
Áramszünet lesz Székesfehérváron több utcában is
Hálózati karbantartás miatt lesz áramszünet augusztus 24-én, hétfőn Székesfehérváron.

Hálózati karbantartás miatt lesz áramszünet augusztus 24-én, hétfőn Székesfehérváron.
A Nagytarcsa FC elnöke, Mészáros Tamás jótékonysági licitre ajánlotta fel Tóth Alex aláírt Bournemouth-mezét. A cél az, hogy egy súlyosan beteg kislánynak, Linettnek és családjának segítsenek. Lini a megye hármas futballklub összes mérkőzésén ott van és a csapat egyik leghangosabb szurkolója.

A nettó 3,1 milliárd forintos megbízást elnyerő cég vezetője már azelőtt információkat kért a korábbi szervezőtől, hogy az állam felmondta volna a Lounge Event szerződését.

A két évvel ezelőtti tűz utáni helyreállítás még nem ért véget, a gyógyászati részlegen még dolgoznak.
A szerelem ritkán alakul a tervek szerint. Előfordul, hogy hirtelen, két idegen között születik meg, máskor pedig lassan, szinte észrevétlenül bontakozik ki egy régóta fennálló kapcsolat vagy barátság során. A horoszkóp szerint vannak olyan csillagjegyek, amelyeknek fontos, hogy jól ismerjék leendő partnerüket, mielőtt bele szeretnek. Nézzük, melyek ezek!

Régóta szerették volna már megfejteni a rejtélyt.

Mihelyt például egy „akadémia” vezetőjeként böffenésnek minősítem azok munkáját, akikkel világnézetileg nem értek egyet.
A benzinkutakon használt töltőpisztolyok működése egyszerű, mégis zseniális mechanikai elven alapul, amely évtizedek óta változatlan. A rendszer kulcseleme a töltőpisztoly végén található apró nyílás, amely egy keskeny légcsatorna része. Ez a csatorna a pisztoly markolatában lévő mechanizmushoz csatlakozik, és az üzemanyag áramlása közben alulnyomást hoz létre.

Kóbor kutyát talált? 350 Mol-kút chipleolvasója segít a hazajuttatásban augusztus 20-án.

Rengeteg tévhit él a telekhatárokról.

Gyermekvédelemben nevelkedő gyerekek kapnak különleges lehetőséget augusztus 20-án

Szombathelyen a Szent István-szobornál tartották meg a városi megemlékezést csütörtökön.
A Baptista Szeretetszolgálat munkatársa, Gál Dávid 4 napja van kinn a katasztrófa sújtotta Nyugat-Kolumbiában. Tőle megtudtuk, hogy lassan leáll a mentés, mert már kevés az esély, hogy túlélőket találjanak a romok alatt. A fedél nélkül maradtakat pedig inkább honfitársaik segítik, mint a kormány.

Pedig a lábasfejű nem támad, csak ha bántják.

Szent István királyról is megemlékeztek augusztus 20-án Hódmezővásárhelyen.
Több napos ünnepek előtt hosszú sor, rengeteg ember várta a kis vegyesbolt előtt a felbukkanó kenyérszállító autót: jön-e már a mindennapi betevő?

Aláírás került a szerződésére.

Mondjuk, a sztráda melyik szakaszán torlódik a forgalom.

Előre eldöntött módon kerülhetett a Hardrock Kft-hez az állami ünnepséghez kapcsolódó hivatalos rendezvények lebonyolítása.

Ők a Karmelitából követhetik az eseményeket.

Oroszlány augusztus 20.-i ünnepi programja az örökség tiszteletéről és a közösségről szólt.

Vasi kitüntetettek: Kiss Andrea, Bukits Eszter, Csapláros Andrea a kulturális minisztertől vette át az elismerést az ünnep alkalmából.

Kamerát rejtenek egy hétköznapi szemüvegben, ezért egyre többen tartanak a titkos felvételektől.

Előre lezongorázták azokat a médiumokat is, ahol hirdetni kell az eseményt.

Exkluzív lehetőséget kapott a HVG tudósítója a Honvédelmi Minisztériumtól, kollégánk ugyanis a légierő legújabb, egyben legnagyobb gépe, az Embraer KC-390 szállítógép fedélzetéről tudósíthatott a légiparádéról.

A HMS Erebus és a HMS Terror legénysége nyomtalanul eltűnt az arktiszi jégben. A modern genetika most egyenként kezdi visszaadni az...

Szany Nagyközség augusztus 20-án hagyományaihoz hűen, bensőséges és méltóságteljes ünnepséggel emlékezett meg államalapító királyunkról, Szent Istvánról.

Vadászgépek, helikopterek, szigetek, mosolygó közjogi méltóságok és Cserhalmi György. Sűrű volt az államalapítás ünnepének első fele. The post 45 fotón augusztus 20. délelőttjének leglátványosabb pillanatai first appeared on 24.hu .