
Letakart rendszám, árulkodó csomagtartó! Szakadt Volkswagen menekült Debrecenben, nem akárki ült benne
A debreceni autós egyből menekülni kezdett, amint meglátta a rendőröket.

A debreceni autós egyből menekülni kezdett, amint meglátta a rendőröket.

A politikus azt sürgeti, hogy a kormány vizsgálja felül a Magyarországon menedékjogot kapott volt észak-macedóniai kormányfő helyzetét.

„Ha nincsen Tomin Szilvia, akkor ma nincs Schadl–Völner-ügy” – mondta bizottsági meghallgatásán a KNYF korábbi vezetője.

A volt főügyész cáfolta a miniszterelnök állítását.

Világszerte biztonsági kockázatok miatt több ezer weboldal állt le, sok országban rengeteg kormányzati portál is. Tanács Zoltán technológiai miniszter is bejelentést tett.

Vasi Prima 2026: bemutatjuk a jelölteket.
rendezvény október 23-án fél 4-kor Budapesten, a Kossuth téren veszi kezdetét.

Nem is csoda, 650 kilós fülkét kötöztek a hátára, benne egy vérengző, démonölő istennő szobrával.

Útburkolat-javítási munkálatok miatt változik a közlekedés rendje Eger egyik utcájában.

Megdöbbenéssel fogadta egy nyugdíjas szervezet a miniszterelnök bejelentését: egyértelmű választ követelnek a teljes 14. havi nyugdíj sorsáról.

Franciaország elnöke kissé zokon vette Magyar Péter magyar miniszterelnök és mások szavait.
A beszélgetés 2016 nyarán egy budapesti szórakozóhely lefüggönyözött VIP-részében zajlott.

Álbajusszal és fejkendővel próbál beolvadni a dubaji tömegbe.

Őszi kavalkád Lentiben.

18 milliárdos kiesést már nem bírnak el, kapják meg újra a Hankook adójának nekik járó részét.

Hatvan esetben gyújtogatott a férfi Hódmezővásárhelyen és Szegeden.

Október 23-ra várták a legtöbb nagy nevet a Tisza-kormányban, de Ursula von der Leyennel kell beérnie Magyar Péternek.
Kritikus biztonsági rés miatt elővigyázatosságból több magyar kormányzati weboldal elérését is korlátozták. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter tájékoztatása szerint egyelőre nem találtak kibertámadásra utaló jeleket, a sérülékenység kijavításáig azonban várhatóan 48 órán keresztül szünetel az ügyintézés a magyarorszag.hu portálon.

Az artistaművész szerint, „eljött érte a kaszás”. Ma már hivatalos csontkovácsként dolgozik.

Váratlanul jött a 110 éves műemlék strandfürdő bezáratása, pedig évek óta ismert problémák álltak a háttérben. Az esztergomiak körében érezhető az elégedetlenség, de abban Hernádi Ádám polgármester és Radnai Márk is egyetért, hogy most nem a felelősöket kell keresni.

Európát és köztük Magyarországot is érinti a kormányzati portálok leállása. a szakminiszter szerint nem történt támadás, pontosan azt akarták vele megelőzni, hogy adatok szivároghassanak ki.

Nőtt a foglalkoztatottak, csökkent a munkanélküliek száma.

A szomszédos ház pedig lakhatatlanná vált. A robbanás során egy ember életét vesztette.

Százával gyűjtötték a zsákokat a somogyi önkéntesek: így tisztultak meg idén a helyi erdők!

Bár sikeres kibertámadásra utaló jel nincs, egyelőre felfüggesztették az oldal működését.

Hazánkat is elérte a baj.

A húti lázadók folyamatos támadásai miatt más öböl-menti országokból is hazahozhatnak amerikai állampolgárokat.

Szerintük a Tisza-kormány utólag 700 ezer forinttal csökkentette több ezer család már megítélt energiatároló-támogatását.
Szakemberek meghallgatásával folytatódott a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság munkája.