
Továbbra sem engedi térde a versenyzést, lemondta a US Opent a világelső teniszező
„Szomorú és csalódott vagyok, hiszen New York különleges helyet foglal el a szívemben” – írta.

„Szomorú és csalódott vagyok, hiszen New York különleges helyet foglal el a szívemben” – írta.

A nemzeti ünnep volt az apropó.

Szeptember 4-ig lehet jelölni Heves vármegye idei példaképeit.

Most kinyitották, és kiderült, hogy a valóság megint kevésbé izgalmas, mint a róla gyártott legenda.

Nem örülnek a nézők az újításoknak, és drasztikusan visszaesett az érdeklődés.

A déli és délnyugati szél jelentősen megnehezíti a tüzek oltását

Az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódó rendezvények több városban átnyúlnak péntekre és szombatra is.

Képernyőre kerülnek a borsodi csapatok.

Már régóta benne volt a pakliban.

A Brent 93 dollár fölött maradt, miközben a Hormuzi-szoros továbbra is kockázatot jelent.

Jelentős fejlesztés jöhet Győr egyik forgalmas csomópontján: átalakítják ezt a kereszteződést, hogy csökkentsék a csúcsidőszakban kialakuló torlódásokat.

Folytatódtak a munkálatok a Paksi Atomerőműnél: több száz szakember dolgozik azon, hogy a létesítmény újra teljes kapacitással működhessen. A kormány szerint vasárnaptól fokozatosan újraindíthatják a korábban leállított turbinákat.

Központi propaganda mellett sovány sikerek.
Több száz ember gyűlt össze a Herzl Tivadar téren, hogy demonstráljon az ellen a megmozdulás ellen, amelyet azonos időpontban a Vámház körúton tartottak egy Hamasz-ezresedes szabadon bocsátásáért. A tüntetésen Édes Eszter és Vajda Tamás mellett Kulifai Máté, a Hetek főszerkesztő-helyettese is beszédet mondott. Ezt olvashatják az alábbiakban.

Mintha csak egy sci-fibe csöppentünk volna: a fal, az asztal vagy akár az ajtó is érintőkijelzővé válhat. Pedig ez nem valami ködös elképzelés, egy új technika éppen ezt teszi lehetővé, ráadásul drága kiegészítők nélkül.

A Dunaalmási Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai több kárhelyszínen dolgoztak az augusztus 20-i vihar után.

Veszélyes baktérium a Lidl szept. 14-i lejáratú fehérjepudingjában. Ne egye meg, vigye vissza!

Az FC Nagykanizsa szombaton Ajkára látogat. Jeney Gyula visszatér korábbi csapatához.

A kialakult helyzetben minden felelős európai vezetőnek a tettek mezejére kellene lépnie.

Az idény első bajnokija előtt sajtótájékoztatón beszélt erről Andoni Iraola vezetőedző. The post Szoboszlai Dominik csapatkapitány-helyettes lett Liverpoolban first appeared on 24.hu .

Ami szembetűnő különbség viszont, az a történetmesélés alatt elhangzó idézetek. (S most azon nem is lovagolnék, hogy Faludy György és Esterházy Péter is „megszólalt“.)

Még két hónap a királyság

Egyelőre nem tudni, pontosan milyen anyag jut a folyóba, a hatóságok már vizsgálódnak.
Az augusztus 18-án a Zamboye bányánál készült új felvételek azt a pillanatot mutatják, amikor földcsuszamlás temetett maga alá egy kézműves aranybányát a Közép-afrikai Köztársaságban.

A támadót elfogták.

A hétvégén helyi lakcímkártyával ingyenesen látogatható a Szikes Mórahalom Látogatóközpont.

Nem fogták vissza magukat a nagy napon. A Gelencsér Timi esküvője igazi luxuslagzi lett.