
Szijjártó Péter feljelentette Magyar Pétert egy poszt miatt, majd meggondolta magát
A miniszterelnök mentelmi joga nem szűnt meg.

A miniszterelnök mentelmi joga nem szűnt meg.

A kormányfő Markus Söder bajor miniszterelnökkel találkozott, majd közösen tartott sajtótájékoztatójukon kiemelte: Bajorország egyértelműen a legfontosabb gazdasági, kereskedelmi partner a német tartományok között. Söder szerint ideje véget vetni a „jégkorszaknak”.

A fideszes politikus szerint a Tisza-szigetek aktivistáinak vér és pozíció kell.

Az 51-szeres ironman, Kropkó Péter szerint visszatérhet tíz év után a verseny a magyar fővárosba. The post Újra lehet Ironman verseny Budapesten? first appeared on 24.hu .
Nagy Ervin kulturális államtikár csütörtökön jelentette be, hogy szakértői csapat érkezik az intézménybe, amely megkezdi a Magyar Állami Operaház tevékenységének törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzését. Érdekes egybeesés, hogy Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója éppen a napokban szólt oda keményen a Tisza Párt ideiglenes köztársasági elnökének, Frosthoffer Ágnesnek.

A bíróság kimondta: nem követtek el garázdaságot a Kossuth téri lakás ablakán kikiabáló fiatalok, akikre rövidesen tucatnyi rendőr rontott rá.

Az eset még tavaly október 23-án történt a budapesti Kossuth tér egyik lakóépületében. Az eljárást megszüntető végzés szerint káros lenne, ha véleménynyilvánításuk miatt büntetnének meg polgárokat. Az egyik fiatal azt is rémisztőnek találja, hogy egy másik rendezvényen Magyar Péter is rendőröket kért egy bekiabáló ellen.

Toroczkai: „A Mi Hazánk Mozgalom szerint dr. Tóth Máté lenne az alkotmányosság legjobb őre, ezért jelöljük őt Magyarország köztársasági elnökének.”

Markus Söder bajor miniszterelnök szerint Magyarország „visszatért Európa középpontjába”. The post A high-tech és a gyógyszeripar területén is együttműködne Magyarország és Bajorország first appeared on 24.hu .

Dr. Tóth Máté energiajogász a Rezsivédelmi Digitális Polgári Kör alapítói között tűnik fel, Németh Szilárd, Dömötör Csaba és mások mellett.

A Tisza visszahúzódó vize már a mindennapokat is átírja.
Tíz év után ismét Magyarországon járt Bajorország miniszterelnöke, Markus Söder, akit Magyar Péter miniszterelnök fogadott. A kormányfő közösségi oldalán számolt be a találkozóról, amelyet hasznosnak és előremutatónak nevezett.

Közben egy bevételi forrásától már biztosan elesett.
További személycserék várhatók a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjában a közeljövőben.
Nagy formában van a Mi Hazánk, amely már azzal is nagyot gurított, hogy Schiffer Andrást jelölte alkotmánybírónak, az viszont még nagyobb dobásnak tűnik, hogy köztársasági elnöknek dr. Tóth Máté energiajogászt jelöli a párt.

Átfogó tisztújításra és kádercserére készül a Fidesz: a 43 fős parlamenti frakció akár 15 százalékát is lecserélhetik az év végéig, hogy fiatal, gazdasági és energetikai szakemberekkel, valamint újult lendülettel készüljenek a kétharmad visszaszerzésére.

Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője egy csütörtöki, sajtónak tartott háttérbeszélgetésen a párt parlamenti stratégiájáról, a frakció átalakításáról, a Tisza-kormányhoz fűződő viszonyról és az új politikai helyzetről is beszélt.

Jelöltjük pártfüggetlen, „ugyanakkor következetesen nemzetben gondolkodik”. The post Közölte a Mi Hazánk Mozgalom, kit jelölnek a köztársasági elnöki tisztségre first appeared on 24.hu .
Egy velőset.

Lefordítom: beszélünk a semmiről.

Magyarország három éremmel távozik a tornáról.

A Mi Hazánk Mozgalom Tóth Máté energiajogászt jelöli a köztársasági elnöki tisztségre - közölte a párt csütörtökön az MTI-vel.

Orbán Viktor utódja olyan ember, aki a megbékélést hirdeti, ugyanakkor élvezi a provokációt. Erről ír a Die Zeit német lap szerkesztője, Alexander Kauschanski Magyar Péterről szóló cikkében.

Első ránézésre örülhetnek a magyar autósok: miközben a nemzetközi üzemanyagpiacon egyre feszültebb a helyzet, itthon továbbra is feltűnően olcsón lehet tankolni. Csakhogy a hazai és a régiós árak közötti különbség mára akkorára nőtt, hogy az olcsó magyar üzemanyag már önmagában is piaci kockázatot jelenthet. Erre Magyar Péter már a múlt héten figyelmeztetett, jelezve, hogy a jelenlegi állapot tartósan nem maradhat fenn, az üzemanyagturizmus veszélyével pedig a kormány is számol. Megnéztük, mi állhat az árak látványos leszakadása mögött, és hol jelentkezhetnek először a problémák.
Okfejtésével rávilágított arra, hogy Krisztus-követő ember számára miért vállalhatatlan az Orbán-rezsim.

A már Paks teljes leállításával számoló Magyar Péter ellenőrző körútra indul az energetikai miniszterrel: az energiaellátás biztonságát és a hőhullámra felkészülést tesztelik. Elmennek a Mavir központjába, a Dunamenti Erőműbe és a Mol százhalombattai olajfinomítójába is.

Nem csak a paksi atomerű esetleges teljes leállítása állítja kihívások elé az országot a forróság közepette, de az a Dunamenti Erőmű is meghibásodott.

A Fővárosi Vízművek azt kéri a település lakóitól, hogy bánjanak felelősen az ivóvízzel.

A lap értesülése szerint a Fidesz vezetése olyan képviselőket cserélhet le, akik ritkán vesznek részt a parlamenti munkában, helyükre pedig fiatalabb, gazdasági és energetikai ügyekben jártas politikusokat hozhat. The post 444: A Fidesz a parlamenti frakciója tizedét lecserélheti az év végéig first appeared on 24.hu .

Elsősorban gazdaságpolitikai és energetikai területről érkezhetnek a képviselőcsoport új tagjai, a Fidesz szerint ugyanis ezek a témák lesznek majd a legfontosabbak a következő években.