Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Tudomány & Tech kategória6686 cikk (223 oldal)
Tanács Zoltán Cosa Nostra hasonlattal magyarázta, meddig tarthatnak az NVVH-s vizsgálatok
Tudomány & TechPortfolio

Tanács Zoltán Cosa Nostra hasonlattal magyarázta, meddig tarthatnak az NVVH-s vizsgálatok

Pénteken megválasztják a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal (NVVH) elnökét. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter szerint az elnök személyénél is fontosabb, hogy az új, korrupcióellenes hivatal mielőbb megkezdje működését és elindítsa az első ügyek felderítését. A miniszter az olaszországi Cosa Nostra elleni Maxi-per példáját hozta fel annak érzékeltetésére, hogy bár az első érdemi hatósági lépések néhány hónapon belül megtörténhetnek, a nagyobb korrupciós ügyek jogerős lezárása akár évekig is eltarthat.

BlikkTudomány & Tech
Tudomány & TechBlikk

Még mindig maradt néhány a telefontok kilenc életéből? Sokan használják, de ma már nem feltétlenül van szükség külön burokra

Éveken át magától értetődő volt, hogy egy új okostelefont azonnal műanyag tokba csomagolunk a sérülések ellen. A legújabb technológiai áttöréseknek köszönhetően azonban ez a beidegződés mára elavulttá vált. A mai élvonalbeli okostelefonok ugyanis már képesek saját magukat megvédeni a mindennapi balesetektől.

BlikkTudomány & Tech
Tudomány & TechBlikk

Rengetegen imádják, sokan pedig tartanak tőle: így használják az AI-t a Z-generációtól a boomerekig

A mesterséges intelligencia, vagy röviden MI, esetleg AI, már nem csupán egy jövőbeli elképzelés – már most is meghatározza, hogyan dolgozunk, tanulunk és élünk. Az AI iránti lelkesedés azonban nem oszlik meg egyenletesen a különböző korcsoportok között, minden generáció máshogyan reagál rá, ahogyan erről az AI Summit 2026-on is szó lesz. A Z-generáció és a millenniálok teljes gőzzel belevetik magukat, és az AI-t mindenben felhasználják, az iskolai feladatoktól kezdve a karrierépítésig. Eközben az X-generáció és a baby boom generáció inkább óvatosan halad, és az AI ígéretét a bizalom, a magáné…

BlikkTudomány & Tech
Tudomány & TechBlikk

Csak az átlag feletti IQ-val rendelkező emberek tudják kitölteni ezt a tesztet – Mindössze 12 másodperce van rá

Egy IQ-teszt tartja lázban az internetet, amely állítólag csak a legintelligensebbeknek sikerül. A Jagran Josh portál által közzétett feladványban öt személy látható, akik közül az egyik balkezes. A kérdés egyszerűnek tűnik: ki az? De ne hagyja, hogy a látszólag könnyű feladat megtévessze, mivel a megoldáshoz valóban éles szemre és gyors gondolkodásra van szükség. A szabályok szerint mindössze 12 másodperc áll rendelkezésre, hogy rájöjjön a helyes válaszra. Vajon sikerül?

BlikkTudomány & Tech
Tudomány & TechBlikk

Itt a Samsung Galaxy S26 FE: az okos kompromisszumok mestere szeptembertől kapható – magyar árak

A Samsung bejelentette a Galaxy S26 FE okostelefont, amely a Galaxy S26 család első olyan tagja, amely eleve a One UI 9 kezelőfelülettel érkezik. A készülék 4900 mAh-s akkumulátorral, 6,7 colos AMOLED-kijelzővel és Exynos 2500 processzorral van felszerelkezve, a kamerarendszere pedig 3-szoros optikai zoomot is kínál. A telefon szeptember 4-től kapható Magyarországon, a felső kategóriában elég baráti áron. De hol van a kompromisszum?

BlikkTudomány & Tech
Tudomány & TechBlikk

Mit árul el a kézfogása? A tudomány szerint nem is olyan egyszerű a válasz

Egy kézfogás mindössze néhány másodpercig tart, mégis sokan úgy gondolják, ez az apró gesztus többet mond el rólunk, mint hinnénk. Az erős kézfogást általában az önbizalommal, a gyengét pedig a bizonytalansággal azonosítjuk... De vajon tényleg ilyen egyszerű lenne a képlet? A legújabb kutatások szerint a valóság ennél jóval összetettebb.

BlikkTudomány & Tech
Tudomány & TechBlikk

Okostelefon ide vagy oda, a gombos távirányító kipusztíthatatlan – A szakértő szerint ezért vesznek a fiatalok is utángyártottat az új tévékhez

Bár az okostévék piacát ma már a minimalista, alig néhány gombbal szerelt távvezérlők és a mobiltelefonos applikációk uralják, a hagyományos, fizikai gombokkal ellátott eszközök iránti kereslet nagyobb, mint valaha. A vásárlók jelentős része már az új televízió kibontásakor azonnal egy utángyártott, számbillentyűs modellt tesz a kosárba, mert a gyári kiegészítőket bonyolultnak találja. Az elektronikai szaküzletek tapasztalatai szerint ráadásul a gyári távirányítókra szinte egyetlen gyártó sem vállal valós garanciát, ami valóságos aranybányává teszi az univerzális helyettesítők piacát.

Rühelljük a telefonos hangmenüt és kiborulunk a várakoztatástól - felmérték, mit nem bírunk elviselni az ügyintézésben
Tudomány & TechEconomx

Rühelljük a telefonos hangmenüt és kiborulunk a várakoztatástól - felmérték, mit nem bírunk elviselni az ügyintézésben

A magyarok többségének már volt elege az ügyintézésből, sokan pedig egy rossz élmény miatt végleg hátat is fordítottak egy szolgáltatónak. Egy friss felmérés szerint a hosszú várakozás és a bonyolult automatizált rendszerek különösen felbosszantják az embereket, miközben egyre többen bíznák ügyeiket a mesterséges intelligenciára.

Az emberi emlékezet legerősebb El Niño eseménye 50 millió embert sodorhat súlyos éhínségbe
Tudomány & TechPortfolio

Az emberi emlékezet legerősebb El Niño eseménye 50 millió embert sodorhat súlyos éhínségbe

Egy új, a Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint az éghajlatváltozás nemcsak az El Niño következményeit súlyosbítja, hanem magát a jelenséget is felerősíti. A jelenleg kialakulóban lévő, "Godzilla" becenevet kapott El Niño-esemény az emberi emlékezet legerősebbje lehet, és a becslések szerint jövő év végéig mintegy 50 millió embert sodorhat súlyos éhínségbe világszerte - írta meg a The Guardian .

BlikkTudomány & Tech
Tudomány & TechBlikk

Önmagunk elfogadásától a mások iránti figyelemig: minden, amit az empátiáról tudni érdemes

Az empátia, mint az emberi kapcsolatok alapvető készsége, a történelem során mindig is kulcsszerepet játszott a túlélésünkben és a közösségek építésében. Bár a modern technológia, például a mesterséges intelligencia, képes utánozni az empatikus viselkedést, az érzelmek valódi megértésére és átélésére kizárólag az emberek képesek. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint a résztvevők az AI által nyújtott empatikus válaszokat is magasra értékelték, mégis inkább emberi vigaszra vágytak.