Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Belföld kategória31062 cikk (1036 oldal)
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
BelföldHVG

„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”

A Tisza Párt egyik fontos választási ígérete volt az iskolakezdési támogatás, aminek az első felét 400 ezer rászoruló család kapta meg. Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek, hogy megnézzük, mit jelentett számukra ez az összeg, mire fordították a pénzt. Szakértőkkel, karitatív szervezetek képviselőivel pedig arról beszélgettünk, vajon mire elég egy-egy extra juttatás átfogó szociálpolitikai koncepció nélkül. Szóba került az is, kell-e attól tartani, hogy feketepiaca lesz a támogatás utalványként érkező második felének.

Nem lenne jó tanárnak, de a NER-es és az MSZP-s mutyikra is egyből rácsapta az ajtót – portré Lannert Juditról
Belföld24.hu

Nem lenne jó tanárnak, de a NER-es és az MSZP-s mutyikra is egyből rácsapta az ajtót – portré Lannert Juditról

Hónapok óta forr körülötte a levegő, mégis alig tudunk róla valamit. Az oktatási és gyermekügyi miniszter több friss és korábbi kijelentése is nagy visszhangot keltett, nemrég maga Orbán Viktor is célba vette. Ki ő? Miben hisz? Miért rúgták ki korábban? Mikor lett neki elege? Bemutatjuk, hogyan lett Lannert Juditból a magyar oktatásügy vezetője. The post Nem lenne jó tanárnak, de a NER-es és az MSZP-s mutyikra is egyből rácsapta az ajtót – portré Lannert Juditról first appeared on 24.hu .

A Fidesz szerint a Tisza a külföldi multiknak készíti elő a terepet, Mészáros 65 ezer dolgozóját féltik
BelföldEconomx

A Fidesz szerint a Tisza a külföldi multiknak készíti elő a terepet, Mészáros 65 ezer dolgozóját féltik

Takács Péter szerint hazárdjátékot játszik az, aki indokolatlanul kizár magyar cégeket a közbeszerzésekből. A Fidesz országgyűlési képviselője frakciótársaihoz hasonlóan úgy véli, hogy a Déli körvasút beruházásának leállítása és a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd kizárása a magyar vállalkozások háttérbe szorítását és a külföldi multik előnybe hozását szolgálja.

Ma is csak miniszteri ígéret, hogy rendezik az Orbán-rendszer évi 14 milliárddal gazdálkodó „kulturális fedőszervének” sorsát
BelföldHVG

Ma is csak miniszteri ígéret, hogy rendezik az Orbán-rendszer évi 14 milliárddal gazdálkodó „kulturális fedőszervének” sorsát

Lebontaná a Magyar Művészeti Akadémia kiváltságos birodalmát a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia több tagja, de véletlenül sem újraosztást szeretnének, hanem azt, hogy az állami feladatok kerüljenek ki a politikai alapon szerveződő testületből. Tarr Zoltán miniszter ígérete ellenére a kormányzat egyelőre nem lépett az ügyben.