
Magyar Péter: Közös német–magyar kormányülés lesz Berlinben
Magyar Péter miniszterelnök a Fókuszcsoport legújabb videójában beszélt arról, hogy Berlinben közös német–magyar kormányülést tartanak.

Toroczkai: Magyar Péter Donald Tusktól tanulhatta az alkotmányos rend felszámolását
Toroczkai László szerint Lengyelországban azonban jobb a helyzet, mint Magyarországon, ott ugyanis van egy, a kormánytól független köztársasági elnök.

Itt fekszik egyik legkülönlegesebb kilátónk: egyszerre két országot csodálhatunk a tetejéről
Bekerült az öt legkülönlegesebb kilátó közé a vas megyei Írott-kő kilátó egy szakportál válogatásán.

Milliárdos ígéretek, bizonytalan támogatások az önkormányzatok számára – kérdőjelek a Tisza-kormány költségvetésében
A szolidaritási hozzájárulást a települések által kértnél kisebb arányban csökkentenék, a vidéki közlekedés támogatására pedig mindössze tízmilliárd jutna.

Önzetlen gondoskodásával példát mutat a zalai történelemkutató (+ galéria)
Nagykanizsán a Tripammer utcai köztemetőben csütörtökön sokan tisztították a síremlékeket.

Fényérzékeny kísértetek és árnyalakok – szellemképek a Fortepanon
Dermesztő csontvázak, vintage töklámpa és szellemkép a Heti Fortepan halloweeni összeállításában. The post Fényérzékeny kísértetek és árnyalakok – szellemképek a Fortepanon first appeared on 24.hu .

Kapja meg a főváros az idegenforgalmi adóból származó bevételeket is?
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a 24.hu-nak adott interjújában a parkolás után további kerületi bevételek fővárosi átcsoportosítását vetette fel. Példaként az idegenforgalmi adót említette, amelynek 2011-es átalakítását – és ezzel a Főváros beszedési jogának korlátozását – Rogán Antalnak tulajdonította. Az idegenforgalmi adó fővárosi szintű beszedését korábban Vitézy Dávid is felvetette a Fővárosi Közgyűlésben , így nem lenne meglepő, ha a Tisza-kormány támogatná a főpolgármestert e kérdésben. Bár az idegenforgalmi adó ügyében nem született még konkrét döntés, e cikkben bemutatjuk,…

Ezen most meglepődhetett Orbán Viktor: akcióba lépett a nagy szövetségese az ENSZ főtitkári kinevezésért, óriási a kavarodás – megmondta a francia elnöknek, mit akar
Újabb nap, újabb zavarórepülés.
Magyar Péter megmutatta, hogyan alakította át Lázár János korábbi szobáját - így rendezkedett be a miniszterelnök a Parlamentben
Videó készült a YouTube-ra a miniszterelnök egy teljes napjáról, a Fókuszcsoport stábja, élén Nagy Ádám műsorvezetővel, kísérte el Magyar Péter miniszterelnököt október 23-án. Interjúk készültek különböző helyszíneken, mint például a parlamenti lakrészben, de a városban menet közben, autóban is láthatjuk a kormányfőt. Néhány percre feltűnik a párja, Szabó Ilona is az egyik részben és kiderül, milyen tárgyakkal veszi magát körül a miniszterelnök a parlamenti minirezidencián.
Schiffer András picit megtaposta Rovar urat
Magyar Péter azzal támadta Schiffer Andrást, hogy tíz éve még Matolcsy György elvezetését követelte, most viszont a fideszes gyanúsítottak jogaiért aggódik. Az ügyvéd szerint azonban nincs ellentmondás a korábbi kijelentése és a mostani jogá...

Csak most derült ki, mi okozta a Party Rock Anthem énekesnőjének halálát
Lauren Bennett májusban halt meg, 37 évesen.

Ne rontsuk el a levendula metszését: ősszel erre különösen figyelni kell
Kevés feladatot igényel ősszel a levendula.

Unger Anna fizetése nő, 200 ember dolgozhat bruttó 1,96 milliós fizetésért az NVVH-nál
Kétszáz főt is felvehetnek állományba a busás átlagfizetésért, s még a kormány sem nyúlhat bele a költéseikbe.

