
Nyíregyházán valami nagyon bejött a LEGO-nak – más országok is átvehetik a magyar receptet
Követendő példa lettünk.

Követendő példa lettünk.

Nagy Gábor Bálint az első közjogi vezető, aki önként távozik hivatalából. A legfőbb ügyész utódjára Baka András államfő tesz majd javaslatot.
Egy héttel a tanévkezdés előtt 120 tanszercsomagot állított össze ismert önkéntesekkel a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kedden Budapesten, Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakciójában. A segélyszervezet közleményében azt írta, idén a tanszercsomagok mellett az év közbeni fejlesztésre helyezték a hangsúlyt, ezért a rászoruló gyerekek felzárkózását segítő kétezer fejlesztő óra finanszírozására gyűjtenek pénzadományokat. A segélyszervezet ugyanakkor továbbra is fontosnak … The post Tanszercsomagokkal készül az évkezdésre az Ökumenikus Segélyszervezet appeared first on Vasárnap.hu .

Dől a pénz.

Egy nappal az egyes szociális ellátások felfüggesztéséről szóló döntés után új bejelentés érkezett.

Szerintük így lett minél szélesebb a verseny.

Óriási siker a magyar gyár közreműködésével.

A vagyonvisszaszerzési hivatal egyik elnökjelöltje az illetékes parlamenti bizottság előtti meghallgatását követően nyilatkozott a sajtónak. Hantosi István, a bizottság elnöke pedig arról beszélt, „nincs tiszás jelölt”, majd a Tisza-frakció közleményt is kiadott a meghallgatások körül felmerült kérdésekről.

Eltelt az első 100 napja az új kormánynak. A türelem és a türelmetlenség a kulcsszavak a teljesítmény értékelésében. The post Kováts Eszter: A politikai türelem és türelmetlenség a Tisza-kormány 100. napja után first appeared on 24.hu .

Az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága meghallgatta kedden a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökjelöltjét: Ligeti Miklós Zoltánt, Unger Anna Rózát és a Tisza-frakció jelöltjét, Sárvári Nicholast.

Három jelöltet hallgatott meg az Országgyűlés az új vagyonvisszaszerzési hivatal élére történő kinevezés tekintetében. Ligeti Miklóst, Unger Anna Rózát és Sárvári Nicholast. A meghallgatáson az elszámoltatás, a közvagyon visszaszerzése és a hivatal működésének garanciái kerültek a középpontba.

Alapjaiban határozhatja meg az NVVH jövőbeli működését és politikai súlyát a szervezet leendő vezetőjének kiválasztása, miután a kormánypárti többség – a Mi Hazánk egy képviselőjével és civil szervezetek delegáltjaival kiegészülve – meghallgatta a pozícióra pályázó három jelöltet. Erről Török Gábor politikai elemző számolt be a Facebook-oldalán .

Elképesztő számok.

„A meghallgatott jelöltek egyike sem párt, vagy frakció jelöltje” – írta a Tisza-frakció, egy nappal azután, hogy bejelentette a jelöltjeit az NVVH vezetői pozícióira.

Bár év végén az uniós utalásoknak köszönhetően jelentős likviditás áll majd a kormány rendelkezésére, ebből az elmúlt évek gyakorlatával szemben nem szépítik majd az adósságot. A Tisza már elért 400 milliárd forint megtakarítást, és a Pénzügyminisztérium szerint könnyedén találnak még 300 milliárdot. Ebből lesz a Havária Alap és az első szociális intézkedések fedezete.

Magyar Péter miniszterelnök legújabb bejegyzése szerint a jelenlegi helyzetben nincs lehetőség a tempó mérséklésére, így a megkezdett intenzív munkát megállás nélkül kell folytatni a következő években. A részletekről Magyar Péter miniszterelnök számolt be Facebook-bejegyzésében.

A Tisza-kormány hétfőn nyilvánosságra hozta a 2026-os költségvetés felülvizsgált változatát, amely mintegy 700 milliárd forintos megtakarítást irányoz elő, és 500 milliárd forintos Havária Alapot hoz létre az aszály és az energiaválság kezelésére. Emellett fontos mérföldkőhöz ért a kormány vagyonvisszaszerzési programja: kiderült a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára pályázó három versenyben maradt jelölt neve, akiket kedden és szerdán hallgatnak meg. Kedden Orbán Anita külügyminiszter azt is bejelentette, hogy feljelentést tett a Külügyminisztérium 2020-as C…

A miniszter szerint nincs titkos receptje a közpénz védelmének.
Kiderült, mennyire tervez előre Magyar Péter miniszterelnök, aki kedden egy jelentőségteljes poszttal jelentkezett közösségi oldalán. A kép és a szöveg egyaránt sokatmondó, máris mutatjuk, hogy miről is van szó.

Az NKA-tól kapott támogatást a Dél-Borsod Ifjúságáért Sport, Kulturális és Szabadidő Alapítvány, amelynek Bögre Lajos a képviselője.

Hivatalában fogadta a Legfőbb Ügyészség átmeneti vezetőjét a köztársasági elnök kedden.
Török Gábor két, Magyar Péter által a 444 és a Telex cikkei alá írt kommentet is megosztott a közösségi oldalán. A politológus bejegyzésére a miniszterelnök is reagált, a rövid szóváltás végül az „uncsi” és a „stop Örkény” megjegyzéseknél kötött ki.

A kormányfő szigorú üzenetet tolmácsolt az Orbán-rendszer haszonélvezőinek, a közvagyon visszafizetését sürgeti. Néhány részeredményt már fel is sorolt.

Utánajártunk, veszélyezteti-e a döntés a hazai kajszibarack-termesztőket.

Poznanban jó szereplésben bíznak a magyar szövetségi kapitányok
„Én ezt az emlékművet nem is láttam a helyén ráadásul kötőhártya-gyulladásom volt” – mondta a devecseri polgármester, aki persze nagyon is látta a szobrot, csak 3 darabban. Kamu képek terjednek a hímtagot láncfűrésszel aprító papról.

Baka András a helyettessel tárgyalt.