztiválmezőny egyik legkülönlegesebb szereplőjévé tette a fesztivált.

2011-ben legfelsőbb bírósági elnöki megbízatása egészen hasonlóan szűnt meg, mint most Sulyok Tamásé. A Döntött a Tisza-frakció: Baka Andrást jelöli köztársasági elnöknek bejegyzés először Neokohn -én jelent meg.

Magyar Péter célzott jogalkotással mandátuma lejárta előtt eltávolítatta Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy helyet csináljon saját jelöltjének.

Czunyiné Bertalan Juditot, a Védvonal vezetőjét és Gaudi-Nagy Tamást, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjét kérdeztük.
Veréb Tamás énekes-színész neve ismét álhírek középpontjába került, amikor egy online hírportál azt állította, válik a feleségétől. A felvetés azonban teljesen alaptalan, hiszen Tamás és a felesége, Koltai Vivien boldogabbak, mint valaha, sőt, nemrégiben egy új, különleges mérföldkőhöz érkezett a kapcsolatuk: a házaspár megvásárolta az első közös otthonát.

Kádár Tamás fő szervező azt is elárulta lapunknak, miért nem javasolt a Dunán keresztül belógni a Szigetre.

Az edzőmeccseken a játékunkkal nem volt probléma, ott a tapasztalatlanság döntött.

Deutsch Tamás, Kubatov Gábor, Szijjártó Péter még állja a sarat.

Herczeg Tamás csapata megtisztította és használhatóvá tette Szenta két történelmi kútját.

Hivatalosan is új tulajdonosok irányítják a BFC Siófokot.
Veréb Tamás és Koltai Vivien megvették az első saját, közös házukat.A színész-énekes pár 2025 májusában egy titkos és romantikus ráckevei ceremónia során házasodott össze. A házasságkötésük óta eltelt időben mindketten a karrierjükre és a közös életük építésére koncentráltak, amelynek legújabb állomása a közös ingatlan megvásárlása lett.

Nagyon nehéz dolguk lehet a kártalanítás tekintetében azoknak a magyaroknak, akik a bolgár Robinson Tours utazási iroda csődje miatt kerültek bajba. Legalábbis ezt állítja Pakuts Tamás, a Szálloda.blog alapítója. Fél évbe is beletelhet, mire a károsultak a pénzükhöz jutnak – mondta az InfoRádiónak Salamon András utazási szakjogász. A Robinson Tours ügyvezetője szerint nem hagytak utast külföldön.

Sulyok Tamás a jogot szigorúan betartva cselekedett bölcsen. Ennyit mindenképpen adjunk meg neki.

Kádár Tamás főszervező jelezte: az így belógni próbálók az életüket is veszélybe sodorhatják.