
Magyar Péter szerint nem lesznek meglepetések a köztársasági elnökjelöltek nevei között
A miniszterelnök elmondta, hogy három jelöltből fogják majd megválasztani a következő elnököt jövő kedden.

A miniszterelnök elmondta, hogy három jelöltből fogják majd megválasztani a következő elnököt jövő kedden.

A szívhangrendelet és a sürgősségi fogamzásgátlás vénykötelességének eltörlésével, a gyógyszeres abortusz engedélyezésével nőjogi szempontból liberális irányba tenne lépést a Tisza-kormány. De hogyan férne ez össze eddigi, a kultúrharcos témákat kerülő arcélükkel? Ezt fejti fel szerzőnk. The post Kováts Eszter: Szívhang és józan hang – A nőjogok kilátásai kultúrharc után, a Tisza-kormány alatt first appeared on 24.hu .

A miniszter szerint az elmúlt másfél évtized politikája felelős a kialakult helyzetért. The post "Engem sem tölt el örömmel a helyzet" - Vitézy Dávid elmagyarázta, hogy nyerhetett ismét közbeszerzést Mészáros Lőrincék first appeared on 24.hu .
A szurkolók ezrei mellett világsztárok ugyancsak megfordultak már a Barcelona labdarúgó-stadionjától, a Camp Noutól 200 méterre fekvő Futballáriumban. Az étterem gyakori vendége Andrés Iniesta, a Barca korábbi középpályása, aki jól ismeri a tulajdonost, Büki Pétert. A vendéglátóhelynek idén is lesz különleges játéka, amelyhez a 42 éves világbajnok exfocista olyan felajánlást tett, amitől még Büki lélegzete is elállt.
A közlekedési és beruházási miniszter szerint jogos a felháborodás, de az igazi botránynak azt tartja, hogy egy fontos vasúti feladatnál az állam ennyire kiszolgáltatottá vált néhány magáncégnek.

Túl vagyunk a kritikus napokon, már nincs szükség önkéntes energiacsökkentésre. Magyar Péter a pénteki kormányzati tájékoztatón megköszönte mindenkinek, akik önként spóroltak a felhasznált energiával.

Szombattól tovább mérséklődnek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak: a 95-ös benzin ára bruttó 9 forinttal, a gázolajé pedig 3 forinttal esik vissza. A pénteki 585 forintos benzin- és 660 forintos gázolaj-átlagárakat követően a hétvégén újabb érdemi árcsökkenéssel találkozhatnak a sofőrök a benzinkutaknál.

Orbán Viktor nem szólalt meg, helyette hátulról mozgatja az embereit, akik egészen ekképesztő gyűlöletkeltésbe kezdtek The post "Orbán Viktor nem szólalt meg, helyette hátulról mozgatja az embereit" first appeared on 24.hu .
A kiszolgáltatottság igen nagy úr.

Sebestyén Géza szerint, ha kevés az esküvő, akkor a gyerekszám is csökken.
A volt képviselő szerint egy olyan személy van a vizsgálóbizottságban, aki korábban a Mol vezető jogtanácsosa volt.

A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalataként a Terra Danubia Kft. júliusban elindította a burkolólapgyártást Tófejen, az egykori Zalakerámia gyárában – tájékoztatta a cégcsoport pénteken az MTI-t.

A miniszterelnök utasítást adott átmeneti megoldások kidolgozására arra az esetre, ha Paksnál kitartóvá válna a korábban nem tapasztalt alacsony vízállás.

Véget ért a rendkívüli hőség legkritikusabb időszaka, most pedig új kormányzati döntések következnek.

A kétharmados kormánypárt újabb tuti tippet osztott meg a lakossággal.
Magyar Péter péntek délelőtt fontos intézkedéseket jelentett be, melyek az elmúlt napok extrém hőséggel teli időszakát is érintik. A sajtótájékoztató előtt Magyar Péter egy videóban kifejtette: harmadfokúról másodfokúra vált a hőségriasztás, a továbbiakban nincs szükség fogyasztáscsökkentésre sem.

A BYD-nál elfoglalt pozíciója gyanút vetett fel.

A közlekedési és beruházási miniszter azt is elárulta, miben látja az ügy igazi problémáját.

A miniszterelnök nem mondott neveket. Az Országgyűlés még augusztusban megválasztja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal vezetőjét. Magyar Péter hosszasan bírálta a Fidesz energiapolitikáját a kormányszóvivői tájékoztatón.

Tart a kormányszóvivő tájékoztató.
Egy muszlim, progresszív jelölt nyerte a michigani demokrata előválasztást: Abdul El-Sayed indulhat a félidős választásokon a szenátori székért. Az eredmény befolyásolni fogja a szűnni nem akaró vitát arról, hogy a demokraták kizárólag a centrumból nyerhetnek-e.

Aki figyelte a híreket, annak nem lesz meglepő, hogy kik lesznek a szombaton a Tisza frakciója elé kerülő államfőjelöltek - mondta Magyar Péter miniszterelnök a kormányszóvivői tájékoztatón. Kövesse az eseményeket a HVG-n!

Szerdán és csütörtökön két napon át tanácskozott a kormány, az ott elhangzottakról, a született döntésekről tájékoztattak. Magyar Péterhez legfőképp Paks 2 és az államfőválasztással kapcsolatban érkeztek kérdések. Kiderült, hogy egyáltalán nem biztos, hogy megépül az új paksi erőműblokk.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészségtől kapta meg az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság, Tényi István vesztegetés bűntett gyanúja miatti bejelentését követően. Három év szabadságvesztés sújthatja a volt külgazdasági és külügyminisztert, mivel országgyűlési képviselői tisztségéről lemondva megszűnt a mentelmi joga.

A nyíltvízi úszó Betlehem Dávid nyerte a kieséses versenyt

Kormányzati sajtótájékoztató a hőhullám idején.

A szervezet határozatainak döntő többsége felett nem biztosított a jogorvoslat lehetősége.

Paksról, a Duna vízállásáról és a jövő heti újabb hőségről is szó eshet az eseményen, melyen Magyar Péter is részt vesz. The post Kormányzati tájékoztató az energiakrízis árnyékában – élő first appeared on 24.hu .

A párt a hatósági engedélyt hiányolja a tábla kihelyezéséhez, majd Rétvári Bence arról beszélt, hogy a jogszabályokat a minisztériumoknak fokozottan be kell tartaniuk.