Tablet is várható a Honor Win szériába
Befutott az első teaser az Honor Win tabletről, a hátlapon Win-logós kameranégyzettel.
Befutott az első teaser az Honor Win tabletről, a hátlapon Win-logós kameranégyzettel.

A Meta felszólította a versenytársakat, hogy kövessék hasonló lépéseit.

Dolgoznak a kiszervezett akadémiai kutatóhálózat új struktúráján, de addig is Stipsicz Andrást, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet jelenlegi főigazgatóját kérte fel a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat ideiglenes elnökének Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter.
A Tokyo Game Show Xbox műsorának végén hivatalosan bemutatták a készülő akció-kémthriller legfontosabb színészi közreműködőjét, miközben egy új poszter is érkezett.

Feljelentést tett a Miniszterelnökség ismeretlen tettes ellen a Mesterséges Intelligencia Kutató Központ Nonprofit Kft. (MIKK) részére nyújtott állami támogatás ügyében a Nemzeti Nyomozó Irodánál – közölte a Miniszterelnökség.

Anastacia rendkívüli élete

Komoly technológiai és gyakorlati akadályokkal kell számolni.
A vállalat 2.1D-s tokozása organikus hordozóelemet ágyaz FC-BGA szubsztrátumba.

300 milliót kaptak úgy, hogy nem végeztek érdemi kutatást. The post Feljelentést tett a Miniszterelnökség a Mesterséges Intelligencia Kutató Központnak nyújtott állami támogatás miatt first appeared on 24.hu .

Gyanús körülményeket fedeztek fel a Mesterséges Intelligencia Kutató Központ tevékenységében.
Az iQOO Pad Ultra hivatalos képeken tekinthető meg gamer kiegészítőkkel együtt.

A Doctor Honoris Causa kitüntetéssel több évtizedes kiemelkedő tudományos, oktatói és vezetői munkásságát ismerték el.
A Microsoft MI-ért felelős vezetője, Mustafa Suleyman bírálta az Anthropic megközelítését, amely az MI-t etikus emberként kezeli, és egy esszében arra figyelmeztetett, hogy ez olyan technológiát eredményezhet, amely felett már nem lehet kontrollt gyakorolni.
Nem egy szerényebb 2 nm-es lapka, hanem egy tavalyi chip újracsomagolása.

A mesterséges intelligencia használatának előretörése számos visszaélésre is módot ad. Ennek etikai hátteréről és lehetséges következményeiről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke.
Mivel Cook maradt a kormányzati kapcsolatokért felelős alelnök, ezért neki jár a vacsorameghívás Donald Trumphoz.

Dobta a Samsung a OneDrive-ot, de heteken belül minden készülékre megérkezik az alternatíva.

Ideiglenes elnököt kaphat a Magyar Kutatási Hálózat.
A Win 2 állítólag Snapdragon 8 Elite Gen 6-tal és aktív hűtéssel célozza a gamereket.

A ChatGPT-t fejlesztő cég egyik, még nem nyilvános modellje olyan utasításokat adott magának, hogy hagyja figyelmen kívül a szokásos korlátozásokat.

A jellemzően napos vagy gyengén felhős időben napról napra melegebb lesz a hétvégén: vasárnapra ismét 25-30 Celsius-fok közé melegszik a levegő délután.