Mindent meghallgatnak, mégsem hallanak semmit, ez a Parlament nagy trükkje?
Tocsik, olajügyek, brókerbotrány, Völner–Schadl: harminchat éve ugyanoda vezet a parlamenti folyosó, de most a TISZA átírhatja a végét

Gyertyaláng és álarc - így nézünk szembe a félelmeinkkel
A Halloween és a Halottak Napja egymás mellett?

„Várni fogom azt a hívást..." Megható szavakkal búcsúzik barátjától a kaposvári újságíró
Megrendítő sorokkal búcsúzott elhunyt barátjától Varga István (Fakír), kaposvári újságíró. Király Zoltán népművelő 81 éves korában hunyt el

A Velencei Bizottság rapportőreivel egyeztetett az igazságügyi miniszter
A magyar alkotmányos helyzetről

„Orbán Viktor mellett állok, ennyi a bűnöm” – Rákay Philip nem tűri tovább, hogy köztörvényes bűncselekményekkel vádolják alaptalanul
A producer szerint sem a Petőfi-film, sem a rácalmási földvásárlás ügyében nem volt szabálytalanság.
Benyújtotta a lemondását Köböl Anita, de végül maradásra bírták a kormányszóvivőt
Néhány hete benyújtotta lemondását Köböl Anita kormányszóvivő, de végül sikerült maradásra bírni – írta Deák Dániel politikai elemző. Értesülései szerint a háttérben komoly személyes és szakmai feszültségek állnak, Magyar Péter miniszterelnök pedig elégedetlen a kormányszóvivők teljesítményével.
„Ennyi magyart érintő lehetőség nem sok van az országban”
Óbuda-Békásmegyer kezdeményezésére több mint félszáz Duna menti település vezetője közös nyilatkozatban állt ki a limes világörökségi pályázata. mellett

Megható megemlékezést tartottak Lentiben, a hősi halottak előtt tisztelegtek
Halottak napi megemlékezést tartottak Lentiben.

Magyar Péter: Igyekszem kevesebbet foglalkozni a Fidesszel, nem érdemlik meg
A miniszterelnök azt mondta, érzése szerint most már sokkal kevesebbet foglalkozik a Fidesszel, mint a korábbi időkben, de időről időre muszáj rávilágítani arra, hogy miért van rossz helyzetben az ország. The post Magyar Péter: Igyekszem kevesebbet foglalkozni a Fidesszel, nem érdemlik meg first appeared on 24.hu .

Már a kapunyitás előtt kígyóztak a sorok – elkezdődött Miskolc legnagyobb halloween bulija, a java pedig még hátra van (Fotókkal)
Hatalmas érdeklődés mellett kezdődött meg szombat délelőtt a város legnagyobb halloween-rendezvénye.

Tökfejek, pókhálók és hátborzongató kreativitás: fotókon a vasi Halloween-láz
Óriási pókok másznak a házfalakon, seprűn lovagló boszorkányok és kísértetek suhognak a szélben.

A nagy miniszteri akták: Kapitány István, Orbán Anita és Görög Márta tervezett lemondásának és maradásának háttere
A gazdasági és energetikai, a külügyi, valamint az igazságügyi tárca vezetőjének is erős érvei lehettek a távozásra, azonban arra is, miért nem kommunikált erről, és végül miért nem tette meg.

Szerelmes fotóval jelentkezett L.L. Junior, nem akárki csókolta a rappert

Szívbe markoló kérés: a 8 éves kislány rántott sajtot szeretne karácsonyi ajándéknak
Ágyat vittek az anyukának, hogy ne kelljen a földön aludnia.

Jövőre megszűnik az önkormányzatok egyik kötelezettsége
Nem kell befizetniük a területfejlesztési alapba. Ez 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek Lőrincz Viktória szerint.

A Börzsöny vad nagytesója itt van a szomszédban, csak vigyél magaddal medvecsengőt
A Polyána 500 méterrel magasabb, hasonló korú vulkanikus hegység hatalmas kalderával, 50 kilométerre a magyar határtól. Találkozás agresszív juhászkutyákkal, fenyegető tehenekkel, aztán a végén egy hátborzongató üvöltés.
